Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. október 25. | 18:00
5. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
75 -76
(17-19, 20-21, 20-15, 18-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Rácz Zsolt Róbert, Hervay Tibor (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Adrián : Rengeteg olyan hibát vétettünk – gondolok itt a kihagyott büntetőkre, és az eladott labdákra – amik rányomták a bélyegüket a mérkőzésre. Azért voltak jó momentumok is, láttam az energiát, amit kértem a fiúktól a héten. Csalódottak vagyunk, de innentől a Pécsre kell koncentrálnunk.

Vendég edző nyilatkozata
Dzunics Braniszlav : Minden elismerésem a játékosaimé. A mi helyzetünkben ez egy borzasztóan értékes győzelem. Mindkét csapat pontatlanul kosárlabdázott, ebből egy egylabdás meccs kerekedett ki, amit egy kis szerencsével nekünk sikerült megnyerni.

Hazai játékos nyilatkozata
Tóth Ádám : Sokat hibáztunk, rengeteg ziccert hagytunk ki -beleértve engem is- így pedig nem lehet nyerni. EL kell gondolkoznunk, hogyha komolyabb eredményeket szeretnénk elérni.

Vendég játékos nyilatkozata
Shannon Evans : Kevesen vagyunk, így tudtam hogy sokat kell magamra vállaljak. Szerencsére a társaim támadásban jó napot fogtak ki, Lóránt Péter pedig kiválóan irányította védekezésben a csapatot, így sikerült győznünk.


Dobástérkép
DEAC
Atomerőmű SE
DEAC
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Atomerőmű SE
42%
53%
2p ktáv.
DEAC
Atomerőmű SE
10%
0%
3p táv.
DEAC
Atomerőmű SE
27%
26%
1p bünt.
DEAC
Atomerőmű SE
68%
77%
DEAC Atomerőmű SE
Szerzett labda 11 13
Eladott labda 16 15
Lepattanó 47 40
Gólpassz 19 11
Fault 23 20
VAL 93 104
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Ádám
X 18 8 17 47 0 1 0 0 1 0 8 19 42 2 4 50 3 2 5 1 2 3 4 1 0 0 14 36 0

Borisov

Milos
X 22 2 5 40 0 4 0 5 11 45 7 20 35 3 3 100 11 2 13 3 2 4 4 2 0 2 29 34 0

COSTA MARTINEZ

LLUIS
X 8 1 2 50 0 2 0 1 6 17 2 10 20 3 4 75 7 2 9 2 4 3 3 6 0 0 15 29 0

Manigat

Jahenns-Ley
X 12 0 2 0 0 1 0 3 11 27 3 14 21 3 4 75 3 2 5 1 3 2 4 4 0 0 11 29 0

Bognár

Kristóf
X 4 1 4 25 1 1 100 0 2 0 2 7 29 0 0 0 3 4 7 1 2 4 1 3 1 0 10 28 0

Harrison

Demarcus Jamal
11 3 5 60 0 1 0 1 4 25 4 10 40 2 4 50 1 3 4 3 2 2 2 3 0 0 13 25 0

Polyák

László
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 1 3 0 0 4 1 0 0 0 2 11 0

Somogyi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 4 0

Omenaka

Godwin Ekene
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Gáspár

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Bence Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Várbíró

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 15 36 42 1 10 10 10 37 27 26 83 31 13 19 68 31 16 47 11 16 23 19 19 1 2 93 200
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Evans II.

Shannon Eugene
X 27 7 13 54 0 1 0 1 8 13 8 22 36 10 13 77 4 0 4 0 5 2 12 6 0 0 27 38 0

Faust

Nicholas David Jordan
X 30 6 8 75 0 2 0 5 9 56 11 19 58 3 3 100 4 1 5 6 3 3 3 0 0 0 33 37 0

Lóránt

Péter
X 4 1 6 17 0 1 0 0 1 0 1 8 13 2 2 100 6 3 9 2 3 3 3 3 0 1 11 37 0

Harris

Jeremy
X 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 6 0 6 0 1 3 0 1 0 0 2 36 0

Kis

Attila Raul
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 4 0 4 1 0 4 1 0 0 0 4 20 0

Jackson

Justin Le Shayne
15 5 8 63 0 0 0 1 2 50 6 10 60 2 4 50 8 3 11 4 2 5 4 1 1 0 28 21 0

Szalai

Milán Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0

Valerio Bodon

Vincent
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 -1 5 0

Kovács

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Coleman

Marcus Orlando
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 19 36 53 0 4 0 7 27 26 26 67 39 17 22 77 32 8 40 13 15 20 23 11 2 1 104 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek