Fiú U20, Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság Döntő- 2018/2019
2019. április 25. | 11:00
 
Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
87 -65
(30-21, 9-15, 24-15, 24-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Józsa András Junior, Fülöp Ádám László, Tóth Bence (Bukta Bertalan)

Hazai edző nyilatkozata
Kiss Zsolt : Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk. Örülök, hogy a végére felül tudtunk kerekedni a jól játszó Kaszások csapatán. A második félidőben kiválóan dobott Mike Janó, és így el tudtunk húzni. Jobbulást kívánok a sérülést szenvedő Goldring Bencének!

Vendég edző nyilatkozata
Farkas Bence : Sajnos nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Ellenfelünk olyan előnyre tett szert, amit ledolgozni ugyan letudtunk, de átvenni a vezetést már nem. A döntő pillanatokban rendre a szegedi csapat tudott kosarat dobni. Gratulálok nekik a győzelmükhöz!

Vendég játékos nyilatkozata
Ondima Olivér : Jobban kezdték a meccset a szegediek, de nem hátráltunk meg, és ezáltal szoros első félidőt játszottunk velük. A második félidőt csakugyan nem kezdtük túl jól, több hibával játszottunk, rossz döntéseket hoztunk, de szerencsére az ellenfelünk is több hibával játszott mint az első félidőben. A végjátékban fejben már elfáradtunk, a Szeged viszont továbbra is jó százalékkal dobott kintről, és erre már nem tudtunk válaszolni, így elvesztettük az első meccsünket.


Dobástérkép
Naturtex-SZTE-Szedeák U20
Óbudai Kaszások U20
Naturtex-SZTE-Szedeák U20
Óbudai Kaszások U20
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Naturtex-SZTE-Szedeák U20
Óbudai Kaszások U20
60%
34%
2p ktáv.
Naturtex-SZTE-Szedeák U20
Óbudai Kaszások U20
33%
33%
3p táv.
Naturtex-SZTE-Szedeák U20
Óbudai Kaszások U20
43%
35%
1p bünt.
Naturtex-SZTE-Szedeák U20
Óbudai Kaszások U20
50%
65%
Naturtex-SZTE-Szedeák U20 Óbudai Kaszások U20
Szerzett labda 6 9
Eladott labda 13 11
Lepattanó 42 29
Gólpassz 21 16
Fault 22 16
VAL 124 84
Statisztika
Naturtex-SZTE-Szedeák U20
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bonifert

Bendegúz
X 9 2 3 67 1 3 33 1 4 25 4 10 40 0 0 0 4 1 5 2 2 3 2 4 3 1 17 33 0

Mike

János
X 30 2 2 100 0 0 0 8 14 57 10 16 63 2 2 100 1 0 1 0 1 4 0 3 0 0 27 33 0

Varga

Ákos
X 12 2 4 50 0 2 0 2 5 40 4 11 36 2 3 67 9 1 10 0 3 4 7 5 1 2 24 30 0

Mayer

Ákos
X 15 5 7 71 0 1 0 1 1 100 6 9 67 2 3 67 2 4 6 1 1 4 2 0 1 0 20 26 0

Goldring

József Bence
X 2 1 5 20 0 1 0 0 4 0 1 10 10 0 0 0 4 0 4 0 2 3 1 5 0 0 1 20 0

Balogh

Szilárd
11 3 5 60 1 1 100 1 2 50 5 8 63 0 0 0 4 0 4 2 1 1 1 3 0 0 17 20 0

Szatmári

Zsombor
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 4 0 7 4 11 1 0 1 2 0 1 1 16 16 0

Polányi

Kristóf Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 10 0

Cvijin

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 2 1 0 0 0 0 -1 4 0

Tráser

Nándor Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Káposzta

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 0

Gardi

Ádám
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0
Összesen 5 87 18 30 60 3 9 33 13 30 43 34 69 49 6 12 50 31 11 42 6 13 22 15 21 7 4 124 200
Óbudai Kaszások U20
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Farkas

Sándor Dániel
X 9 1 2 50 0 4 0 2 3 67 3 9 33 1 1 100 2 0 2 2 0 1 0 3 0 1 10 31 0

Meleg

Károly Richárd
X 12 4 4 100 0 0 0 0 1 0 4 5 80 4 7 57 7 3 10 1 2 4 4 1 2 1 24 26 0

Ondima

Olivér
X 14 3 7 43 2 3 67 0 3 0 5 13 38 4 5 80 1 1 2 1 1 3 3 1 0 0 11 25 0

Molnár

Levente
X 12 0 8 0 0 0 0 4 5 80 4 13 31 0 0 0 4 0 4 1 1 1 2 3 0 1 12 25 0

Bencsik

Barnabás Boldizsár
X 6 2 6 33 0 0 0 0 1 0 2 7 29 2 4 50 1 0 1 1 1 2 4 4 1 1 9 25 0

Schiller

Levente
7 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 5 7 71 4 2 6 1 1 1 4 3 1 2 15 31 0

Pintér

Balázs
1 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 6 0 1 2 50 3 1 4 2 2 0 4 1 0 0 3 18 0

Dénes

Dániel
4 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 2 4 0 0 0 0 2 11 0

Hegedüs

Olivér
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1 4 0

Hegedűs

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Molnár

Gellért
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0

Gálfalvi

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 12 35 34 3 9 33 6 17 35 21 61 34 17 26 65 22 7 29 9 11 16 21 16 4 7 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek