Női NB I. A csoport- 2018/2019
2019. március 23. | 18:00
21. forduló
Ceglédi Városi Sportcsarnok (Gál József)
57 -69
(19-21, 10-22, 13-13, 15-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Kovács Nimród, Horváth Csongor Béla (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Peter Jankovic : Először is gratulálok a Szekszárdnak, akik megmutatták, hogy kell a modern kosárlabdát játszani. Nagyon agresszív egész pályás védekezéssel, ami ellen ma nekünk nem ment elég jól a játék. Nem mondom, hogy rosszul játszottunk, de ha egy ilyen erős, agresszív védekezésű csapatot meg akarunk verni, akkor 70 pont felett kell dobnunk.

Vendég edző nyilatkozata
Zsejlko Dokics : Nagyon fontos mérkőzés volt. A héten csak kis létszámmal tudtunk edzeni, de fontos volt, hogy nyerni tudjunk, hogy megmaradjon a csapat győztes karaktere. Örülök, hogy a két külső játkosunk nagyszerűen játszott, mert fontos motorjai a csapatnak, de múlt héten sajnos rossz napjuk volt.

Hazai játékos nyilatkozata
Kobolák Cintia : Gratulálok a Szekszárd csapatának, ma a játék minden elemében jobb volt nálunk. Hiába gyakoroltuk, hogy támadásban és védekezésben mit szeretnénk játszani, sajnos ezt nem sikerült jól megvalósítani. Jövő héten egy újabb nehéz meccs vár ránk a DVTK ellen, de meg kell próbálnunk csodát tenni és legyőzni őket.

Vendég játékos nyilatkozata
Ivana Dojkic : Jó érzés, hogy a korábbi elvesztett meccsek után visszataláltunk a saját játékritmusunkhoz és ismét sikerült győzni. Ezt a ritmust most már meg kell őriznünk és tovább vinni a rájátszásba is.


Dobástérkép
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
58%
70%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
31%
18%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
15%
23%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
93%
63%
VBW CEKK Cegléd KSC-Szekszárd
Szerzett labda 11 10
Eladott labda 19 16
Lepattanó 28 37
Gólpassz 16 17
Fault 23 23
VAL 86 100
Statisztika
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
X 8 3 4 75 1 1 100 0 1 0 4 6 67 0 0 0 3 1 4 2 2 3 2 1 0 0 13 36 -4

Popovic

Jovana
X 14 2 4 50 0 1 0 1 6 17 3 11 27 7 8 88 2 0 2 5 5 2 9 4 0 0 20 35 -6

Swanier

Naketia Marie
X 9 0 2 0 2 4 50 1 2 50 3 8 38 2 2 100 1 1 2 3 3 4 4 8 0 0 18 33 -5

Révész

Boróka
X 2 1 1 100 0 2 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 1 5 3 3 2 0 0 1 31 -15

Baugh

Victoria Alexandria
X 12 4 6 67 1 3 33 0 0 0 5 9 56 2 2 100 7 2 9 0 0 2 1 0 2 0 20 25 -4

Hamilton Carter

Danielle Evelyn
10 4 6 67 0 1 0 0 0 0 4 7 57 2 2 100 3 5 8 0 2 5 4 0 0 0 17 19 -17

Gorjanácz

Ágnes
2 1 3 33 0 1 0 0 2 0 1 6 17 0 0 0 1 0 1 0 2 3 0 1 0 0 -3 18 -13

Filipowicz

Vanda Etelka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2

Böröndy

Dominika
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 2

Király

Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 57 15 26 58 4 13 31 2 13 15 21 52 40 13 14 93 19 9 28 11 19 23 23 16 2 0 86 200
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Studer

Ágnes
X 10 2 2 100 0 1 0 2 4 50 4 7 57 0 0 0 2 2 4 2 4 2 0 6 0 0 15 31 13

Dojkic

Ivana
X 11 5 5 100 0 3 0 0 3 0 5 11 45 1 1 100 8 0 8 3 1 2 4 4 0 0 23 28 6

Kiss

Virág
X 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 5 1 6 0 3 1 0 1 0 0 1 24 -5

Mc Call

Erica Angelyn
X 20 5 8 63 2 5 40 0 0 0 7 13 54 6 8 75 4 7 11 1 0 3 5 1 0 2 30 24 9

Theodoreán

Alexandra
X 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 1 4 2 1 0 0 3 14 0

Gereben

Lívia
11 5 6 83 0 3 0 0 2 0 5 11 45 1 2 50 1 2 3 1 4 5 4 1 0 0 9 24 14

Bálint

Réka
5 1 2 50 0 1 0 1 3 33 2 6 33 0 0 0 0 2 2 0 2 1 0 0 0 0 1 20 6

Bishop

Abby Kate
4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 1 1 0 0 1 7 2 0 0 11 17 10

Mansaré

Anna Manty
6 2 3 67 1 2 50 0 0 0 3 5 60 0 0 0 1 0 1 3 0 3 0 0 0 0 8 14 10

Studer

Zsuzsa
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 1 0 1 1 1 1 0 0 0 2 -2

Vincze

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 -1

ELDEBRINK

FRIDA
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 21 30 70 3 17 18 3 13 23 27 60 45 12 19 63 21 16 37 10 16 23 23 17 0 2 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek