Női NB I. A csoport- 2018/2019
2019. március 16. | 18:30
20. forduló
Kozármislenyi Sportcsarnok
56 -87
(17-28, 13-25, 10-13, 16-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Rácz Zsolt Róbert, Radnóti Miklós, Horváth Csongor Béla (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Laczka Miklós : A Csata jól dobott, jól védekezett. Mi gyengén kezdtünk, ha bármikor a bajnokságban nyerni szeretnénk, akkor sok tekintetben jobbnak kell lennünk.

Vendég edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Korábban kisebb hullámvölgyben voltunk, de most úgy tűnik, sikerült kilábalni belőle. A következő játéknapon a Győr ellen hasonló hozzáállást várok el mindenkitől. Ha ez megvalósul, akkor nem lehetek majd elégedetlen.

Hazai játékos nyilatkozata
Jáhni Zsófia : Gratulálok a Csatának, nagyon szépen küzdöttek. Mi nem kezdtük jól a mérkőzést, gyorsan el tudtak lépni, jó százalékkal bementek a dobásaik, mi pedig nem tudtunk felzárkózni.

Vendég játékos nyilatkozata
Lelik Réka : A múlt heti büntetésünk meghozta a gyümölcsét, rossz periódusban voltunk a Magyar Kupa után. Ma négy negyeden keresztül egész pályán letámadtunk, keményen küzdöttünk, mindenki a tőle elvárható szinten teljesített, ez erdeményezte ma a győzelmünket.


Dobástérkép
PINKK-Pécsi 424
NKE-FCSM Csata
PINKK-Pécsi 424
NKE-FCSM Csata
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PINKK-Pécsi 424
NKE-FCSM Csata
48%
70%
2p ktáv.
PINKK-Pécsi 424
NKE-FCSM Csata
44%
33%
3p táv.
PINKK-Pécsi 424
NKE-FCSM Csata
7%
50%
1p bünt.
PINKK-Pécsi 424
NKE-FCSM Csata
50%
69%
PINKK-Pécsi 424 NKE-FCSM Csata
Szerzett labda 10 6
Eladott labda 13 16
Lepattanó 29 42
Gólpassz 13 21
Fault 19 15
VAL 62 124
Statisztika
PINKK-Pécsi 424
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sánta

Petra
X 10 2 3 67 2 3 67 0 2 0 4 8 50 2 4 50 4 1 5 2 3 3 5 0 0 0 13 29 -31

Jáhni

Zsófia Anna
X 8 2 6 33 2 4 50 0 3 0 4 13 31 0 0 0 2 2 4 1 2 5 0 1 0 0 3 28 -21

Podrug

Emilija
X 6 2 4 50 1 3 33 0 0 0 3 7 43 0 0 0 7 1 8 0 2 0 2 5 0 0 15 26 -19

Cukic

Tijana
X 7 1 2 50 2 4 50 0 1 0 3 7 43 1 2 50 2 0 2 3 3 2 2 4 0 0 10 24 -20

Dzankic

Ruzica
X 8 1 2 50 2 6 33 0 1 0 3 9 33 2 2 100 1 0 1 0 0 3 1 1 0 1 5 16 -9

Vári

Zita
4 1 1 100 1 2 50 0 2 0 2 5 40 0 0 0 1 0 1 1 0 4 0 2 0 0 5 19 -22

Markovic

Jovana
4 0 0 0 2 4 50 0 4 0 2 8 25 0 2 0 2 2 4 1 1 1 2 0 0 0 2 14 -4

Raus

Vivien
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 2 0 0 0 0 0 -2 13 -4

Szűcs

Lilla Katalin
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 2 13 -7

Zsilinszki

Lilla
2 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 0 2 0 0 0 3 11 -16

Csutorás

Fanni
5 0 0 0 1 2 50 1 1 100 2 3 67 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 6 7 -2

Szabó

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 56 10 21 48 14 32 44 1 15 7 25 68 37 5 10 50 22 7 29 10 13 19 15 13 0 1 62 200
NKE-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lelik

Réka
X 18 1 2 50 2 2 100 4 6 67 7 10 70 0 2 0 3 1 4 1 2 2 2 5 0 0 23 25 40

Jovanovic

Nevena
X 7 3 3 100 0 1 0 0 2 0 3 6 50 1 2 50 7 2 9 1 2 0 3 2 0 0 16 24 10

Horváth

Bernadett Katalin
X 8 1 1 100 0 0 0 2 6 33 3 7 43 0 0 0 2 0 2 0 0 1 2 4 0 0 12 22 25

Lang

Kelsey Nicole
X 8 2 4 50 1 4 25 0 0 0 3 8 38 2 2 100 6 2 8 0 1 0 3 0 1 0 14 22 28

Nagy-Bujdosó

Nóra
X 9 2 3 67 1 3 33 1 3 33 4 9 44 0 0 0 1 1 2 0 0 3 1 3 0 0 10 19 8

Austria

Kelley Eileen
11 1 1 100 0 1 0 2 2 100 3 4 75 3 4 75 3 0 3 2 0 2 2 2 0 0 18 23 14

Barnai

Judit Eszter
5 2 4 50 0 3 0 0 0 0 2 7 29 1 1 100 6 2 8 0 4 1 2 0 0 0 6 18 3

Mányoky

Réka
9 2 2 100 0 1 0 1 1 100 3 4 75 2 2 100 3 1 4 0 4 2 1 0 0 0 9 17 15

Angyal

Barbara
5 0 0 0 1 4 25 1 2 50 2 6 33 0 0 0 2 0 2 1 3 1 3 3 0 0 7 17 6

Radócz

Fanni
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 2 6 4

Solymosi

Noémi
5 0 0 0 1 1 100 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 7 4 8

Pálinkás

Enikö
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 -6
Összesen 5 87 14 20 70 7 21 33 12 24 50 33 65 51 9 13 69 33 9 42 6 16 15 19 21 1 0 124 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek