Női NB I. A csoport- 2018/2019
2018. december 9. | 19:30
9. forduló
Ceglédi Városi Sportcsarnok (Gál József)
78 -68
(11-20, 24-17, 22-14, 21-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Farkas Gábor, Jakab László, Nagy Viktor (Bernáth András)

Hazai edző nyilatkozata
Peter Jankovic : Örülök, hogy végre megszereztük második győzelmünket. Számunkra ez egy nagyon fontos mérkőzés volt, és remélem, hogy ez a győzelem majd javítja az öltözői hangulatot. Ma is volt sok hibánk, az első félidőben kétszer is 11 pontos hátrányunk volt, de vissza tudtunk jönni, ami biztató. A második félidőben már jól védekeztünk és támadásban okosan játszottunk, és ezzel megnyertük a mérkőzést

Vendég edző nyilatkozata
Nagy Dorottya : Úgy gondolom két és fél negyedig miénk volt a meccs. Támadásban tudtuk, hogy mit kell játszanunk és azt is játszottuk, illetve a védekezésünk nagyon jó volt, majd jött egy 10-0-s roham a harmadik negyed közepén, mikor elfáradtunk, és ez tulajdonképpen el is döntötte a meccset. Próbálkoztunk feljönni, de ekkor már hibáztunk és nem tudtuk azt játszani, mint az elején, ennek ellenére gratulálok a csapatomnak

Hazai játékos nyilatkozata
Révész Boróka : Nagyon örülünk, hogy végre megtört a jég és újabb hazai győzelmet sikerült aratni. Még nagyon mesze van a cél és még sokat kell fejlődnünk, mert rengeteg amatőr, alapvető hibát vétünk, de jó úton haladunk, hogy ezeket kiküszöböljük, így nagyon büszke vagyok a csapatra.

Vendég játékos nyilatkozata
Hegedűs Janka : Jól kezdtük a mérkőzést és be is mentek a helyzeteink. Sajnos, a vége felé elfáradtunk, 10 pont lett közte, de játéktudásban nem gondolom, hogy ennyi lenne a különbség...


Dobástérkép
VBW CEKK Cegléd
MTK
VBW CEKK Cegléd
MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
MTK
62%
58%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
MTK
33%
33%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
MTK
20%
33%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
MTK
94%
65%
VBW CEKK Cegléd MTK
Szerzett labda 6 9
Eladott labda 15 12
Lepattanó 32 23
Gólpassz 23 18
Fault 21 23
VAL 115 90
Statisztika
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gorjanácz

Ágnes
X 15 3 3 100 3 5 60 0 4 0 6 12 50 3 4 75 7 1 8 2 2 3 3 6 0 1 25 35 8

Popovic

Jovana
X 9 3 5 60 0 2 0 1 5 20 4 12 33 0 0 0 5 1 6 1 3 3 6 3 0 0 14 33 3

Révész

Boróka
X 4 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 2 2 100 3 1 4 1 2 5 4 4 0 0 13 32 6

Hamilton Carter

Danielle Evelyn
X 16 5 11 45 0 1 0 0 0 0 5 12 42 6 6 100 2 4 6 1 3 2 4 2 0 0 19 29 3

Swanier

Naketia Marie
X 6 2 6 33 0 1 0 0 1 0 2 8 25 2 2 100 3 0 3 1 3 1 2 4 1 0 8 26 4

Dongue

Leia
22 6 7 86 0 0 0 2 3 67 8 10 80 4 4 100 3 0 3 0 2 2 3 0 0 0 24 21 10

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
6 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 0 0 0 2 0 2 0 0 4 1 4 0 0 12 18 16

Révész

Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 6 -2

Király

Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Böröndy

Dominika
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 23 37 62 3 9 33 3 15 20 29 61 48 17 18 94 25 7 32 6 15 21 23 23 1 1 115 200
MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czirják

Noémi
X 3 0 2 0 0 1 0 1 5 20 1 8 13 0 0 0 2 0 2 0 2 1 2 14 0 0 12 33 -5

Süle

Krisztina
X 18 5 8 63 2 3 67 0 4 0 7 15 47 4 5 80 2 0 2 1 1 2 4 2 0 0 17 32 0

Szabó

Flóra
X 11 4 7 57 0 1 0 0 0 0 4 8 50 3 5 60 2 3 5 1 2 4 3 2 0 0 14 30 -12

Hegedűs

Janka
X 13 2 3 67 0 5 0 2 2 100 4 10 40 3 3 100 7 1 8 2 3 5 4 0 1 1 19 27 1

Szeitl

Vanessa
X 3 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 3 10 9

Bernáth

Réka
8 0 0 0 1 1 100 2 3 67 3 4 75 0 0 0 4 0 4 2 0 3 0 0 0 0 13 29 -17

Wéber

Fruzsina
12 4 5 80 1 3 33 0 0 0 5 8 63 2 5 40 1 0 1 3 2 5 6 0 0 0 14 24 -11

Koch

Dóra
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 -1 8 -10

Baksa

Bettina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 1 0 0 0 -1 7 -5

Dr. Gróf

Tímea Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 15 26 58 5 15 33 5 15 33 25 56 45 13 20 65 19 4 23 9 12 23 21 18 1 1 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek