Női NB I. A csoport rájátszás a 9-12. helyért- 2018/2019
2019. április 6. | 18:00
1. forduló
MTK Kosárlabda Csarnok
69 -79
(24-23, 9-27, 18-12, 18-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Boros Tamás, Kulcsár Tibor, Major Ádám (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Nagy Dóra : Azt mondtam a lányoknak, a második negyedért kár, mert utána az utolsó két negyedet megnyertük, de nagyon felőröl fizikailag minket, hogy ennek az volt az ára, hogy egész pályán kellett letámadni, kőkemény védekezéssel. Betegségekkel, sérülésekkel küzdöttünk, ezen a héten is előfordult, hogy nem tudtunk tízen edzeni. Süle Krisztina lecserélése elég nagy problémát okoz hármas poszton így, hogy Koch Dorci még beteg, de reméljük, a jövő héten már ő is csatasorba áll, és akkor könnyebb lesz a rotálás.

Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : A második negyedben jó védekezést produkáltunk, és azzal sikerült nagyobb előnyre szert tenni. Ezt szerettük volna folytatni a második félidőben is, de nagyon úgy érzem, hogy ez kevésbé sikerült, felhoztuk a nyakunkra az ellenfelet. Istenigazából nem volt annyira vészes a játékunk, az volt a legnagyobb problémánk, hogy kihagytunk legalább tizenöt darab ziccert, ami harminc pontnak felel meg, ez így nagyon sok.

Hazai játékos nyilatkozata
Szabó Flóra : Az elején volt egy kis megbicsaklás, ott több kosarat kaptunk, nem jól jött ki a lépés, utána sikerült felszívni végre magunkat. Amikor lett volna lehetőség arra, hogy fordítsunk, kijött az, hogy náluk több a cserelehetőség, többen vannak, és egy kicsit elfogyott a szusz.

Vendég játékos nyilatkozata
Sara Heljic : Mindenekelőtt gratulálni szeretnék az MTK játékosainak. A védekezés a mi erősségünk, és remélem, a következő mérkőzésre tovább tudjuk javítani. Úgy játszik a csapatunk, mint egy család, mindenki egyért, egy mindenkiért.


Dobástérkép
MTK
Vasas Akadémia
MTK
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MTK
Vasas Akadémia
56%
50%
2p ktáv.
MTK
Vasas Akadémia
29%
32%
3p táv.
MTK
Vasas Akadémia
31%
36%
1p bünt.
MTK
Vasas Akadémia
67%
72%
MTK Vasas Akadémia
Szerzett labda 10 12
Eladott labda 17 13
Lepattanó 25 39
Gólpassz 10 14
Fault 19 24
VAL 80 106
Statisztika
MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Flóra
X 14 1 5 20 1 2 50 0 0 0 2 7 29 10 10 100 7 3 10 3 2 4 8 3 0 0 31 38 0

Süle

Krisztina
X 18 8 8 100 0 1 0 0 4 0 8 13 62 2 2 100 3 1 4 2 2 4 4 1 0 0 22 33 0

Hegedűs

Janka
X 14 3 5 60 1 3 33 2 3 67 6 11 55 0 3 0 6 0 6 0 3 4 3 1 0 0 13 28 0

Czirják

Noémi
X 5 2 3 67 0 3 0 0 1 0 2 7 29 1 3 33 1 0 1 1 4 3 4 2 0 1 2 22 0

Szeitl

Vanessa
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 -3 12 0

Bernáth

Réka
9 0 2 0 2 2 100 1 4 25 3 8 38 2 2 100 1 0 1 1 3 2 2 1 0 1 6 28 0

Pusztai

Sára
8 0 0 0 1 3 33 2 3 67 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 2 1 1 1 0 0 8 20 0

Wéber

Fruzsina
1 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 1 2 50 2 1 3 0 0 1 1 1 1 0 3 15 0

Szabó

Bettina Gréta
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 4 0

Dr. Gróf

Tímea Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Schiroky

Szonja
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 14 25 56 5 17 29 5 16 31 24 58 41 16 24 67 20 5 25 10 17 19 24 10 1 2 80 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Karakasevic

Jefimija
X 11 4 7 57 0 1 0 0 0 0 4 8 50 3 6 50 8 4 12 2 1 4 5 3 0 0 25 29 0

Montai-Vukov

Szonja
X 0 0 1 0 0 2 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 1 1 3 1 3 0 0 2 27 0

Tóth

Orsolya
X 17 4 10 40 1 4 25 2 3 67 7 17 41 1 2 50 3 2 5 2 2 1 3 0 1 0 15 25 0

Böröndy

Vivien
X 8 3 7 43 0 0 0 0 1 0 3 8 38 2 2 100 3 2 5 2 3 1 1 4 1 0 13 25 0

Heljic

Sara
X 18 4 4 100 1 2 50 1 1 100 6 7 86 5 6 83 2 1 3 2 0 5 5 1 0 0 27 19 0

Varga

Alíz
7 1 2 50 1 4 25 1 3 33 3 9 33 0 0 0 2 2 4 1 0 3 1 0 0 0 7 24 0

Dombai

Réka
6 1 3 33 2 3 67 0 0 0 3 6 50 0 0 0 1 1 2 1 5 2 1 1 0 0 3 20 0

Bach

Boglárka
10 3 6 50 1 3 33 0 2 0 4 11 36 2 2 100 1 4 5 1 0 3 2 1 0 1 12 19 0

Budácsik

Dorottya Eszter
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -1 5 0

Smailbegovic

Nadija
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 3 4 0

Boros

Berta Panna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Hizsnyik

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 79 21 42 50 6 19 32 4 11 36 31 72 43 13 18 72 23 16 39 12 13 24 19 14 2 1 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek