Női NB I. A csoport- 2018/2019
2019. január 19. | 18:30
14. forduló
Ludovika Aréna
64 -76
(22-25, 13-17, 19-18, 10-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter, Balog György Attila, Kulcsár Tibor (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Gratulálok a miskolci csapatnak, nagyon jól játszottak ma. Az első félidőben nem volt jó a védekezésünk, rendre megtalálták a réseket, ráadásul Walker kifogott egy extra napot náluk. A mérkőzés innen arról szólt, hogy feljövünk, aztán hibázunk párat és máris megint nagy a különbség. Most lesz két hetünk, hogy a három új játékosunkkal együtt készüljünk, beépítsük őket. Sok munkára van szükségünk, hogy ez jó legyen, de meg fogjuk oldani.

Vendég edző nyilatkozata
Cziczás László : Gratulálok az NKE-Csatának, jól játszottak, ezért is értékes számunkra ez a győzelem. Nagyon komoly keret jött össze ellenfelünknél, akár a legjobb négybe jutásra is lehet esélyük. Nekünk nem volt könnyű hetünk, mivel kiesett a rotációmból Katona Szidónia sérülés miatt, emiatt a tény miatt pedig még értékesebb a győzelmünk. A mellettem ülő Kiss Angelikának külön gratulálok nagyon jól mozgott ma. Boldogan utazunk haza, és készülünk a hétközi, Galatasaray elleni mérkőzésre, utána pedig a PEAC elleni fontos bajnokinkra

Hazai játékos nyilatkozata
Nagy-Bujdosó Nóra : Rosszul kezdtük a meccset, ellenfelünk pedig minden hibánkat kihasználta. Innen próbálkoztunk visszajönni, de egy pici mindig hiányzott, hogy igazán szoros legyen a mérkőzés. Sok sikert kívánok a DVTK-nak a kupában, Szidóniának pedig jobbulást.

Vendég játékos nyilatkozata
Kiss Angelika : Sok újat már nem tudok mondani az előttem szólók után, amit fontosnak tartok kiemelni, hogy ez ma egy igazi csapat siker volt, nagyot küzdöttünk egymásért, ez pedig győzelmet ért ma.


Dobástérkép
NKE-FCSM Csata
Aluinvent DVTK
NKE-FCSM Csata
Aluinvent DVTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
NKE-FCSM Csata
Aluinvent DVTK
56%
45%
2p ktáv.
NKE-FCSM Csata
Aluinvent DVTK
14%
50%
3p táv.
NKE-FCSM Csata
Aluinvent DVTK
30%
38%
1p bünt.
NKE-FCSM Csata
Aluinvent DVTK
68%
79%
NKE-FCSM Csata Aluinvent DVTK
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 9 12
Lepattanó 32 34
Gólpassz 16 21
Fault 20 20
VAL 92 110
Statisztika
NKE-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy-Bujdosó

Nóra
X 8 1 2 50 0 2 0 2 7 29 3 11 27 0 0 0 4 2 6 1 0 3 0 1 0 1 8 34 -2

Lelik

Réka
X 7 1 5 20 1 1 100 1 6 17 3 12 25 0 0 0 3 1 4 2 1 2 2 4 0 0 9 29 -18

Horváth

Bernadett Katalin
X 5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 0 0 4 0 4 2 1 3 1 4 0 0 12 26 1

Austria

Kelley Eileen
X 11 3 3 100 0 0 0 1 2 50 4 5 80 2 2 100 2 1 3 0 1 1 2 0 0 1 14 19 -14

Lang

Kelsey Nicole
X 5 2 5 40 0 1 0 0 1 0 2 7 29 1 2 50 4 2 6 0 1 3 2 0 0 0 6 16 -18

Jovanovic

Nevena
11 2 3 67 0 1 0 1 2 50 3 6 50 4 4 100 1 0 1 0 3 3 4 2 0 1 12 29 0

Barnai

Judit Eszter
9 3 4 75 0 2 0 0 0 0 3 6 50 3 3 100 0 2 2 0 2 3 3 2 2 0 13 22 0

Antic

Jelena
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 4 0 4 1 5 1 0 1 4 2 0 0 10 16 2

Angyal

Barbara
5 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 3 4 75 1 0 1 0 0 1 2 1 0 0 8 7 -3

Mányoky

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Radócz

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Solymosi

Noémi
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 14 25 56 1 7 14 7 23 30 22 55 40 13 19 68 23 9 32 6 9 20 20 16 2 3 92 200
Aluinvent DVTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Walker

Shatori
X 24 2 5 40 4 5 80 2 3 67 8 13 62 6 8 75 2 0 2 0 3 0 5 5 1 0 27 36 9

Kravjánszki-Medgyessy

Dóra
X 5 1 3 33 0 1 0 1 3 33 2 7 29 0 0 0 2 0 2 3 4 3 2 6 0 1 9 29 6

Mokango Modiri

Chanel
X 15 6 10 60 1 1 100 0 1 0 7 12 58 1 1 100 5 3 8 0 0 3 2 0 2 0 22 26 12

Skoric

Maja
X 12 2 4 50 1 2 50 1 1 100 4 7 57 3 3 100 3 2 5 1 1 4 4 3 0 0 21 26 6

Kányási

Veronika
X 4 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 2 3 0 2 0 1 4 18 6

Putnina

Aija
9 1 5 20 1 2 50 1 3 33 3 10 30 2 2 100 7 1 8 1 0 2 2 0 0 0 13 25 5

Szabó

Fanni Andrea
0 0 2 0 0 2 0 0 2 0 0 6 0 0 2 0 2 2 4 0 2 1 2 5 0 0 1 21 10

Kiss

Angelika
5 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 3 3 100 1 0 1 1 0 1 2 0 0 0 9 10 9

Zele

Dorina
2 1 1 100 0 2 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 2 3 0 0 3 1 0 0 0 4 9 -3

Eperjesi

Nóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 15 33 45 8 16 50 5 13 38 28 62 45 15 19 79 24 10 34 6 12 20 20 21 3 2 110 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek