Női NB I. A csoport- 2018/2019
2018. október 21. | 19:00
4. forduló
Ludovika Aréna
72 -50
(14-13, 16-8, 25-15, 17-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta, Lengyel Ádám (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Elsőként had gratuláljak a csapatomnak, ez egy nagy győzelem. Az első félidő nem tetszett, sok üres dobást kihagytunk. A második félidőben ebben feljavultunk, bementek a dobásaink, és az egész mérkőzésen jól védekeztünk. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a csapatból mindenkit pályára tudtam küldeni, ez nekem nagy öröm. Ez egy fontos győzelem volt, egy Európa Kupás csapat ellen. Holnap pihenőnap, utána viszont készülünk a BEAC elleni mérkőzésre.

Vendég edző nyilatkozata
Peter Jankovic : Gratulálok a hazai csapatnak, nagyon jól játszottak. Nem tudom, hirtelen mit gondoljak. Az elején jól kezdtünk, meccsben voltunk, ezt követően viszont szétesett a játékunk, nem tudtunk mit kezdeni az NKE-Csata csapatával. Nem értem, a játékosok miért sírtak a kispadon, talán azért mert nem nyújtottak jó teljesítményt. Talán nekem, talán valakinek el kell hagynia a csapatot, hogy javuljunk. Még egyszer gratulálok a vendéglátóknak, egy fiatal, tehetséges csapat, akik ma nagyon jó teljesítmény nyújtottak.

Hazai játékos nyilatkozata
Kelley Austria : Ez egy szép csapatgyőzelem volt. Az első félidőben kicsit rozsdás volt a játékunk, de a második játékrészre feljavultunk. Bementek a dobásaim, végre jól ment a játék. Nagyon nagy élmény volt, hogy hazai pályán, ennyi néző előtt tudtunk nyerni!

Vendég játékos nyilatkozata
Filipowicz Vanda : Gratulálok az NKE-Csatának, nagyon szimpatikus csapat és ma jobbak voltak. Sajnálom, hogy ez a mai meccs így alakult. A héten nagyon jól ment az edzéseken a játék, megvolt a taktikánk is, aztán idejöttünk, és semmi nem jött össze. Az az igazság, hogy egyelőre nem megy úgy a játék, ahogy kéne, hiába szeretjük egymást. Időre van szükségünk, össze kell még szoknunk. Most egy fontos, Európa Kupa mérkőzés jön, remélem azt végre meg tudjuk nyerni.


Dobástérkép
NKE-FCSM Csata
VBW CEKK Cegléd
NKE-FCSM Csata
VBW CEKK Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
NKE-FCSM Csata
VBW CEKK Cegléd
43%
35%
2p ktáv.
NKE-FCSM Csata
VBW CEKK Cegléd
29%
18%
3p táv.
NKE-FCSM Csata
VBW CEKK Cegléd
36%
19%
1p bünt.
NKE-FCSM Csata
VBW CEKK Cegléd
62%
57%
NKE-FCSM Csata VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 7 4
Eladott labda 8 15
Lepattanó 39 48
Gólpassz 19 12
Fault 23 24
VAL 110 71
Statisztika
NKE-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lang

Kelsey Nicole
X 6 1 4 25 2 4 50 0 0 0 3 8 38 0 0 0 9 0 9 1 1 1 3 2 5 1 20 33 17

Lelik

Réka
X 10 0 1 0 0 0 0 2 7 29 2 8 25 4 8 50 5 0 5 0 3 4 4 2 1 1 9 32 26

Austria

Kelley Eileen
X 19 2 2 100 1 4 25 3 5 60 6 11 55 4 4 100 1 2 3 3 0 2 4 2 0 0 26 30 12

Nagy-Bujdosó

Nóra
X 4 2 2 100 0 4 0 0 4 0 2 10 20 0 2 0 5 4 9 2 0 3 5 5 0 0 15 27 14

Horváth

Bernadett Katalin
X 15 0 0 0 0 0 0 4 9 44 4 9 44 3 4 75 2 1 3 0 2 2 2 7 0 0 19 25 11

Angyal

Barbara
8 0 1 0 1 2 50 1 1 100 2 4 50 3 4 75 1 1 2 0 2 3 3 0 0 0 8 15 8

Radócz

Fanni
6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 2 0 3 0 3 0 0 3 2 0 0 0 7 15 5

Mányoky

Réka
2 1 4 25 0 0 0 0 2 0 1 6 17 0 0 0 3 1 4 1 0 0 0 0 0 1 2 13 7

Adamecz

Lilla
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 4 1 0 0 0 3 5 6

Solymosi

Noémi
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 3 0

Pálinkás

Enikö
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 0 1 2

Horváth

Fruzsina Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2
Összesen 5 72 9 21 43 4 14 29 10 28 36 23 63 37 16 26 62 30 9 39 7 8 23 24 19 7 3 110 200
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sverrisd�ttir

Helena
X 9 2 6 33 0 1 0 1 3 33 3 10 30 2 2 100 6 3 9 2 3 2 3 2 0 0 15 36 -15

Hamilton Carter

Danielle Evelyn
X 12 5 13 38 1 2 50 0 0 0 6 15 40 0 0 0 5 4 9 0 1 4 1 1 0 4 13 30 -7

Swanier

Naketia Marie
X 13 1 2 50 1 3 33 2 5 40 4 10 40 3 3 100 8 1 9 1 2 1 3 4 0 2 22 28 -7

Gorjanácz

Ágnes
X 1 0 1 0 0 3 0 0 1 0 0 5 0 1 2 50 2 0 2 0 2 3 2 1 0 0 -2 22 -12

Király

Andrea
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 9 -7

Böröndy

Dominika
4 1 4 25 0 1 0 0 4 0 1 9 11 2 4 50 1 0 1 0 1 2 3 1 0 0 -2 22 -23

Révész

Boróka
5 1 4 25 0 0 0 0 2 0 1 6 17 3 8 38 5 2 7 0 1 4 6 0 1 1 8 20 -6

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 1 0 1 1 2 0 0 1 2 3 1 0 7 19 -13

Dongue

Leia
4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 3 67 5 2 7 1 5 4 3 0 1 0 9 11 0

Révész

Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0

Filipowicz

Vanda Etelka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -2

Vasas

Orsolya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -2
Összesen 5 50 12 34 35 2 11 18 3 16 19 17 61 28 13 23 57 34 14 48 4 15 24 23 12 3 7 71 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek