Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. november 22. | 18:00
9. forduló
Messzi István Sportcsarnok
80 -75
(22-20, 15-16, 20-20, 23-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Győrffy Pál Attila, Nyilas István (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Forray Gábor : Gratulálok a csapatomnak, nagy dolog, hogy tudtunk nyerni egy jó Zete ellen. Növeli az értékét, hogy az elején egyszerűen nem találtunk be. Jól felkészítette csapatát kollégám, rendkívül megnehezítették a dolgunkat. Az utolsó periódusban higgadtak tudtunk maradni, beestek azok a dobások, amelyek korábban nem. Köszönjük a szurkolóknak, hogy megint rengetegen kilátogattak, és győzelemhez segítettek minket. Örültem, hogy sok akadémista is kint volt. Bízom benne, hogy jó reklám volt ez a mai meccs a kosárlabdának, és egyre többen kapnak kedvet hozzá.

Vendég edző nyilatkozata
Bencze Tamás : Gratulálok a Kecskemétnek, megérdemelten győztek. A végjátékban jobb döntéseket hoztak, ezzel nyertek. Nem vagyunk könnyű helyzetben, gyakorlatilag irányító nélkül játszunk. Megtettünk mindent, volt tartásunk. A végén nem koncentráltunk eléggé, ez okozta vesztünket.

Hazai játékos nyilatkozata
Cleveland Thomas : Mindkét csapat a védekezésre koncentrált, sok hibás dobásunk volt az első félidőben, vagy pedig rossz döntést hoztunk. Bozo Djurasovic viszont a végén eldöntötte a meccset a javunkra hála az istennek. Az egész csapatnak jár viszont a gratuláció, megszolgáltuk a győzelmet.

Vendég játékos nyilatkozata
Dirk Stethan Williams : Egy nagyon jó csapat ellen játszottunk ma. Volt néhány rossz megoldásunk, és ez a vesztünket okozta. Voltak azonban pozitívumok, ezekből kell építkeznünk a folytatásra.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
58%
60%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
36%
40%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
29%
39%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
76%
56%
KTE-Duna Aszfalt Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 4 3
Eladott labda 5 10
Lepattanó 35 31
Gólpassz 22 15
Fault 23 18
VAL 114 102
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Derasimovic

Marko
X 15 3 8 38 2 4 50 1 6 17 6 18 33 2 4 50 4 0 4 2 1 2 5 8 0 2 19 37 0

Wittmann

Krisztián
X 14 2 4 50 1 4 25 1 7 14 4 15 27 5 5 100 1 0 1 2 0 2 4 7 0 1 17 37 0

Djurasovic

Bozo
X 24 3 5 60 0 0 0 5 8 63 8 13 62 3 3 100 5 3 8 0 0 2 3 0 2 0 32 30 0

Karahodzic

Kemal
X 15 6 9 67 0 1 0 0 0 0 6 10 60 3 5 60 8 4 12 0 1 3 4 1 0 1 25 28 0

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 6 2 2 100 1 2 50 0 3 0 3 7 43 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 4 0 0 7 28 0

Révész

Ádám
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 2 1 3 0 1 2 0 0 0 0 2 12 0

Vukcevic

Nikola
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 2 10 0

Kucsera

Dániel
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 3 0 3 0 1 2 1 1 0 0 6 9 0

Lewis

Chester
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 3 1 1 0 0 4 9 0

Fülöp

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Plézer

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Orgona

Gergő Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 19 33 58 4 11 36 7 24 29 30 68 44 13 17 76 27 8 35 4 5 23 18 22 2 4 114 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Williams JR

Dirk Stethan
X 21 1 1 100 0 2 0 6 12 50 7 15 47 1 3 33 4 0 4 1 0 2 5 1 3 0 25 34 0

Szabó

Zsolt András
X 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 5 0 0 0 0 6 1 7 0 1 3 0 1 0 1 2 33 0

Johnson Jr.

Reginald
X 18 2 4 50 0 3 0 4 9 44 6 16 38 2 2 100 4 0 4 1 4 4 7 5 0 1 21 31 0

Doktor

Péter László
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 0 0 0 1 0 0 4 25 0

Agafonov

Andriy
X 14 3 3 100 3 3 100 0 0 0 6 6 100 2 2 100 3 1 4 0 3 4 3 1 1 0 20 23 0

Gulyás

Milán Róbert
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 0 0 2 14 0

Simon

Kristóf Gábor
8 0 1 0 1 2 50 1 2 50 2 5 40 3 6 50 2 1 3 1 1 0 4 5 0 0 14 14 0

Bagó

Martin
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 0 0 0 5 14 0

Djuric

Zarko
6 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 5 40 2 0 2 0 0 1 4 1 0 0 9 12 0

Kovács

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Simó

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 12 20 60 4 10 40 11 28 39 27 58 47 10 18 56 27 4 31 3 10 18 23 15 4 2 102 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek