Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2018/2019
2019. május 2. | 18:00
229. forduló
NOVOMATIC Aréna 
67 -53
(22-7, 9-14, 24-12, 12-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Tőzsér Dénes Kelemen, Minár László Balázs (Gátiné Müller Zsuzsanna)

Hazai edző nyilatkozata
Roberto Iniguez : Fantasztikus csapattal dolgozhattam együtt, remek volt a kémia a játékosok között. Nagyon dolgozott mindenki azért, hogy ezt a sikert elérjük. Nagy szó, hogy veretlenül végeztünk az élen, ez ezelőtt csak kétszer sikerült. Ami a jövőt illeti, most nincs itt az ideje, hogy erről beszéljünk, a legfontosabb, hogy ezeket az eredményeket kiélvezzük.

Vendég edző nyilatkozata
Cziczás László : Nincs bennem hiányérzet, büszke vagyok az eredményünkre, kihoztuk a szezonból a legtöbbet. Megérdemelten lettünk ezüstérmesek, s ezt a medált feleségemnek és kislányomnak ajánlom.

Hazai játékos nyilatkozata
Fegyverneky Zsófia : Nagy dolog ebben a rendkívül erős magyar bajnokságban veretlenül aranyérmesnek lenni, fantasztikus idényen vagyunk ismételten túl. Nekem december óta voltak gondjaim a sérülésemmel, volt, hogy edzeni sem tudtam, de az eredménysorunk mindenért kárpótol. Jó érzés ehhez a csapathoz tartozni.

Vendég játékos nyilatkozata
Kányási Veronika : Óriási élmény volt eljutni a fináléig és döntőt játszani. Nyilvánvaló, hogy a Sopron kiemelkedik a magyar mezőnyből, de mindent megpróbáltunk, mindent kiadtunk magunkból. Megtiszteltetés és még egyszer mondom, nagyon nagy élmény volt Európa egyik legjobb csapata ellen döntőt játszani, s bár nyerni nem volt esélyünk, úgy érzem, helytálltunk.


Dobástérkép
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
44%
34%
2p ktáv.
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
15%
29%
3p táv.
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
38%
21%
1p bünt.
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
61%
80%
Sopron Basket Aluinvent DVTK
Szerzett labda 13 7
Eladott labda 10 20
Lepattanó 35 40
Gólpassz 13 12
Fault 19 19
VAL 90 72
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Turner

Yvonne Nicole
X 11 2 5 40 0 2 0 1 2 50 3 9 33 4 4 100 0 0 0 2 5 2 5 6 0 1 13 36 0

CASAS CARRERAS

QUERALT
X 12 5 7 71 1 1 100 0 3 0 6 11 55 0 6 0 2 1 3 5 1 3 5 2 0 0 15 33 0

Dupree

Candice Joanna
X 8 2 7 29 1 6 17 0 0 0 3 13 23 2 2 100 5 3 8 1 2 1 3 1 0 1 9 33 0

Crvendakic

Aleksandra
X 17 3 5 60 0 1 0 3 7 43 6 13 46 2 2 100 6 2 8 2 1 4 2 3 0 1 24 28 0

Határ

Bernadett
X 8 4 9 44 0 0 0 0 0 0 4 9 44 0 0 0 3 2 5 3 0 2 0 0 1 1 12 26 0

Zahui

Amanda
9 1 3 33 0 1 0 2 2 100 3 6 50 1 2 50 5 4 9 0 0 3 3 0 2 0 19 18 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
0 0 1 0 0 2 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 1 0 0 -3 13 0

Dubei

Debóra Franciska
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 10 0

Czukor

Dalma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Weninger

Virág
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 1 1 0 1 0 1 0 0 0 2 1 0
Összesen 5 67 17 39 44 2 13 15 6 16 38 25 68 37 11 18 61 21 14 35 13 10 19 19 13 3 4 90 200
Aluinvent DVTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Skoric

Maja
X 6 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 4 5 80 4 1 5 1 3 3 6 3 1 0 14 39 0

Putnina

Aija
X 7 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 3 3 100 9 0 9 0 2 2 2 0 0 0 13 36 0

Mokango Modiri

Chanel
X 19 7 15 47 1 2 50 0 1 0 8 18 44 3 3 100 4 3 7 0 3 5 2 1 1 2 17 35 0

Kravjánszki-Medgyessy

Dóra
X 7 1 3 33 1 2 50 0 3 0 2 8 25 3 4 75 2 1 3 3 5 2 3 6 1 0 11 28 0

Walker

Shatori
X 5 0 3 0 0 0 0 1 3 33 1 6 17 2 2 100 6 1 7 0 3 1 2 0 0 0 6 23 0

Kányási

Veronika
5 1 3 33 0 1 0 1 1 100 2 5 40 0 1 0 0 3 3 1 1 3 2 0 0 0 6 16 0

Kiss

Angelika
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 1 1 0 0 0 1 0 3 7 0

Szabó

Fanni Andrea
0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 2 0 1 0 7 0

Szűcs

Réka
4 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 1 2 50 1 2 3 0 1 1 1 0 0 0 3 6 0

Zele

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0

Eperjesi

Nóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 0
Összesen 5 53 12 35 34 2 7 29 3 14 21 17 56 30 16 20 80 28 12 40 7 20 19 19 12 4 3 72 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek