Női NB I. A csoport- 2018/2019
2019. március 16. | 18:00
20. forduló
NOVOMATIC Aréna 
88 -40
(14-13, 21-11, 24-12, 29-4)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Tóth Kálmán, Esztergályos Róbert (Németh Csaba)

Hazai edző nyilatkozata
Roberto Iniguez : Nagyon lassan kezdtünk, fókusz és energia nélkül. A szünet után megértettük mit kell tennünk, és minden megváltozott. A saját játékunkat játszottuk, és a kispadról is jól szálltak be a játékosok.

Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : Gratulálok a Sopronnak az eddig elért eredményekhez, és Boginak is, hogy születésnapja alkalmából jó teljesítménnyel ajándékozta meg magát. Volt tartásunk, harcoltunk, megpróbáltunk mindent megtenni. A második félidőben, ahogy kezdtük elfáradni fejben és fizikálisan, úgy növekedett a különbség. Azt gondolom ennél szorosabb mérkőzést is játszhattunk volna. Megpróbáljuk a hibáinkat kijavítani és az utolsó két fordulóban győzelmeket szerezni!

Hazai játékos nyilatkozata
Varga Kamilla : Gratulálok a Vasasnak, kitartóan küzdöttek végig! Az első félidőben nagyon megnehezítették a dolgunk. Igaz, mi sem abban a ritmusban játszottunk, ahogy szoktunk. Nem tudtuk mindazt megvalósítani, amit edzőnk kért tőlünk. Ezen a szünet után tudtunk javítani. Magunkra találtunk, és volt már lendülete a játékunknak. A következő időszakban kevesebb mérkőzés, de több edzés vár ránk, melyek jó felkészülést szolgálnak majd a későbbi feladatokra.

Vendég játékos nyilatkozata
Bach Boglárka : Mindenekelőtt gratulálok a Sopronnak a FINAL4-ba jutáshoz! Nagy teljesítmény, le a kalappal előttük! Tudtuk, milyen erőt képviselnek, de úgy jöttünk ide, hogy megpróbáljuk megnehezíteni a dolgukat. Ez az első félidőben, különösen az első negyedben sikerült, de ahogy növekedtek a hibák védekezésben, úgy támadásban is. Megérdemelten nyertek! Ha kicsit összeszedettebbek vagyunk, kevesebb is lehetett volna a különbség.


Dobástérkép
Sopron Basket
Vasas Akadémia
Sopron Basket
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
Vasas Akadémia
63%
35%
2p ktáv.
Sopron Basket
Vasas Akadémia
42%
18%
3p táv.
Sopron Basket
Vasas Akadémia
29%
17%
1p bünt.
Sopron Basket
Vasas Akadémia
62%
53%
Sopron Basket Vasas Akadémia
Szerzett labda 12 12
Eladott labda 19 22
Lepattanó 48 24
Gólpassz 26 5
Fault 20 26
VAL 137 29
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Crvendakic

Aleksandra
X 13 3 6 50 0 1 0 1 4 25 4 11 36 4 7 57 2 5 7 1 2 1 8 4 0 0 21 27 24

Dubei

Debóra Franciska
X 21 2 3 67 4 6 67 3 6 50 9 15 60 0 0 0 4 1 5 0 2 3 3 1 0 0 22 27 44

Határ

Bernadett
X 16 8 9 89 0 1 0 0 0 0 8 10 80 0 0 0 5 3 8 0 2 3 0 2 1 0 23 22 31

Czukor

Dalma
X 6 1 2 50 1 2 50 0 2 0 2 6 33 2 2 100 5 1 6 0 2 3 1 4 0 0 11 20 22

Turner

Yvonne Nicole
X 9 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 5 6 83 3 0 3 2 3 1 4 2 0 0 12 20 17

Zahui

Amanda
3 1 1 100 0 2 0 0 1 0 1 4 25 1 2 50 1 1 2 0 2 3 1 1 0 0 1 20 14

Krajisnik

Tina
8 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 2 4 50 8 5 13 2 3 2 2 1 0 0 18 18 22

Weninger

Virág
10 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 2 2 100 1 0 1 2 0 4 2 5 0 0 17 18 27

Varga

Kamilla
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 2 2 0 2 1 0 0 2 12 22

CASAS CARRERAS

QUERALT
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 1 0 2 0 2 2 1 0 2 1 0 0 6 8 8

Honti

Katalin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 0 1 4 0 0 4 8 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 22 35 63 5 12 42 6 21 29 33 68 49 16 26 62 32 16 48 12 19 20 26 26 1 0 137 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bach

Boglárka
X 13 5 7 71 0 3 0 0 3 0 5 13 38 3 4 75 2 4 6 4 1 4 8 0 0 0 21 33 -32

Böröndy

Vivien
X 4 1 2 50 1 3 33 0 1 0 2 6 33 0 0 0 3 0 3 2 6 2 3 2 0 0 4 32 -32

Varga

Alíz
X 5 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 3 33 3 3 100 1 1 2 1 1 3 1 1 0 1 7 23 -36

Karakasevic

Jefimija
X 1 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 5 0 1 2 50 2 2 4 1 2 4 2 2 0 0 2 23 -20

Tóth

Orsolya
X 2 1 4 25 0 1 0 0 1 0 1 6 17 0 6 0 1 0 1 2 3 3 3 0 0 0 -6 22 -45

Montai-Vukov

Szonja
8 0 3 0 1 3 33 2 3 67 3 9 33 0 0 0 1 1 2 1 1 2 1 0 0 0 5 20 -19

Heljic

Sara
4 2 6 33 0 1 0 0 3 0 2 10 20 0 0 0 1 1 2 0 3 4 0 0 0 0 -5 18 -19

Budácsik

Dorottya Eszter
3 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 3 4 75 3 0 3 0 3 4 2 0 0 0 2 12 -14

Boros

Berta Panna
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 0 -2 11 -13

Madár

Kata
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 4 -13

Smailbegovic

Nadija
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3
Összesen 5 40 9 26 35 3 17 18 2 12 17 14 55 25 10 19 53 15 9 24 12 22 26 20 5 0 1 29 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek