Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2020. január 11. | 18:00
15. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
76 -71
(13-11, 21-21, 19-19, 23-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Farkas Gábor, TÖRÖK RÓBERT (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Elsőként azt gondolom, ahogy a Sopron edzője is mondta, ez egy nagyon kemény csata volt ma, nagyon fizikális, kemény védekezést hozó mérkőzés. Ahogy edzőtársam szintén mondta, valóban nem gyakori az ilyen meccs Magyarországon, de én nagyon örülök, hogy végre ilyet láthattunk, mert ez az igazán magas színvonalú kosárlabda, amikor ennyire koncentrál valaki a védekezésre és jól is hajtja azt végre. Magunkról: 45 százalékkal dobtuk a büntetőket, ez új a számomra… A másik oldalról nézve nem vesztettünk negyedet, tízzel megnyertük a lepattanó csatát, jobban dobtuk a ketteseket és a triplákat, ezért úgy gondolom, végül is megérdemeltük a győzelmet. Persze nem örülök annak, hogy 13 eladott labdánk volt, de végül is azt gondolom, hogy megérdemelten győztünk úgy, hogy egy nagyon kemény hét áll mögöttünk. 12 órás utazással értünk haza Hollandiából, és azt hiszem, mi vagyunk az egyetlen magyar csapat, amely 12 óra alatt ért haza Amszterdamból. Ebben mindenképpen fejlődnünk kell, hogy jobban szervezzük meg az utazásokat és ne kelljen „körbe utaznunk a világot”, hogy hazaérjünk Amszterdamból Körmendre. Innen pedig már a jövő hétre koncentrálnunk, ismét egy nehéz mérkőzés vár ránk. Sok szerencsét mindkét csapatnak, és most úgy tűnik, lehet, hogy fogunk még találkozni ebben a szezonban.

Vendég edző nyilatkozata
Kostas Flevarakis : Gratulálok mindkét csapatnak, ez egy magas iramú, mozgalmas mérkőzés volt. Olyan, mint ha nem is ebben, hanem egy magasabb színvonalú bajnokságban játszották volna. Nagyon komoly védekezéssel, fizikálisabban játszott a két csapat, komoly harcot vívva. Nagyon szoros volt végig az állás. Úgy gondolom, hogy az egyik topcsapathoz érkeztünk ma, egy nagyon kemény hét után, hiszen két magyar játékosom nem tudott segíteni. Thompson pedig egyetlen edzés után vállalta a játékot, ő egyelőre csak 50%-os teljesítményt tudott nyújtani. De ebben a helyzetben is azt gondolom, hogy a fiúk jobban teljesítettek, magasabb szinten játszottak, mint korábban. Harcoltunk az utolsó pillanatig, volt esélyünk elérni a hosszabbítást, de így alakult végül. Ha külföldről érkezel Magyarországra, tudod, hogy a Körmend ott van a 2-3 csapat között, amelyeket határon túl is ismernek. Mi, a Sopron még csak úton vagyunk ebben az irányban, hogy nagy névvé váljunk. Minden nap dolgoznunk kell, hogy kiküszöböljük a hibáinkat és fejlődjünk. Ez a dolgunk. Gratulálok edzőkollégámnak és a csapatnak. Ferenc Csaba remek munkát végzett az ellenfelünk számára. Tudtuk, hogy vannak ilyen játékosaik, például hogy Varnado képes hasonlóra, de ez a fiú ma meghatározó teljesítményt nyújtott a mérkőzés végkimenetele szempontjából. Még egyszer gratulálok, és a mai hangulathoz is! Elmondhatom, hogy ez ma a görög atmoszférát idézte számomra! Amikor kiváló hangulatban lévő emberek 40 percen át énekelnek, szurkolnak, mindkét oldalon, gratulálok nekik, mindkét tábornak. És köszönöm a szurkolóinknak, hogy elkísértek minket, hittek bennünk, ez látszott azon a szereteten, amit a mérkőzés után kaptunk. Nem csak a 40 perc alatt. Sok sikert kívánok edzőtársamnak a szezon hátralévő részére!

Hazai játékos nyilatkozata
Ferencz Csaba : Először is gratulálnék a csapatunknak, nagyon nehéz mérkőzést nyertünk ma meg. Nagyon nehéz volt, a Sopron kiválóan játszott, kicsit enerváltak is voltunk, én úgy érzem, egy kicsit fáradtak is, hiszen csütörtökön érkeztünk haza egy hosszabbításos mérkőzésből, és egy napunk volt felkészülni. Ráadásul az egyik légiósunkat nélkülöznünk is kellett ma, szóval abszolút nem voltunk könnyű helyzetben. De még egyszer mondom, sikerült kiizzadni ezt a győzelmet, nagyon fontos volt, és hát készülünk a következő mérkőzésünkre. Gratulálok a Sopronnak, kiválóan játszottak ma. Ez egy nagyon jó mérkőzés volt.

Vendég játékos nyilatkozata
Eric Carter : Gratulálok a hazai csapatnak, jó meccset játszottak. Nálunk néhányan még keressük önmagunkat, de próbálunk jobbak lenni egész évben, különösen, mióta az új edzővel dolgozunk. Győzni érkeztünk ide, és egy kemény meccset játszottunk. Néhány támadásunk ne jól sikerült és hátrányban kerültünk, de voltak jó akcióink, harcoltunk. Csináltunk néhány hibát, ami rossz volt, de összességében ez egy jó meccs volt, fel kell készülnünk a következő hétre. És köszönjük a szurkolóinknak!


Dobástérkép
Egis Körmend
Sopron KC
Egis Körmend
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Sopron KC
57%
65%
2p ktáv.
Egis Körmend
Sopron KC
56%
19%
3p táv.
Egis Körmend
Sopron KC
42%
39%
1p bünt.
Egis Körmend
Sopron KC
45%
74%
Egis Körmend Sopron KC
Szerzett labda 4 6
Eladott labda 13 7
Lepattanó 37 26
Gólpassz 14 11
Fault 19 20
VAL 104 90
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varnado

Jordon Milik
X 26 2 2 100 4 6 67 4 7 57 10 15 67 2 2 100 8 1 9 0 0 3 4 1 4 0 39 37 0

Turner

Frank Rahim
X 10 2 4 50 0 2 0 1 3 33 3 9 33 3 5 60 3 0 3 1 4 2 5 6 0 1 13 37 0

Taylor

Travis T.
X 4 2 8 25 0 0 0 0 0 0 2 8 25 0 5 0 5 4 9 0 0 2 3 3 0 0 8 34 0

Edwards

Justin Stefan
X 12 3 4 75 1 1 100 0 3 0 4 8 50 4 8 50 5 3 8 2 4 1 6 2 1 0 19 29 0

Takács

Kristóf
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 1 0 3 14 0

Ferencz

Csaba
15 0 0 0 0 0 0 5 8 63 5 8 63 0 0 0 1 2 3 0 2 1 1 2 0 0 16 27 0

Németh

Ákos
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 2 1 3 0 2 4 0 0 0 0 0 14 0

Durázi

Krisztofer
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 1 1 2 1 0 3 0 0 0 0 6 8 0

Kozma

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Filipovic

Stefan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Martinez

Ralf Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 12 21 57 5 9 56 11 26 42 28 56 50 9 20 45 25 12 37 4 13 19 19 14 6 1 104 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Carter

Eric Jordan
X 19 7 9 78 1 4 25 0 0 0 8 13 62 3 4 75 7 1 8 0 1 4 3 1 1 1 25 36 0

Rivers

Demetre Earl
X 21 3 5 60 0 3 0 3 5 60 6 13 46 6 7 86 6 2 8 0 0 3 3 1 0 0 25 34 0

Jogéla

Tauras
X 13 2 2 100 0 4 0 2 5 40 4 11 36 3 6 50 1 1 2 1 1 4 5 4 0 1 14 32 0

Supola

Zoltán
X 2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 0 0 0 1 1 1 3 1 0 2 3 28 0

Kinney Jr.

James Edwin
X 8 1 3 33 0 2 0 2 3 67 3 8 38 0 0 0 5 1 6 2 2 4 2 2 0 2 13 25 0

Thompson

James Bernard
8 2 3 67 2 3 67 0 3 0 4 9 44 0 0 0 1 1 2 2 1 1 3 2 0 0 11 28 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 10 0

Molnár

Marcell József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 7 0

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 15 23 65 3 16 19 7 18 39 25 57 44 14 19 74 20 6 26 6 7 20 19 11 1 6 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek