Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 8. | 18:00
12. forduló
Kaposvár Aréna
68 -69
(18-13, 17-19, 19-23, 14-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Ádám József, Hervay Tibor (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Fekete Ádám : Gratulálok a Jászberénynek! Nehéz ilyenkor, nyilván mindenki győzelmet várt. Jó formában voltunk, a két hetes szünet után más ritmusban érkeztünk vissza erről az időszakról, mint ahogy befejeztük. Ugyan olyan komolyan felkészültünk a Jászberényből, mint az összes többi csapatból. A védekezésünkkel többnyire nem is volt olyan nagy probléma, hazai pályán azonban a kapott 69 pontnál illett volna többet dobni. Sajnos támadásban nagyon nagyon sok hibát vétettünk. Bár a támadó lepattanókból készültünk, de úgy gondolom ez mégis döntő faktor volt. Megmutatta ez a mérkőzés is, hogy ha idegenben megérzi egy csapat a lehetőséget, akkor ebben a magyar bajnokságban onnantól kezdve ki-ki mérkőzés lehet. Nagyon fontos lett volna, hogy az első félidőben úgy játsszunk, hogy ezt ne érezze meg a Jászberény. Úgy kezdtünk, de utána kicsit elkényelmesedtünk. Csináltunk hibákat, amivel folyamatosan meccsben tartottuk őket és a végén az egylabdás meccsből nem jöttünk ki jól.

Vendég edző nyilatkozata
Lo Elhadji Malick : Nagyon jó érzés nyerni, eléggé nyomasztó volt a helyzet, hogy futunk az eredmény után. Ez a győzelem a fiúk sikere, ezt a meccset a játékosok nyerték meg, ők tették oda magukat. Akartak nyerni. Én csak egyetlen dolgot kértem, hogy védekezzenek. Ne kapjunk 70 pontnál többet. Ezt remekül megcsinálták, nagyon boldog vagyok és gratulálok nekik!

Hazai játékos nyilatkozata
Baki Gergely : Gratulálok a Jászberénynek, megérdemelten nyertek! Sokszor fegyelmezetlenek voltunk taktikilag, nem tartottuk be, amit előre megbeszéltünk. Tudtuk, hogy keményen játszanak és támadják a lepattanókat. Sokszor elaludtunk, nem zártunk ki, ezzel adtunk nekik rengeteg második esélyt. Az elején nem kezdtünk rosszul, mindig egy kicsit el tudtunk húzni, de valahogy éreztem, hogy nem nyugszik a csapat és nem a saját ritmusát játssza. Bebe-bele hibáztunk, mindenki úgy érezte belefér egy dobás, ami nem volt helyzet. Ezzel sikerült őket végig a meccsben tartani. Persze megdolgoztak érte, teljesen megérdemlik. Többet kell nyújtanunk, főleg a jövő héten.

Vendég játékos nyilatkozata
Remon Nelson : Egész héten erre a találkozóra hangoltunk és Malick jól felkészített minket. Felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon fizikális meccs lesz és egymásért, csapatként kell küzdenünk. Jól védekeztünk és ez volt a kulcsa a győzelmünknek. Személy szerint 14 hónapja nem játszottam és nagyon örülök, hogy az első meccsemen mindjárt győzelmet ünnepelhettünk.


Dobástérkép
Kaposvári KK
Jászberény
Kaposvári KK
Jászberény
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
Jászberény
47%
56%
2p ktáv.
Kaposvári KK
Jászberény
47%
14%
3p táv.
Kaposvári KK
Jászberény
29%
30%
1p bünt.
Kaposvári KK
Jászberény
60%
57%
Kaposvári KK Jászberény
Szerzett labda 6 3
Eladott labda 9 8
Lepattanó 39 34
Gólpassz 13 15
Fault 21 15
VAL 91 91
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Davis

Rashun
X 14 3 3 100 2 4 50 1 2 50 6 9 67 1 2 50 2 0 2 1 4 1 3 4 0 1 16 34 0

Norfleet

Julian Vincent
X 17 3 5 60 4 7 57 1 5 20 8 17 47 0 0 0 4 1 5 2 1 3 1 2 1 0 18 34 0

Hendlein

Roland
X 12 3 7 43 0 0 0 2 4 50 5 11 45 0 0 0 13 4 17 1 2 2 1 2 2 0 27 29 0

Ponjavic

Aleksandar
X 3 0 2 0 0 2 0 1 2 50 1 6 17 0 0 0 3 1 4 1 0 1 4 3 0 1 10 27 0

Lalic

Jure
X 13 4 12 33 1 1 100 0 1 0 5 14 36 3 6 50 2 2 4 0 1 4 4 1 0 1 9 26 0

Dramicanin

Rastko
9 2 3 67 0 0 0 1 6 17 3 9 33 2 2 100 1 3 4 1 1 2 1 1 0 1 9 24 0

Baki

Gergely
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 -2 12 0

Krnjajski

Boris
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 4 1 0 0 0 3 12 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 2 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vámi

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Veilandics

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 15 32 47 7 15 47 6 21 29 28 68 41 6 10 60 27 12 39 6 9 21 15 13 3 4 91 200
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Aleksandrov

Nemanja
X 13 1 3 33 0 2 0 2 6 33 3 11 27 5 7 71 2 0 2 0 3 1 6 2 1 0 11 36 0

Pantelic

Djordje
X 16 6 8 75 0 2 0 1 2 50 7 12 58 1 2 50 3 2 5 0 0 3 5 2 2 0 24 36 0

Nelson

Remon Migguel
X 9 0 4 0 1 3 33 2 8 25 3 15 20 1 2 50 3 0 3 0 2 1 1 3 0 2 1 34 0

Miller

Phillip De Shon
X 14 3 4 75 0 0 0 2 5 40 5 9 56 2 4 50 6 2 8 2 0 2 3 5 1 0 27 31 0

Mészáros

Máté
X 12 3 3 100 0 0 0 2 6 33 5 9 56 0 0 0 4 2 6 1 1 2 1 0 0 0 15 24 0

Buzás

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 4 0 4 0 0 1 0 2 0 0 5 17 0

Brbaklic

Aleksa
3 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 3 6 50 1 4 5 0 1 2 5 1 0 1 7 13 0

Ruják

Bence Menyhért
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 0 0 1 7 0

Peringer

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Mondi

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szigedi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vas-Teplán

Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 14 25 56 1 7 14 9 30 30 24 62 39 12 21 57 24 10 34 3 8 15 21 15 4 3 91 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek