Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2020. január 25. | 18:00
17. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
93 -84
(18-21, 33-26, 18-18, 24-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Balog György Attila, Pozsonyi László (Valovics István)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Nagyon intenzív mérkőzést láttunk ma, amit a Paks nagyon jól kezdett. Nagyon atletikus, magas csapatuk van. Ahogy Jordon is mondta, ez ellen nagyon nehéz játszani. Számomra úgy tűnt, mint ha 35 támadó lepattanót szedtek volna. Annyi nem volt, gondolom, de húsz biztosan. (21 volt, a szerk.) Nagyon szépen végrehajtották az ezzel kapcsolatos elképzelésüket, nekünk pedig nagyon nehéz volt ez ellen játszani. Nagy szerencsénk volt azzal, hogy Jordon Varnado ma nagyon jól játszott. Kiemelkedően dobott ma. Néha bizony erre van szükség, hogy egy-egy játékos egyénileg mutasson káprázatos teljesítményt, ez hozza meg a győzelmet. Gratulálok a csapatunknak és a szurkolóinknak is, akik ismét kiváló légkört teremtettek! Most a következő feladatra figyelünk, szerdán a Kijev ellen vár ránk FIBA kupamérkőzés. Sok sikert kívánok a Paksnak és edzőtársamnak, a következő hetekben könnyen lehet, hogy találkozunk még egymással. Akár többször is ebben az évben.

Vendég edző nyilatkozata
Dzunic Branislav : Először is szeretnék gratulálni a Körmendnek a győzelemhez, úgy gondolom, megérdemelt nyerték meg a meccset. Egy kicsit jobban játszottak. Mi ott voltunk, próbálkoztunk, voltak pillanatok, amikor jól tudtunk játszani, de megint hiányzott védekezésben és támadásban is a szervezettség, a fegyelmezettség, ami szükséges ilyen meccseken. Ez nálunk nem volt meg, inkább bravúr megoldásokat próbáltunk megtalálni, de ez nem sikerült. Túl sok eladott labdánk volt.

Hazai játékos nyilatkozata
Jordon Varnado : A magyar bajnokság két topcsapata játszott ma, remek csatát láthattak a nézők. Úgy jöttünk ki, hogy legyen esélyünk nyerni és keményen harcoltunk, de az ellenfél kemény feladat elé állított minket a rengeteg támadó lepattanóval. De így is tudtunk nyerni, nagyot küzdöttünk ma este.

Vendég játékos nyilatkozata
Orlando Coleman : Nagyon keményen, jól jöttünk ki a meccsre, de sajnos sok eladott labdánk volt. Számos kulcsfontosságú pillanatban nem tudtunk élni a lehetőséggel, pedig többször volt ilyen. Többször vezettünk, végig a mérkőzésen, de sok labdát adtunk el. Vissza kell mennünk a rajtáblához és javítanunk kell, hogy jobbak legyünk.


Dobástérkép
Egis Körmend
Atomerőmű SE
Egis Körmend
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Atomerőmű SE
54%
44%
2p ktáv.
Egis Körmend
Atomerőmű SE
22%
43%
3p táv.
Egis Körmend
Atomerőmű SE
48%
42%
1p bünt.
Egis Körmend
Atomerőmű SE
69%
58%
Egis Körmend Atomerőmű SE
Szerzett labda 12 4
Eladott labda 8 19
Lepattanó 30 46
Gólpassz 25 12
Fault 17 18
VAL 131 101
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varnado

Jordon Milik
X 33 2 3 67 0 1 0 9 14 64 11 18 61 2 3 67 4 0 4 1 0 3 3 2 1 1 36 36 0

Turner

Frank Rahim
X 14 4 9 44 1 4 25 0 3 0 5 16 31 4 5 80 3 1 4 3 2 1 3 9 0 3 19 36 0

Taylor

Travis T.
X 17 7 11 64 1 2 50 0 0 0 8 13 62 1 2 50 9 6 15 2 2 2 5 2 0 0 33 35 0

Edwards

Justin Stefan
X 18 4 6 67 0 1 0 3 4 75 7 11 64 1 1 100 1 2 3 1 2 1 3 6 0 0 25 26 0

Ferencz

Csaba
X 3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 0 0 0 2 1 3 1 0 0 0 2 26 0

Kastrati

Erjon
3 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 1 0 1 1 0 2 1 4 0 1 6 19 0

Németh

Ákos
2 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 2 1 3 1 0 3 1 1 2 0 6 14 0

Filipovic

Stefan
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 1 2 1 0 0 0 3 6 0

Oroszi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Kozma

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 1 0

Durázi

Krisztofer
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 19 35 54 2 9 22 14 29 48 35 73 48 9 13 69 20 10 30 12 8 17 18 25 3 5 131 200
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Coleman

Marcus Orlando
X 24 1 5 20 2 3 67 4 7 57 7 15 47 6 6 100 5 3 8 0 3 0 3 0 1 1 25 34 0

Evans II.

Shannon Eugene
X 20 4 8 50 0 1 0 4 10 40 8 19 42 0 1 0 6 4 10 0 5 3 6 6 2 0 27 33 0

Lóránt

Péter
X 6 3 4 75 0 2 0 0 0 0 3 6 50 0 0 0 3 7 10 1 1 2 0 1 0 0 14 28 0

Faust

Nicholas David Jordan
X 12 3 6 50 0 0 0 1 4 25 4 10 40 3 4 75 3 3 6 0 2 4 2 2 1 0 14 27 0

Jackson

Justin Le Shayne
X 3 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 1 2 50 6 1 7 1 5 4 1 1 0 1 3 24 0

Putney

Raphiael Rashad
6 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 1 6 17 2 2 4 1 3 1 4 0 1 0 4 17 0

Kovács

Ákos
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 2 0 1 -1 14 0

Velkey

János
5 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 6 12 0

Kis

Attila Raul
8 1 1 100 0 0 0 2 2 100 3 3 100 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 9 11 0

Szalai

Milán Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Valerio Bodon

Vincent
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 14 32 44 3 7 43 13 31 42 30 70 43 11 19 58 25 21 46 4 19 18 17 12 5 3 101 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek