Női NB I. A csoport rájátszás a 9-12. helyért- 2018/2019
2019. április 17. | 19:00
4. forduló
Vasas Pasaréti Sportcentrum
85 -64
(25-17, 21-12, 28-14, 11-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Györfy Rúben, Válé Flórián (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Földi Attila : Kicsit döcögősen kezdtük a mérkőzést, utána azonban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk. Örülök, hogy mindenki játéklehetőséghez jutott, ráadásul a lányok éltek is a lehetőséggel.”

Vendég edző nyilatkozata
Nagy Dorottya : Sok mindent kell átnéznünk a mai meccs után, de azt gondolom, hogy ez a mi ügyünk, Gratulálok a Vasasnak.

Hazai játékos nyilatkozata
Tóth Orsolya : Nem állt össze kellőképpen a védekezésünk az elején, azonban összekaptuk magunkat, és a támadásunk is magabiztosabbá vált.

Vendég játékos nyilatkozata
Koch Dóra : Nem tudtunk nagy ellenállást nyújtani a Vasas ellen, amit nagyon sajnálok. Nem voltunk eléggé összerázódva, nem voltunk kellőképpen agresszívak, így sajnos nagy különbség alakult ki a két csapat között.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
MTK
Vasas Akadémia
MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
MTK
58%
46%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
MTK
45%
38%
3p táv.
Vasas Akadémia
MTK
30%
40%
1p bünt.
Vasas Akadémia
MTK
67%
71%
Vasas Akadémia MTK
Szerzett labda 15 5
Eladott labda 12 18
Lepattanó 37 27
Gólpassz 18 15
Fault 20 19
VAL 125 78
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bach

Boglárka
X 6 1 3 33 2 3 67 0 1 0 3 7 43 0 0 0 0 0 0 6 1 2 1 3 1 1 12 22 0

Varga

Alíz
X 9 0 0 0 3 5 60 1 2 50 4 7 57 0 0 0 4 2 6 1 1 1 2 2 0 0 16 19 0

Heljic

Sara
X 13 4 9 44 0 1 0 1 1 100 5 11 45 2 2 100 3 0 3 2 2 4 2 2 2 0 16 19 0

Tóth

Orsolya
X 17 6 7 86 1 4 25 1 1 100 8 12 67 0 2 0 1 0 1 2 0 0 2 2 0 0 18 16 0

Dombai

Réka
X 8 2 3 67 2 3 67 0 1 0 4 7 57 0 0 0 1 2 3 1 1 0 2 1 0 0 11 16 0

Montai-Vukov

Szonja
3 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 1 2 50 3 0 3 0 3 2 1 2 0 0 1 21 0

Smailbegovic

Nadija
2 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 1 0 3 0 1 0 0 3 18 0

Böröndy

Vivien
10 3 4 75 1 1 100 0 1 0 4 6 67 2 2 100 3 0 3 1 0 2 2 3 1 0 18 18 0

Karakasevic

Jefimija
6 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 2 100 6 5 11 1 1 2 2 0 0 1 18 16 0

Budácsik

Dorottya Eszter
5 2 4 50 0 2 0 0 0 0 2 6 33 1 1 100 1 1 2 0 0 3 2 1 0 0 6 14 0

Boros

Berta Panna
3 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 1 2 50 1 0 1 0 2 0 2 1 0 0 3 12 0

Madár

Kata
3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 1 1 2 0 1 1 1 0 0 0 3 9 0
Összesen 5 85 23 40 58 10 22 45 3 10 30 36 72 50 10 15 67 25 12 37 15 12 20 19 18 4 2 125 200
MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Flóra
X 15 5 9 56 1 2 50 0 0 0 6 11 55 3 5 60 1 2 3 0 0 1 4 1 0 0 16 31 0

Süle

Krisztina
X 10 3 7 43 1 1 100 0 1 0 4 9 44 2 2 100 5 1 6 0 3 3 5 3 0 2 16 27 0

Hegedűs

Janka
X 10 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 2 3 67 4 2 6 0 2 3 3 1 0 0 15 25 0

Czirják

Noémi
X 10 1 3 33 1 1 100 2 3 67 4 7 57 0 0 0 1 0 1 1 3 4 2 3 0 0 11 21 0

Bernáth

Réka
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0

Pusztai

Sára
2 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 1 0 1 2 0 1 4 23 0

Wéber

Fruzsina
6 1 4 25 1 2 50 0 2 0 2 8 25 2 2 100 3 1 4 0 3 3 2 0 1 0 4 20 0

Szabó

Bettina Gréta
7 2 4 50 0 0 0 1 2 50 3 6 50 0 0 0 4 0 4 1 4 1 0 0 1 1 6 17 0

Koch

Dóra
0 0 1 0 0 2 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3 2 2 0 0 -2 14 0

Szeitl

Vanessa
4 0 1 0 0 2 0 1 1 100 1 4 25 1 2 50 2 0 2 2 0 1 1 3 0 0 8 13 0

Dr. Gróf

Tímea Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Schiroky

Szonja
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 16 35 46 5 13 38 4 10 40 25 58 43 10 14 71 21 6 27 5 18 19 20 15 2 4 78 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek