Női NB I. A csoport- 2018/2019
2019. március 16. | 17:00
20. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
74 -61
(23-8, 20-11, 23-15, 8-27)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Boros Tamás, Tóth Cecília (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Pavlovic Milos : Az első három negyedben jó teljesítményt nyújtottunk, a negyedikben mutatott játék miatt viszont kissé rossz a szánk íze. A csapat mintha befejezettnek tekintette volna a mérkőzést. Ezt a későbbiekben nem engedhetjük meg magunkat.

Vendég edző nyilatkozata
Meszlényi Róbert : Szörnyű volt az első harminc perc, enerváltak voltunk, rosszul dobtunk, az időkérések sem segítettek. Ez rossz út, amelyikre rátértünk, a hátralévő meccseken ezen változtatnunk kell, ha eredményesek akarunk lenni.

Hazai játékos nyilatkozata
Artemis Spanou : Azt gondolom, az elmúlt két hétben sokat fejlődtünk, egyéni és csapatszinten is léptünk előre. Az utolsó negyedet sajnáljuk, az első háromnak viszont örülünk, ezt kell folytatni a továbbiakban.

Vendég játékos nyilatkozata
Simon Zsófia : Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, az utolsó tíz percre csak az maradt számunkra, hogy megmutassuk, van bennünk tartás. Szerencsére ezt megtettük, így nem lett a vége mínusz ötven pont.


Dobástérkép
CMB CARGO UNI Győr
PEAC-Pécs
CMB CARGO UNI Győr
PEAC-Pécs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
CMB CARGO UNI Győr
PEAC-Pécs
49%
56%
2p ktáv.
CMB CARGO UNI Győr
PEAC-Pécs
23%
67%
3p táv.
CMB CARGO UNI Győr
PEAC-Pécs
60%
6%
1p bünt.
CMB CARGO UNI Győr
PEAC-Pécs
44%
92%
CMB CARGO UNI Győr PEAC-Pécs
Szerzett labda 11 12
Eladott labda 16 20
Lepattanó 34 33
Gólpassz 24 15
Fault 19 18
VAL 104 87
Statisztika
CMB CARGO UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mandic

Sanja
X 5 1 4 25 0 0 0 1 1 100 2 5 40 0 0 0 6 1 7 3 3 2 3 6 0 0 18 29 10

Spanou

Artemis
X 22 5 7 71 1 3 33 3 4 75 9 14 64 1 3 33 4 0 4 1 2 2 4 6 0 0 28 29 29

Török

Ágnes Zsuzsanna
X 8 1 5 20 1 1 100 1 1 100 3 7 43 1 3 33 2 3 5 0 1 4 3 2 0 0 11 27 19

Gray

Reshanda
X 20 7 9 78 0 2 0 1 1 100 8 12 67 3 4 75 5 2 7 1 0 3 3 2 0 0 28 20 21

Raksányi

Krisztina
X 3 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 0 2 2 5 2 0 2 0 0 1 20 18

Czank

Timea
9 3 5 60 0 3 0 1 2 50 4 10 40 0 0 0 2 0 2 1 0 0 1 2 0 0 9 21 2

Krnjic

Sara
4 0 3 0 1 3 33 0 1 0 1 7 14 2 6 33 4 1 5 1 1 1 3 2 2 0 6 21 -5

Ruff-Nagy

Dóra
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 0 3 1 2 0 0 5 10 0

Szabó

Petra Judit
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 0 10 -19

Varga

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0 0 0 0 -3 8 3

Baffy

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 0 0 0 1 5 -13

Biczó

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 17 35 49 3 13 23 9 15 60 29 63 46 7 16 44 25 9 34 11 16 19 18 24 2 0 104 200
PEAC-Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tetemondova

Katarina
X 6 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 0 0 0 6 0 6 2 3 4 1 3 0 0 13 33 -9

Simon

Zsófia
X 17 5 8 63 2 4 50 0 4 0 7 16 44 3 3 100 3 0 3 4 1 2 3 3 0 0 20 31 -11

Vanloo

Julie
X 5 1 2 50 0 0 0 1 5 20 2 7 29 0 0 0 2 0 2 3 6 0 2 4 0 0 5 27 -10

Wentzel

Nóra
X 4 1 3 33 1 1 100 0 0 0 2 4 50 0 0 0 5 1 6 0 1 1 4 0 0 0 11 22 -21

IMOVBIOH

SARAH
X 13 4 8 50 0 0 0 0 0 0 4 8 50 5 6 83 4 3 7 0 4 3 4 0 0 1 15 22 -23

Brewer

Alyssia
6 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 2 2 100 8 0 8 1 2 3 1 3 0 1 13 26 6

Sarok

Nikolett
6 2 3 67 1 1 100 0 2 0 3 6 50 0 0 0 1 0 1 1 2 2 2 1 0 0 6 24 7

Ruják

Nóra Anna
4 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 2 2 100 0 0 0 1 1 2 2 1 0 0 4 13 -3

Tenyér

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 -1

Pucz

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Kitti Regina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 61 19 34 56 4 6 67 1 16 6 24 56 43 12 13 92 29 4 33 12 20 18 19 15 0 2 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek