Női NB I. A csoport- 2018/2019
2019. január 6. | 17:00
12. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
80 -71
(21-19, 20-25, 21-17, 18-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Rácz Zsolt Róbert, Hervay Tibor (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : :- Nagyon boldogok vagyunk, hiszen egy nagyon komoly csapatot sikerült legyőznünk. Ettől függetlenül gratulálok nekik, mert amit a nemzetközi kupában és a bajnokságban is teljesítenek, az nagyon extra. Természetesen nagyon örülöm annak, amit a játékosaim ma letettek a parkettra, mert nagyon koncentráltak voltak és szépen betartották a taktikai utasításokat. Büszke vagyon rájuk!

Vendég edző nyilatkozata
Cziczás László : Azt tudtuk, hogy hazai pályán nagyon erős az Egerszeg. Az első félidőben is voltak problémák a játékunkban, de aránylag jól tudtuk kontrollálni, viszont a második félidőben nagyon sokat szabálytalankodtunk, emiatt sok büntetőt dobhatott az ellenfelünk és ez a fő oka, hogy ma veszítettünk. Gratulálok a Zalaegerszegnek ma ők jobban megérdemelték a győzelmet.

Hazai játékos nyilatkozata
Pusztai Petra : Kellőképpen felkészültünk a napokban a DVTK-ból. Megtettünk mindent, küzdöttünk, úgy érzem a védekezés volt a kulcs. Nagyjából minden taktikai utasítást végre tudtunk hajtani és nagyon örülünk a győzelemnek!

Vendég játékos nyilatkozata
Kányási Veronika : Nagyon kemény mérkőzés volt. Az első félidőben nagyjából sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk, de a másodikban dekoncentráltságunk miatt fölénk kerekedett a Zalaegerszeg és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.


Dobástérkép
ZTE NKK
Aluinvent DVTK
ZTE NKK
Aluinvent DVTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
ZTE NKK
Aluinvent DVTK
38%
50%
2p ktáv.
ZTE NKK
Aluinvent DVTK
38%
37%
3p táv.
ZTE NKK
Aluinvent DVTK
27%
20%
1p bünt.
ZTE NKK
Aluinvent DVTK
77%
81%
ZTE NKK Aluinvent DVTK
Szerzett labda 9 9
Eladott labda 15 16
Lepattanó 37 27
Gólpassz 17 12
Fault 20 31
VAL 110 85
Statisztika
ZTE NKK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pusztai

Petra Panna
X 17 5 6 83 3 4 75 0 1 0 8 11 73 1 1 100 1 0 1 2 2 0 2 1 0 1 18 38 11

Horti

Dóra
X 16 3 11 27 0 2 0 2 5 40 5 18 28 4 8 50 5 2 7 2 1 4 4 0 0 1 11 31 2

Maltsi

Evanthia
X 9 3 5 60 0 2 0 0 3 0 3 10 30 3 4 75 6 1 7 2 2 1 4 6 1 0 19 30 10

Boonstra

Janis Ndiba
X 15 1 8 13 1 1 100 0 1 0 2 10 20 11 12 92 7 3 10 1 1 3 10 3 0 1 29 29 18

KOIZAR

SIGRID
X 7 2 6 33 0 4 0 0 0 0 2 10 20 3 4 75 4 2 6 1 2 2 5 4 0 1 12 29 -8

Gáspár-Szalay

Virág
4 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 2 2 100 1 1 2 0 3 3 2 2 0 0 4 23 14

Hegedüs-Öri

Györgyi
4 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 1 2 50 2 0 2 1 4 3 3 1 0 0 6 11 -9

Parker

Nadia Angelica
8 1 2 50 2 3 67 0 0 0 3 5 60 2 2 100 0 2 2 0 0 4 1 0 2 1 11 9 7

Preisinger

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Georgina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Benke

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 16 42 38 6 16 38 3 11 27 25 69 36 27 35 77 26 11 37 9 15 20 31 17 3 5 110 200
Aluinvent DVTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Walker

Shatori
X 18 4 9 44 0 5 0 1 1 100 5 15 33 7 7 100 1 1 2 3 4 3 6 1 2 0 18 36 -1

Mokango Modiri

Chanel
X 16 2 2 100 4 7 57 0 0 0 6 9 67 4 6 67 7 0 7 1 2 3 5 0 2 0 24 36 -3

Kravjánszki-Medgyessy

Dóra
X 9 2 3 67 2 6 33 0 4 0 4 13 31 1 2 50 3 0 3 2 4 4 5 3 0 2 8 31 -8

Skoric

Maja
X 6 1 1 100 2 4 50 0 0 0 3 5 60 0 0 0 2 0 2 1 1 4 0 4 0 0 10 23 -13

Kiss

Angelika
X 4 1 2 50 0 3 0 0 0 0 1 5 20 2 2 100 1 1 2 0 0 2 1 1 0 1 4 6 -3

Kányási

Veronika
4 0 3 0 1 1 100 0 1 0 1 5 20 2 2 100 3 0 3 1 1 2 1 2 0 0 6 19 -1

Putnina

Aija
0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 4 0 4 1 1 4 1 1 0 0 2 19 1

Katona

Szidónia
9 3 3 100 1 1 100 0 1 0 4 5 80 1 2 50 1 0 1 0 1 4 1 0 0 0 8 16 1

Zele

Dorina
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 3 0 3 0 1 5 0 0 1 0 4 11 -7

Szabó

Fanni Andrea
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 3 -11
Összesen 5 71 14 28 50 10 27 37 2 10 20 26 65 40 17 21 81 25 2 27 9 16 31 20 12 5 3 85 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek