Fiú Serdülő- 2018/2019
2019. május 23. | 11:00
 
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Koller István, Nyíri Péter Patrik (Hegedűs Imre)

Hazai edző nyilatkozata
Lakosa Zsolt : Túl vagyunk az első mérkőzésen, de néhány játékosom még nem teljesen érzi, hogy egy országos döntőn szerepel. Remélem, délutánra ők is megérkeznek fejben a pályára. Gratulálok az Oroszlánynak, szimpatikusan küzdő csapatot győztünk le.

Vendég edző nyilatkozata
Kláris Zoltán : Nem játszottunk rosszul, annak ellenére, hogy rögtön a torna egyik legerősebb csapatát sodorta utunkba az élet. A mérkőzés elején nem tudtuk felvenni a ritmust, gyengén büntetőztünk, így elléptek a kecskemétiek. A második félidőre alakult a teljesítményünk, de körülbelül ez a reális különbség a két csapat között.


Dobástérkép
Kecskeméti Kosárlabda Akadémia / A
OSE Lions/A
Kecskeméti Kosárlabda Akadémia / A
OSE Lions/A
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kecskeméti Kosárlabda Akadémia / A
OSE Lions/A
48%
38%
2p ktáv.
Kecskeméti Kosárlabda Akadémia / A
OSE Lions/A
20%
20%
3p táv.
Kecskeméti Kosárlabda Akadémia / A
OSE Lions/A
14%
20%
1p bünt.
Kecskeméti Kosárlabda Akadémia / A
OSE Lions/A
48%
36%
Kecskeméti Kosárlabda Akadémia / A OSE Lions/A
Szerzett labda 21 5
Eladott labda 14 25
Lepattanó 52 38
Gólpassz 10 7
Fault 22 15
VAL 107 38
Statisztika
Kecskeméti Kosárlabda Akadémia / A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kégel

Tamás
X 18 5 7 71 0 2 0 2 6 33 7 15 47 2 5 40 7 3 10 5 4 3 3 2 0 0 23 24 0

Rácz

Dávid
X 7 3 9 33 0 0 0 0 0 0 3 9 33 1 1 100 3 1 4 1 1 2 1 3 0 0 9 23 0

Dávid

Benjámin
X 9 3 6 50 1 1 100 0 2 0 4 9 44 1 4 25 0 2 2 3 2 3 2 0 0 0 6 20 0

Dobos

Máté
X 3 1 5 20 0 1 0 0 0 0 1 6 17 1 2 50 8 3 11 0 1 3 1 0 2 0 10 20 0

Sárai- Szabó

Zsolt
X 11 5 9 56 0 1 0 0 1 0 5 11 45 1 2 50 3 2 5 3 2 3 3 1 0 0 14 20 0

Ladovszky

János László
8 4 9 44 0 0 0 0 2 0 4 11 36 0 0 0 4 4 8 3 1 1 0 3 0 0 14 19 0

Sütő

Márton
6 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 2 4 50 1 1 2 3 0 1 2 1 0 0 8 17 0

Borsik

Csombor
6 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 2 100 4 0 4 1 1 0 1 0 3 0 13 14 0

Kovács

Gergely
5 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 1 1 100 0 3 3 2 0 1 1 0 0 0 9 14 0

Telek

Sebestyén Gábor
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 2 0 1 1 2 0 2 3 1 0 0 0 4 14 0

Kéri

Krisztofer
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 0 9 0

Kovács

András
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -3 6 0
Összesen 5 79 30 63 48 1 5 20 2 14 14 33 82 40 11 23 48 31 21 52 21 14 22 15 10 5 0 107 200
OSE Lions/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pap

Levente
X 16 4 6 67 0 1 0 2 7 29 6 14 43 2 2 100 3 1 4 0 3 1 3 1 0 1 13 25 0

Árva-File

Balázs
X 10 4 6 67 0 0 0 0 1 0 4 7 57 2 5 40 11 3 14 0 6 1 4 3 0 0 19 24 0

Ferenczi

Roland
X 6 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 2 0 2 1 1 3 4 0 0 1 10 20 0

Kulcsár

Ambrus
X 2 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 6 17 0 4 0 0 0 0 0 1 0 4 1 0 0 -3 17 0

Kristyák

Viktor
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 2 2 3 0 0 0 0 -1 14 0

Baliga

Ákos
3 0 3 0 0 0 0 1 3 33 1 6 17 0 2 0 1 2 3 2 6 0 1 1 0 0 -3 25 0

Diószegi

Bálint
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 3 3 6 0 1 1 1 0 0 2 3 23 0

Czermann

Máté
6 1 2 50 0 0 0 1 6 17 2 8 25 1 5 20 4 1 5 0 2 2 3 1 0 0 3 22 0

Farkasdi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 2 1 3 0 1 1 1 0 0 0 0 13 0

Németh

Máté
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 1 -2 8 0

Szűr

Balázs
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -3 5 0

Szőke

Miron
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 2 4 0
Összesen 5 45 11 29 38 1 5 20 4 20 20 16 54 30 9 25 36 27 11 38 5 25 15 22 7 0 5 38 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek