Fiú U20, Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság Döntő- 2018/2019
2019. április 26. | 19:00
 
Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
77 -74
(22-19, 9-18, 26-20, 20-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tóth Cecília, Gaál István, Fülöp Ádám László (Mustos Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Juhász Olivér : Nagyon örülök, hogy végre megérkeztünk a tornára, és ezzel együtt mérkőzést is sikerült nyerni. Igyekszünk kihozni a lehetséges maximumot a következő két napból.

Vendég edző nyilatkozata
Szarvas Gábor : Gratulálok a csapatomnak a csoportgyőzelemhez, és gratulálok a Pécsnek a győzelemhez! A mérkőzés már nem befolyásolta a csoport végkimenetelét, ennek ellenére nyerni szerettünk volna a szépszámú közönségünk előtt. Erre meg is volt az esélyünk, azonban a végjátékban sokat hibáztunk. Elégedett vagyok a fiatalabb játékosaimmal, akik most játszottak először ennyi néző előtt.

Vendég játékos nyilatkozata
Csák Bence : Elsősorban úgy álltunk neki a mérkőzésnek, hogy meg szerettük volna nyerni, de emellett próbáltuk pihentetni azokat a játékosokat, akik az előző mérkőzésen sokat játszottak és a fiatalabb csapattársainknak több percet adni. Mindeközben fel is akartunk készülni a holnapi, Szeged elleni elődöntőre. Végig szoros mérkőzés volt, nem sikerült ellépnünk. A végjáték nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna, sok volt az eladott labdánk, és palánk alatt sem voltunk elég bátrak, amit holnap nem engedhetünk meg magunknak.


Dobástérkép
Pécsi VSK-VEOLIA U20
Szolnoki Olaj KK U20
Pécsi VSK-VEOLIA U20
Szolnoki Olaj KK U20
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Pécsi VSK-VEOLIA U20
Szolnoki Olaj KK U20
51%
52%
2p ktáv.
Pécsi VSK-VEOLIA U20
Szolnoki Olaj KK U20
14%
25%
3p táv.
Pécsi VSK-VEOLIA U20
Szolnoki Olaj KK U20
27%
37%
1p bünt.
Pécsi VSK-VEOLIA U20
Szolnoki Olaj KK U20
61%
73%
Pécsi VSK-VEOLIA U20 Szolnoki Olaj KK U20
Szerzett labda 12 10
Eladott labda 12 21
Lepattanó 37 39
Gólpassz 12 17
Fault 20 24
VAL 102 101
Statisztika
Pécsi VSK-VEOLIA U20
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Olasz

Ádám Zsolt
X 24 8 12 67 1 2 50 0 0 0 9 14 64 6 8 75 3 6 9 4 3 1 4 1 1 0 33 30 0

Fülöp

Zsombor Ferenc
X 9 3 8 38 0 1 0 1 2 50 4 11 36 0 0 0 5 1 6 2 0 2 2 6 0 0 18 27 0

Benke

Krisztián
X 6 2 5 40 0 0 0 0 3 0 2 8 25 2 2 100 5 2 7 2 1 5 5 1 0 0 14 26 0

Mezei

Máté
X 6 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 1 0 1 1 1 1 1 2 0 0 10 20 0

Laufer

Gergely
X 4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 1 1 4 0 0 0 0 5 15 0

Popadic

Miljan
21 4 9 44 0 1 0 3 5 60 7 15 47 4 10 40 3 1 4 2 2 1 7 0 0 1 18 23 0

Erdei

Ádám
5 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 1 2 50 0 1 1 0 1 1 2 0 1 2 3 20 0

Mándity

Markó
1 0 2 0 0 2 0 0 1 0 0 5 0 1 2 50 2 1 3 0 2 4 2 1 0 0 -1 15 0

Porrogi

Dominik
1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 2 50 3 0 3 0 1 0 1 0 0 0 1 14 0

Riskó

Dávid
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 1 10 0

Futó

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Carev

Aleksej
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 23 45 51 1 7 14 4 15 27 28 67 42 17 28 61 25 12 37 12 12 20 24 12 2 3 102 200
Szolnoki Olaj KK U20
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kókai

Dávid
X 17 0 2 0 1 2 50 5 8 63 6 12 50 0 0 0 1 0 1 1 4 2 2 2 0 0 13 33 0

Szabó

Norbert
X 6 3 4 75 0 1 0 0 1 0 3 6 50 0 0 0 4 3 7 1 2 3 1 2 0 1 12 22 0

Frikker

Marcell
X 3 0 2 0 0 1 0 1 2 50 1 5 20 0 0 0 1 0 1 0 0 2 4 2 0 0 6 17 0

Arnóth

Zoltán
X 2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 2 2 0 2 4 1 0 0 0 2 11 0

Komlósi

Attila
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 2 3 1 2 0 0 0 5 11 0

Csák

Bence
9 0 1 0 0 0 0 1 7 14 1 8 13 6 6 100 5 0 5 1 4 2 5 5 1 0 15 28 0

Taiwo

Samuel
22 10 16 63 1 2 50 0 0 0 11 18 61 0 0 0 11 2 13 2 1 3 2 0 1 0 32 24 0

Frank

Áron
7 0 2 0 0 1 0 2 6 33 2 9 22 1 3 33 4 0 4 1 2 1 2 4 0 1 7 24 0

Rékasi

Bojta Bendegúz
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 1 0 1 11 0

Nagy

Dömötör
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 2 4 1 2 0 0 5 11 0

Süli

Zoltán
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 5 0

Nyerges

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0
Összesen 5 74 16 31 52 2 8 25 10 27 37 28 66 42 8 11 73 29 10 39 10 21 24 20 17 3 2 101 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek