Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2020. január 17. | 18:00
16. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
88 -86
(21-24, 21-23, 25-20, 21-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Goda László, Nyilas István (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Pethő Ákos : Megköszönném azt a pozitív energiát, melyet végig a mérkőzés alatt éreztünk a csarnokban. Sokat segített a végén, vannak olyan passzok, amikor a közönség hangja egy kicsit „megtolja” a labdát. Nem láthattak szép mérkőzést, de számunkra kulcskérdés volt a győzelem, de ilyen meccsek vannak végig a bajnokságban, nem lehet senki ellen hazai pályán sem biztosra menni. Pontok, másodpercek, büntetők döntenek, mi azon leszünk, hogy minél több ilyen összecsapást megnyerjünk, és jó kosárlabdát játszunk.

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Aleksic : Nagyon keményen, és harcosan játszottunk, azonban mindig nehéz Fehérváron játszani, de úgy érzem a csapat megmutatta, hogy van karaktere. Irányítottuk is a játékot, és a mérkőzés folyamán három-négy alkalommal is volt lehetőségünk arra, hogy lezárjuk a párharcot. A végén a szerencse döntött.

Hazai játékos nyilatkozata
Carlton Guyton : Nagyon kemény, izgalmas meccs volt, mindkét csapat negyven percen át küzdött a győzelemért. A szerencse a végén nekünk kedvezett, igaz, meg is dolgoztunk érte. Nagyon örülök a sikernek.

Vendég játékos nyilatkozata
Horti Bálint : Élvezetes találkozót vívtunk, remek hangulatban. Egylabdás meccs volt, a nemzetközi porondon és a hazai bajnokságban is vívtunk három ilyen derbit az utóbbi időben, mindegyikből rosszul jöttünk ki. Remélem, legközelebb másként lesz, a mi győzelmünket hozza a végjáték.


Dobástérkép
Alba Fehérvár
PVSK-VEOLIA
Alba Fehérvár
PVSK-VEOLIA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehérvár
PVSK-VEOLIA
64%
52%
2p ktáv.
Alba Fehérvár
PVSK-VEOLIA
17%
33%
3p táv.
Alba Fehérvár
PVSK-VEOLIA
39%
44%
1p bünt.
Alba Fehérvár
PVSK-VEOLIA
70%
69%
Alba Fehérvár PVSK-VEOLIA
Szerzett labda 5 4
Eladott labda 8 11
Lepattanó 32 30
Gólpassz 17 16
Fault 25 24
VAL 121 112
Statisztika
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Guyton

Carlton
X 19 8 12 67 1 2 50 0 4 0 9 18 50 1 1 100 5 1 6 0 1 4 3 6 0 1 24 35 0

Markovic

Luka
X 11 4 6 67 0 1 0 0 1 0 4 8 50 3 5 60 5 0 5 2 1 2 5 2 0 0 18 32 0

Ljubicic

Marko
X 12 1 2 50 0 1 0 3 5 60 4 8 50 1 2 50 0 0 0 1 1 4 3 1 0 0 11 29 0

Cupkovic

Slaven
X 8 1 2 50 0 1 0 2 3 67 3 6 50 0 0 0 4 0 4 0 2 3 3 2 0 0 12 20 0

Molnár

Márton
X 8 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 2 2 100 6 1 7 1 0 2 1 0 0 0 17 17 0

Govens

Darrin Anthony
13 1 2 50 0 1 0 2 4 50 3 7 43 5 8 63 0 2 2 1 3 4 4 5 0 0 15 29 0

McDuffie

Markis
11 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 5 7 71 1 3 4 0 0 5 4 1 0 0 15 21 0

Csorvási

Milán
6 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 1 2 3 0 0 0 1 0 0 1 8 15 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 2 0

Keller

Iván
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Seyi Awogbemi

Sodiq
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 23 36 64 1 6 17 7 18 39 31 60 52 19 27 70 23 9 32 5 8 25 24 17 0 2 121 200
PVSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Smith

Christopher
X 22 7 8 88 0 0 0 1 5 20 8 13 62 5 6 83 6 0 6 0 0 3 6 4 0 0 32 32 0

Diggs

Quincy Johann
X 16 3 6 50 0 1 0 2 5 40 5 12 42 4 6 67 2 1 3 2 2 1 4 3 1 0 18 32 0

Budimir

Veljko
X 10 2 6 33 0 0 0 2 4 50 4 10 40 0 0 0 4 2 6 0 1 3 2 1 0 0 12 27 0

Pongó

Máté
X 3 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 6 17 0 0 0 6 1 7 2 3 3 1 2 0 0 7 27 0

Horti

Bálint
X 8 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 1 2 50 0 2 2 0 2 4 1 1 0 0 7 19 0

Ciric

Andrija
17 1 2 50 0 0 0 3 3 100 4 5 80 6 8 75 1 0 1 0 1 4 6 0 0 0 20 24 0

Ruják

András Baldvin
6 0 1 0 0 0 0 2 3 67 2 4 50 0 2 0 3 0 3 0 2 3 3 2 0 0 8 21 0

Sulovic

Nenad
2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 1 1 2 0 0 2 1 2 1 0 6 12 0

Antoni

Csanád Zoltán
2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 5 0

Bíró

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 1 0

Kocsis

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dragasevic

Veljko
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 15 29 52 1 3 33 12 27 44 28 59 47 18 26 69 23 7 30 4 11 24 24 16 2 0 112 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek