Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. október 12. | 16:30
3. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
84 -91
(21-21, 24-25, 23-23, 16-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Farkas Gábor, Kovács Nimród János (Faidt Mihály)

Hazai edző nyilatkozata
Bencze Tamás : Nem sikerült pótolni a pályán az irányítónkat, aki tudja a kritikus helyzetekben is mit kel tennie. A mérkőzés nagy részében nem abban a ritmusba játszottunk, amivben szerettünk volna, ami az ellenfelünk védekezését is dicséri. A játékosaim mindent megtettek, többször is visszajöttünk 6-8 pontos hátrányból, de ami Kaposváron sikerült, az most nem. Nem játszottunk jól, aminek sok objektív oka van. Az OSE győzelme nem érdemtelen.

Vendég edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Nagyon kemény meccs volt. Mondhatjuk az, hogy szerencsénk is volt, mivel ét kulcsjátékosai s megsérült a ZTE-nek. Számunkra s lelkes szurkolóink számára is ez egy történelmi győzelem, hiszen 30 év után tértünk vissza az NB I-be.

Hazai játékos nyilatkozata
Reginald Johnson : A harmadik negyedben egész jól játszottunk, de a negyedikben elvesztettük a kontrollt és nem igazán sikerült ez a játékrész már. ellenfelünk pont a végjátékban játszott a legjobban és megérdemelten nyerték meg a meccset.

Vendég játékos nyilatkozata
Mohácsi Máté : Mindkét szurkolótábornak köszönjük a buzdítást és külön a hazaiakna, akiknek a szívélyes fogadtatása nagyon jól esett. Végig hittünk abban, hogy tudunk nyerni idegenben is. Megfogtuk az ellenfelet, hogy jól kezdtük a meccset. Edzőnk is jól rotálta a csapatot és friss emberek kerültek folyamatosan a pályára Mindenki sokat tett ehhez a sikerhez. A kulcs az volt, hogy elhittük, hogy tudunk nyerni.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
OSE Lions
Zalakerámia ZTE KK
OSE Lions
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
OSE Lions
75%
54%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
OSE Lions
25%
67%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
OSE Lions
23%
50%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
OSE Lions
78%
56%
Zalakerámia ZTE KK OSE Lions
Szerzett labda 4 9
Eladott labda 11 9
Lepattanó 32 28
Gólpassz 13 13
Fault 23 26
VAL 110 117
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Johnson Jr.

Reginald
X 21 5 8 63 1 3 33 2 5 40 8 16 50 3 4 75 5 0 5 2 2 4 4 7 0 0 28 37 0

Szabó

Zsolt András
X 16 5 6 83 2 2 100 0 3 0 7 11 64 2 2 100 4 6 10 0 3 3 5 1 0 0 25 35 0

Williams JR

Dirk Stethan
X 16 5 6 83 0 2 0 1 7 14 6 15 40 3 4 75 5 0 5 0 1 2 3 1 0 0 14 31 0

Agafonov

Andriy
X 16 3 3 100 0 1 0 0 1 0 3 5 60 10 11 91 2 2 4 0 2 4 8 1 1 0 25 27 0

Simon

Kristóf Gábor
X 2 1 3 33 0 2 0 0 1 0 1 6 17 0 0 0 0 0 0 0 1 2 2 2 0 0 0 21 0

Doktor

Péter László
9 1 1 100 0 2 0 2 4 50 3 7 43 1 2 50 4 0 4 2 1 2 2 1 0 0 12 27 0

Bagó

Martin
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 4 50 1 2 3 0 1 2 2 0 0 0 6 13 0

Gulyás

Milán Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 9 0

Farkas

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Djuric

Zarko
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Simó

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 21 28 75 3 12 25 5 22 23 29 62 47 21 27 78 22 10 32 4 11 23 26 13 1 0 110 200
OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bozovic

Milivoje
X 18 3 4 75 3 3 100 1 5 20 7 12 58 3 8 38 11 2 13 5 1 2 6 1 0 0 32 33 0

Abell

Remy
X 14 3 8 38 2 3 67 1 1 100 6 12 50 1 3 33 2 0 2 0 0 0 3 1 0 0 12 30 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
X 7 2 2 100 0 2 0 1 1 100 3 5 60 0 0 0 4 0 4 0 1 3 1 0 0 0 9 21 0

Dr. Mohácsi

Máté
X 14 1 1 100 2 2 100 2 3 67 5 6 83 2 2 100 0 0 0 0 0 3 2 1 0 0 16 21 0

Illés

Máté Csongor
X 6 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 5 40 0 0 0 1 0 1 0 1 3 2 0 0 0 5 17 0

Rizvic

Ramo
17 5 8 63 1 1 100 1 2 50 7 11 64 2 4 50 1 1 2 2 2 4 2 6 0 1 21 26 0

Washington

Conner
8 0 1 0 0 0 0 2 3 67 2 4 50 2 2 100 3 1 4 1 2 4 3 2 0 0 14 19 0

Dr. Demeter

Attila
1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 2 50 0 0 0 0 0 1 2 2 0 0 2 17 0

Zsíros

Péter
3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 1 2 0 0 0 0 3 9 0

Anda

Dávid
3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 3 4 75 0 1 1 0 1 2 2 0 0 0 3 6 0

Nshimba

Kalau Joel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 0

Kucsora

Csaba Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 91 14 26 54 8 12 67 11 22 50 33 60 55 14 25 56 23 5 28 9 9 26 23 13 0 1 117 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek