Női NB I. A csoport- 2018/2019
2018. október 12. | 18:00
3. forduló
Ceglédi Városi Sportcsarnok (Gál József)
70 -71
(19-20, 18-15, 15-24, 18-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Pozsonyi László, Györfy Rúben (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Peter Jankovic : Jól kezdtük a mérkőzést, koncentráltak voltunk és meg tudtuk valósítani, amit elterveztünk. A mérkőzés közepén a Pécs jobban játszott, a harmadik negyedben megfordították az állást, de büszke vagyok a csapatomra, mert az utolsó pillanatig küzdöttek, nem adták fel. Ez a mérkőzés a büntetők értékesítésén dőlt el.

Vendég edző nyilatkozata
Meszlényi Róbert : Kapkodva kezdtünk, de az agresszív védekezésünkkel egálban tudtuk tartani a mérkőzést. A második félidőben lehiggadt a csapat, voltak szép támadásaink és a védekezésünk továbbra is jó volt, a végjátékot pedig magunknak tettük nehézzé.

Hazai játékos nyilatkozata
Ketia Swanier : Bár hiányoztak meghatározó játékosaink koncentráltan játszottunk, végig küzdöttünk, de sajnos sok büntetőt hibáztunk el.

Vendég játékos nyilatkozata
Gémes-Sarok Nikolett : Nem így képzeltük el. Az elején nagyon meg voltunk zavarodva, két alapemberünk is csak most érkezett, nehéz volt gyorsan átvenni mindent velük. Utána szerencsére összekaptuk magunkat, így végül most örülhetünk annak, hogy nyertünk.


Dobástérkép
VBW CEKK Cegléd
PEAC-Pécs
VBW CEKK Cegléd
PEAC-Pécs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
PEAC-Pécs
65%
59%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
PEAC-Pécs
58%
23%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
PEAC-Pécs
18%
31%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
PEAC-Pécs
67%
60%
VBW CEKK Cegléd PEAC-Pécs
Szerzett labda 6 13
Eladott labda 17 15
Lepattanó 32 28
Gólpassz 21 18
Fault 20 24
VAL 98 89
Statisztika
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sverrisd�ttir

Helena
X 15 3 3 100 3 4 75 0 8 0 6 15 40 3 3 100 3 1 4 0 2 1 3 4 0 0 15 39 -1

Swanier

Naketia Marie
X 15 3 6 50 2 2 100 0 2 0 5 10 50 5 8 63 6 0 6 4 4 3 6 7 0 0 26 35 6

Hamilton Carter

Danielle Evelyn
X 16 5 6 83 1 3 33 0 0 0 6 9 67 4 8 50 5 0 5 0 2 4 9 1 0 0 22 33 -1

Gorjanácz

Ágnes
X 4 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 5 0 4 4 100 4 1 5 1 1 3 2 2 0 1 8 23 2

Király

Andrea
X 6 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 5 40 0 0 0 1 1 2 1 1 0 0 2 0 0 7 15 2

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
10 2 4 50 1 1 100 1 2 50 4 7 57 1 2 50 3 0 3 0 1 4 1 4 1 0 14 27 -1

Böröndy

Dominika
4 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 1 2 50 5 0 5 0 6 3 2 1 0 0 3 18 -5

Révész

Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 1 0 0 0 3 10 -7

Filipowicz

Vanda Etelka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vasas

Orsolya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 13 20 65 7 12 58 4 22 18 24 54 44 18 27 67 28 4 32 6 17 20 24 21 1 1 98 200
PEAC-Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Simon

Zsófia
X 10 1 4 25 0 3 0 2 5 40 3 12 25 2 2 100 5 1 6 3 3 2 3 6 0 0 16 31 -12

Tetemondova

Katarina
X 11 1 2 50 1 4 25 2 6 33 4 12 33 1 2 50 7 2 9 2 3 3 1 3 0 1 14 29 4

Wentzel

Nóra
X 6 1 2 50 1 1 100 0 2 0 2 5 40 2 2 100 0 0 0 0 0 2 1 3 0 0 7 21 4

Ruják

Nóra Anna
X 6 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 1 2 50 0 1 1 1 0 5 1 3 0 0 8 21 10

Barnai

Judit Eszter
X 3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 1 0 1 0 2 1 2 0 0 0 3 17 -10

Vanloo

Julie
12 2 4 50 0 2 0 2 7 29 4 13 31 2 3 67 0 0 0 4 4 2 3 3 0 0 8 33 7

IMOVBIOH

SARAH
20 6 7 86 1 3 33 0 0 0 7 10 70 6 12 50 6 0 6 2 2 5 9 0 1 0 27 23 11

Sarok

Nikolett
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 5 0 5 0 0 4 0 0 0 0 6 21 -7

Tenyér

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 4 -2

Pucz

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Kitti Regina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 13 22 59 3 13 23 8 26 31 24 61 39 15 25 60 24 4 28 13 15 24 20 18 1 1 89 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek