Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2020. február 1. | 14:45
18. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
79 -80
(23-15, 24-25, 21-20, 11-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Söjtöry Tamás Ferenc, Boros Tamás (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Először is szeretnék elnézést kérni a technikai hibáért, mindez a pillanat hevében történt, elnézést kérek érte. Másodszor gratulálok a Pécsnek, ahogy edzőkollégám is mondta, keményen játszottak, különösen mentálisan voltak erősek. Mi nagyrészt vezettünk három negyeden át, de a végén ők keményebbek voltak, megnyomták és találtak plusz energiát. Hosszú támadásokat vezettek és megbüntették a mi védekezésünket. Sajnos nem dobtuk jól a hármasokat, ez is a jó védekezés következménye, nem vagyok elégedett a támadójátékunkkal, mert túl sokat tartottuk a labdát és utána túl sokat egy-egyeztünk, de a Pécs megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, még egyszer gratulálok nekik!

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Aleksic : Büszke vagyok a játékosaimra, mert tudjuk, hogy milyen nehéz itt nyerni. Az előző mérkőzéseken a Körmend kitűnően játszott, talán a legjobban a szezon kezdete óta, nagyon magabiztosan kosaraztak, remek dobóteljesítménnyel. Mi egy dologra összpontosítottunk, hogy megakadályozzuk a gyors ellentámadásaikat, lerohanásaikat és hogy ne engedjünk nekik támadó lepattanókat. Próbáltunk keményen játszani és ez sikerült is. Ahogy láthattuk, nagyon sok büntetőt dobtak, de végig koncentráltan játszottunk ,attól függetlenül, hogy voltak hiányzóink és egy kiállításunk is. De még egyszer gratulálok a játékosaimnak, és a Körmendnek is ahhoz, amit a szezonban mutattak.

Hazai játékos nyilatkozata
Justin Edwards : Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz és nem tudtunk olyan keményen játszani, mint korábban, különösen az egy-egy elleni védekezésre igaz ez. Össze kell kapnunk magunkat, szerdán újabb meccs vár ránk, jobban, szorosabban kell védekeznünk, úgy, ahogy korábban megmutattuk.

Vendég játékos nyilatkozata
Christopher Smith : Nagyon kemény meccs volt, hullámzó játékkal és egyik társunkat is kiállították, de végül sikerült nyernünk.


Dobástérkép
Egis Körmend
PVSK-VEOLIA
Egis Körmend
PVSK-VEOLIA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
PVSK-VEOLIA
69%
63%
2p ktáv.
Egis Körmend
PVSK-VEOLIA
17%
43%
3p táv.
Egis Körmend
PVSK-VEOLIA
15%
37%
1p bünt.
Egis Körmend
PVSK-VEOLIA
78%
70%
Egis Körmend PVSK-VEOLIA
Szerzett labda 4 7
Eladott labda 11 6
Lepattanó 33 23
Gólpassz 14 15
Fault 19 21
VAL 111 103
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varnado

Jordon Milik
X 20 6 7 86 0 1 0 1 6 17 7 14 50 5 6 83 7 1 8 0 0 1 5 2 2 0 29 34 0

Taylor

Travis T.
X 9 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 3 3 100 10 3 13 1 3 3 2 1 1 0 22 32 0

Turner

Frank Rahim
X 15 4 5 80 0 3 0 0 0 0 4 8 50 7 7 100 0 1 1 0 4 2 6 5 0 0 19 30 0

Edwards

Justin Stefan
X 19 8 12 67 0 0 0 0 1 0 8 13 62 3 5 60 2 3 5 0 2 4 4 4 0 1 23 29 0

Takács

Kristóf
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -2 6 0

Ferencz

Csaba
5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 1 2 0 8 25 0

Kastrati

Erjon
3 0 1 0 1 2 50 0 1 0 1 4 25 1 2 50 0 0 0 1 1 2 1 1 0 0 1 22 0

Németh

Ákos
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 1 1 2 1 0 3 0 0 0 0 5 14 0

Durázi

Krisztofer
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 4 50 2 0 2 0 0 0 2 0 0 0 6 8 0

Filipovic

Stefan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Oroszi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Martinez

Ralf Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 25 36 69 1 6 17 2 13 15 28 55 51 21 27 78 24 9 33 4 11 19 20 14 5 1 111 200
PVSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ruják

András Baldvin
X 10 2 4 50 0 0 0 2 4 50 4 8 50 0 0 0 0 1 1 1 0 2 3 3 1 1 15 32 0

Sulovic

Nenad
X 6 3 5 60 0 1 0 0 1 0 3 7 43 0 1 0 4 4 8 0 2 3 2 5 0 0 14 27 0

Budimir

Veljko
X 14 4 4 100 0 1 0 2 8 25 6 13 46 0 0 0 1 0 1 1 2 3 0 0 0 0 7 27 0

Diggs

Quincy Johann
X 11 1 4 25 2 2 100 1 1 100 4 7 57 2 3 67 1 1 2 2 1 4 4 0 0 0 14 18 0

Popadic

Miljan
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Smith

Christopher
23 2 3 67 1 2 50 4 8 50 7 13 54 5 6 83 4 1 5 1 0 4 7 0 0 0 29 33 0

Pongó

Máté
6 3 3 100 0 0 0 0 4 0 3 7 43 0 0 0 3 0 3 1 0 2 1 6 0 0 13 29 0

Ciric

Andrija
10 2 3 67 0 1 0 2 4 50 4 8 50 0 0 0 2 1 3 1 1 2 2 1 0 3 12 24 0

Antoni

Csanád Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0

Bíró

Levente
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 -1 2 0

Carev

Aleksej
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 17 27 63 3 7 43 11 30 37 31 64 48 7 10 70 15 8 23 7 6 21 19 15 1 5 103 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek