Fiú U20, Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság Döntő- 2018/2019
2019. április 27. | 12:00
 
Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Drenyovszki Dániel , Téczely Roland Balázs , Tóth Bence (Mustos Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Sitku Ernő : A MAFC elleni rangadó után nagyon nehéz volt felrázni a csapatot, ami sajnos nem is sikerült. Gratulálok az óbudaiaknak, szépen dolgoztak!

Vendég edző nyilatkozata
Farkas Bence : Nagyon büszke vagyok a srácokra! Igazi csapatként játszottuk végig a meccset. Tökéletesen megcsinálták mindazt, amit megbeszéltünk, és ennek köszönhetően egy nagyon jó csapatot sikerült ma legyőznünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Farkas Sándor Dániel : Először is gratulálok a Nyíregyházának, véleményem szerint egy nagyon jó meccset játszottunk! Számomra egy külön élmény volt a volt csapattársaim ellen játszani. A mérkőzés elején egy kicsit érződött a csapatokon, hogy ez már a negyedik meccs a tornán, és egyik együttes sem tudott elhúzni a másiktól. Szerencsére azonban a második félidőben ritmust tudtunk váltani, és nagyobb előnyre tettünk szert, ezt pedig a meccs végéig higgadt, felszabadult játékkal meg tudtuk tartani.


Dobástérkép
Nyíregyháza Blue Sharks U20
Óbudai Kaszások U20
Nyíregyháza Blue Sharks U20
Óbudai Kaszások U20
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Nyíregyháza Blue Sharks U20
Óbudai Kaszások U20
70%
76%
2p ktáv.
Nyíregyháza Blue Sharks U20
Óbudai Kaszások U20
29%
33%
3p táv.
Nyíregyháza Blue Sharks U20
Óbudai Kaszások U20
19%
19%
1p bünt.
Nyíregyháza Blue Sharks U20
Óbudai Kaszások U20
67%
74%
Nyíregyháza Blue Sharks U20 Óbudai Kaszások U20
Szerzett labda 8 6
Eladott labda 11 10
Lepattanó 27 36
Gólpassz 13 23
Fault 18 10
VAL 64 113
Statisztika
Nyíregyháza Blue Sharks U20
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vaskó

György
X 8 1 1 100 0 0 0 2 8 25 3 9 33 0 0 0 0 3 3 1 1 4 3 5 0 0 13 38 0

Demeter

Ádám
X 11 1 2 50 0 0 0 3 11 27 4 13 31 0 0 0 2 0 2 4 2 4 1 1 0 0 8 33 0

Fazekas

Csaba Balázs
X 16 7 10 70 1 3 33 0 6 0 8 19 42 0 0 0 5 1 6 0 4 1 1 3 0 0 11 33 0

Sitku

Márton
X 8 1 2 50 0 1 0 2 6 33 3 9 33 0 1 0 1 2 3 2 0 4 1 1 0 0 8 33 0

Mokánszki

Máté
X 16 5 7 71 1 2 50 0 4 0 6 13 46 4 5 80 8 3 11 1 2 4 4 1 0 0 23 32 0

Sipos

Timót Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 1 0 0 -1 13 0

Hengsperger

István
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 0 0 -1 9 0

Bíró

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 7 0

Karakó

Bálint András
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 2 0

Marjay

Soma Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Papik

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szentjóbi-Szabó

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 61 16 23 70 2 7 29 7 37 19 25 67 37 4 6 67 17 10 27 8 11 18 10 13 0 0 64 200
Óbudai Kaszások U20
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Levente
X 9 3 4 75 1 1 100 0 5 0 4 10 40 1 1 100 5 0 5 0 3 2 1 11 0 0 17 35 0

Reiter

Bence
X 15 3 3 100 0 0 0 3 3 100 6 6 100 0 2 0 8 1 9 1 1 0 1 1 0 0 24 35 0

Ondima

Olivér
X 8 2 4 50 2 6 33 0 5 0 4 15 27 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 5 0 0 3 34 0

Bencsik

Barnabás Boldizsár
X 22 8 10 80 0 0 0 0 3 0 8 13 62 6 8 75 2 0 2 1 4 2 9 1 0 0 24 34 0

Farkas

Sándor Dániel
X 11 2 2 100 0 1 0 1 3 33 3 6 50 4 4 100 6 2 8 1 1 4 2 2 0 0 20 24 0

Pintér

Balázs
2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 3 2 5 2 0 1 0 1 0 0 8 18 0

Schiller

Levente
9 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 3 4 75 6 1 7 0 0 1 3 2 0 0 18 18 0

Dénes

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Hegedűs

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hegedüs

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Gálfalvi

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Simon

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 22 29 76 3 9 33 4 21 19 29 59 49 14 19 74 30 6 36 6 10 10 17 23 0 0 113 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek