Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2018/2019
2019. június 10. | 18:00
177. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
68 -64
(11-13, 24-15, 18-21, 15-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás, Papp Péter, Győrffy Pál Attila (Valovics István)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálok a csapatnak és a közönségünknek is. Fantasztikus volt ez a hangulat, ennyi ember régen volt a Lauberben meccsen. Nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk, ez egy nagyon fontos mérkőzés volt számunkra. Szerdán két fáradt csapat fog találkozni, és az fog nyerni, aki jobban dob. Ma a triplákat mi jobban dobtuk, ezzel tudtunk nyerni. Hat napon belül Körmenden másodszor nyerni az extra kategória lenne, de ha mát itt vagyunk, szeretnénk döntőbe jutni.

Vendég edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Igazi szoros elődöntős csata volt, amin mindkét fél nyerhetett volna. A hajrában két fontos dobást kihagytunk, ráadásul a triplákat is nagyon rossz százalékban dobtuk a mérkőzés alatt. Szerdán sok mindent eldönthet a dobóforma.

Hazai játékos nyilatkozata
Pongó Máté : Egylabdás mérkőzést játszottunk, amin talán a fáradtság is befolyásolta, hogy ilyen kevés kosár született mindkét oldalon. Úgy gondolom, hogy csapatszinten jobbak voltunk, és a triplákat is jobban dobtuk, talán ez döntött a mi javunkra. A közönségünknek köszönjük a támogatást, teltház előtt játszhattunk, ez nagyon sok erőt adott nekünk. Iszonyatosan küzdött az egész csapat, mindenki nagyon akarta ezt a győzelmet. 2-2, szerdán megyünk Körmendre, ott is mindent meg fogunk tenni a döntőbe jutásért.

Vendég játékos nyilatkozata
Takács Kristóf : Gratulálok a Pécsnek, nagyon jól küzdöttek. Úgy érzem a védekezésünk rendben volt, de a támadásaink nem mindig működtek, nem volt elég gyorsindításunk, és a dobásaink sem nagyon ültek. A kezünkben volt a győzelem, ennek ellenére nem sikerült nyernünk. Szerdán folytatjuk, hazai pályán mindenképp győzni szeretnénk.


Dobástérkép
PVSK
Egis Körmend
PVSK
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK
Egis Körmend
31%
57%
2p ktáv.
PVSK
Egis Körmend
60%
33%
3p táv.
PVSK
Egis Körmend
36%
18%
1p bünt.
PVSK
Egis Körmend
77%
72%
PVSK Egis Körmend
Szerzett labda 4 8
Eladott labda 12 11
Lepattanó 43 35
Gólpassz 14 14
Fault 20 18
VAL 93 88
Statisztika
PVSK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pongó

Máté
X 5 1 5 20 0 0 0 1 7 14 2 12 17 0 0 0 5 2 7 1 3 4 1 2 0 0 3 38 0

Taylor

Kameron
X 11 1 5 20 0 1 0 2 4 50 3 10 30 3 4 75 9 3 12 0 5 3 8 7 1 0 26 36 0

Ciric

Andrija
X 22 1 2 50 3 4 75 3 9 33 7 15 47 5 5 100 2 0 2 1 3 2 3 3 1 0 21 34 0

Antoni

Csanád Zoltán
X 6 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 5 40 0 0 0 3 0 3 1 0 3 1 1 0 0 9 24 0

Horti

Bálint
X 8 1 4 25 0 0 0 2 4 50 3 8 38 0 0 0 4 2 6 1 0 3 3 1 0 1 14 22 0

Budimir

Veljko
9 2 4 50 0 0 0 1 3 33 3 7 43 2 4 50 6 1 7 0 0 1 2 0 0 1 12 19 0

Vrajt

Rajan Brejdli
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 2 4 0 1 2 0 0 0 0 2 18 0

Dr. Demeter

Attila
5 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 6 9 0

Olasz

Ádám Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bíró

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Berkics

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dragasevic

Veljko
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 8 26 31 3 5 60 12 33 36 23 64 36 10 13 77 33 10 43 4 12 20 18 14 2 2 93 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thames

Xavier Raynard
X 22 4 7 57 0 2 0 2 4 50 6 13 46 8 9 89 5 1 6 3 0 1 5 2 0 0 30 40 0

Bradford

Desonta
X 11 3 4 75 0 1 0 1 4 25 4 9 44 2 2 100 7 1 8 3 2 2 3 5 1 0 24 34 0

Ferencz

Csaba
X 12 3 3 100 0 0 0 2 7 29 5 10 50 0 1 0 5 0 5 1 1 2 2 1 0 1 14 33 0

Hammonds

Leyton
X 3 1 4 25 0 1 0 0 6 0 1 11 9 1 2 50 2 2 4 0 2 5 3 2 1 1 0 24 0

Price

Timothy Terell
X 4 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 3 0 3 1 2 4 3 3 0 0 8 24 0

Csorvási

Milán
10 3 5 60 1 1 100 0 1 0 4 7 57 2 4 50 6 1 7 0 3 3 4 1 0 0 14 26 0

Németh

Ákos
2 0 1 0 1 1 100 0 4 0 1 6 17 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -3 11 0

Lajsz

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 8 0

Takács

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Érsek

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 16 28 57 2 6 33 5 28 18 23 62 37 13 18 72 30 5 35 8 11 18 20 14 2 2 88 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek