Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. október 12. | 18:00
3. forduló
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
77 -62
(18-17, 19-14, 24-13, 16-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Csabai-Kaskötő Brigitta, Ádám József (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav : Azt gondolom, hogy a harmadik negyedik kiegyenlített csata volt, de a mérkőzés azon periódusában dőlt el minden. Véleményem szerint kicsit jobban védekeztünk, mint az előző meccseken, a labdajáratásban azonban vannak még problémák, túl sok egyénieskedés van a csapatban, nem olvassuk jól a helyzeteket, nem tudjuk hol és hogyan kell passzolni. Ebben kell előrelépést mutatnunk.

Vendég edző nyilatkozata
Nikola Lazic : Gratulálok a Paksnak. Az első félidőben jól játszottunk, de a harmadik negyedet nagyon rosszul kezdtük. Van sok probléma nálunk, főleg a támadójátékunkban, nem dobtunk túl jól. Sok könnyű pontot dobott a Paks gyorsindításból. Megyünk tovább.

Hazai játékos nyilatkozata
Lóránt Péter : Örülök hogy sikerült a második hazai meccsünket is megnyerni, nem dobtunk jól a mezőnyből, ellenben jól védekeztünk és Báne sok lehetőséget adott a fiataloknak is. Justin jó energiával szállt be a mérkőzésbe, erre nagy szükség volt. Megyünk tovább, jövőhéten jön a körmend, ami mindneképpen egy rangadó lesz, erre készülünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Peringer Balázs : Az első félidőben partiban voltunk, ha jól emlékszem a félidőben minusz 6 pont volt a különbség. A harmadik negyedet 11-0-ás rohammal kezdte a Paks, amire nem tudtunk reagálni. Nagyot küzdöttünk, de a végére ez kevés volt.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Jászberény
Atomerőmű SE
Jászberény
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Jászberény
46%
47%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Jászberény
17%
50%
3p táv.
Atomerőmű SE
Jászberény
40%
25%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Jászberény
64%
91%
Atomerőmű SE Jászberény
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 9 18
Lepattanó 40 35
Gólpassz 16 13
Fault 18 17
VAL 109 83
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Evans II.

Shannon Eugene
X 16 4 5 80 0 2 0 2 8 25 6 15 40 2 2 100 2 0 2 1 3 2 4 8 0 0 19 29 0

Faust

Nicholas David Jordan
X 11 1 5 20 0 0 0 2 3 67 3 8 38 3 5 60 6 1 7 2 2 3 2 3 1 0 17 28 0

Lóránt

Péter
X 15 6 11 55 1 3 33 0 1 0 7 15 47 1 2 50 6 4 10 3 1 1 3 3 0 0 24 28 0

Coleman

Marcus Orlando
X 13 2 6 33 1 3 33 2 3 67 5 12 42 1 3 33 3 1 4 0 0 0 4 0 0 1 12 25 0

Harris

Jeremy
X 8 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 0 0 0 1 1 2 0 1 3 0 1 2 0 9 21 0

Valerio Bodon

Vincent
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 0 1 1 0 2 0 6 20 0

Jackson

Justin Le Shayne
9 3 7 43 0 2 0 1 2 50 4 11 36 0 0 0 3 7 10 3 0 3 2 0 2 0 19 20 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 4 0 0 1 0 2 18 0

Szalai

Milán Zsolt
2 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 1 1 2 0 2 1 1 1 0 0 1 11 0

Kovács

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 17 37 46 2 12 17 10 25 40 29 74 39 9 14 64 25 15 40 10 9 18 17 16 8 1 109 200
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Staten

Juwan Marquez
X 18 4 9 44 2 3 67 1 4 25 7 16 44 3 4 75 1 0 1 0 4 1 3 3 0 0 11 36 0

Aleksandrov

Nemanja
X 10 3 4 75 0 1 0 1 5 20 4 10 40 1 1 100 5 0 5 1 3 1 6 0 1 1 14 33 0

Pantelic

Djordje
X 6 2 4 50 0 1 0 0 1 0 2 6 33 2 2 100 5 1 6 0 2 3 2 1 0 0 9 27 0

Miller

Phillip De Shon
X 8 1 3 33 0 1 0 2 3 67 3 7 43 0 0 0 6 0 6 4 2 1 4 5 0 2 21 23 0

Mészáros

Máté
X 4 2 5 40 0 0 0 0 2 0 2 7 29 0 0 0 5 0 5 1 0 3 1 2 0 1 8 23 0

Brbaklic

Aleksa
2 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 2 2 4 0 3 3 1 0 0 2 1 21 0

Peringer

Balázs
8 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 2 2 100 1 2 3 0 2 1 1 0 0 0 10 13 0

Ruják

Bence Menyhért
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 3 0 3 0 0 4 0 1 0 2 1 13 0

Marinkovic

Marko
6 1 1 100 2 2 100 0 0 0 3 3 100 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 0 0 0 7 7 0

Buzás

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 1 4 0

Szigedi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 16 34 47 4 8 50 4 16 25 24 58 41 10 11 91 30 5 35 7 18 17 18 13 1 8 83 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek