Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2018/2019
2019. május 24. | 18:00
211. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
78 -56
(13-21, 21-14, 24-16, 20-5)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Praksch Péter, Farkas Gábor (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Gratulálok a csapatomnak és külön a szurkolóinknak. Úgy gondolom, ha megnézzük együtt az elmúlt három mérkőzést, akkor megérdemeltük, hogy az elődöntőbe jussunk. A mai mérkőzés nem igazán mutatta meg a soproni csapat minőségét. Elég sok fejfájást okoztak nekünk, még akkor is, ha a kispadjuk rövidebb lett a sérülések miatt. Boldogak vagyunk, hogy az elődöntőbe jutottunk és mostantól az elődöntőbeli ellenfelünkre koncentrálunk.

Vendég edző nyilatkozata
Sabáli Balázs : Gratulálok a Körmendnek, hiszen nem érdemtelenül jutottak tovább. Úgy érkeztünk ide, hogy próbáljuk meg minél jobban megnehezíteni a hazai csapat dolgát. Az első félidőben még tartottuk magunkat és az elején szerzett előnnyel még vezettünk a félidőben, ugyanakkor az első 20 percben nem is dobtak olyan jól a hazaiak, mint a második félidőben. Azért látszott, hogy mentálisan és fizikálisan is egy-két játékosom már a padlón volt. Nem tudtunk úgy játszani és Körmend sem engedte, ahogy az első húsz percben. Ennek lett az az eredménye, hogy a végén sima győzelmet arattak. Én azt gondolom, hogy köszönetet kell mondanunk a játékosainknak. Amit az elmúlt két hónapban tettek az mindenképpen emberfeletti volt. Ahogy ide bejutottunk a rájátszásba, kaptuk a legjobb csapatot a bajnokságban. Azt gondolom, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy szépen fejezzék be a szezont. Külön köszönet a szurkolóinknak, akik egész évben támogattak minket, illetve a mai mérkőzésre is elutaztak. Sajnálom, hogy így alakult, de bízom benne, hogy lesz még ennél szebb is. Sok sikert a körmendi csapatnak a folytatásra.

Hazai játékos nyilatkozata
Takács Kristóf : Először is szeretnék gratulálni a Sopronnak. Úgy gondolom, hogy az első félidőben nagyon jól küzdöttek, megnehezítették a támadásainkat és a külső dobások sem estek be nekünk. Szerencsére a félidőben tudtunk váltani, mint ritmusban és mind támadásaink jobban sikerültek, valamint a külső dobások is beestek. Ennek köszönhetően győztünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Dénes Gábor : Először is gratulálok a Körmendnek. Azt gondolom, hogy megérdemelten nyert a meccs összességét tekintve. Azt gondolom, jól kezdtük a mérkőzést. Az első félidőben tartottuk a lépést, sőt az első negyedben tetemesnek mondható előnyt szereztünk, ami nyilván idegenben olyan sok mindent nem jelent. Azt gondolom, hogy tudtuk tartani a félidőig a védekezést és a támadást is. A harmadik negyedben aztán ritmust váltottak a Körmendiek és ott egy jelentősebb előnyre tettek szert. Onnan próbáltunk védekezést váltani, de támadásban nem sikerült kellően felpörögni, kimaradtak üres dobások és könnyű kosarakat is szereztek. Igazából az utolsó negyed kétharmada sajnos csak formalitás lett. De nem véletlenül vagyunk itt bajnokság egyik, ha nem a legjobb csapatánál. Még egyszer gratulálok nekik.


Dobástérkép
Egis Körmend
Sopron KC
Egis Körmend
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Sopron KC
52%
63%
2p ktáv.
Egis Körmend
Sopron KC
23%
43%
3p táv.
Egis Körmend
Sopron KC
39%
15%
1p bünt.
Egis Körmend
Sopron KC
85%
73%
Egis Körmend Sopron KC
Szerzett labda 6 7
Eladott labda 9 12
Lepattanó 43 33
Gólpassz 20 14
Fault 13 16
VAL 116 76
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Price

Timothy Terell
X 8 2 3 67 0 2 0 1 2 50 3 7 43 1 1 100 6 0 6 1 5 1 5 2 1 1 14 30 0

Hammonds

Leyton
X 22 7 9 78 1 2 50 1 5 20 9 16 56 3 3 100 3 5 8 1 0 3 2 3 0 0 29 28 0

Bradford

Desonta
X 10 1 2 50 0 1 0 2 4 50 3 7 43 2 4 50 9 1 10 1 3 1 2 2 0 1 16 27 0

Ferencz

Csaba
X 9 0 1 0 0 1 0 3 6 50 3 8 38 0 0 0 3 1 4 2 1 2 1 2 0 0 12 27 0

DELAS

MARIO
X 8 3 8 38 0 2 0 0 0 0 3 10 30 2 2 100 0 5 5 0 0 1 2 1 0 1 9 18 0

Thames

Xavier Raynard
7 0 4 0 1 2 50 1 4 25 2 10 20 2 2 100 4 0 4 0 0 0 2 6 0 0 11 30 0

Csorvási

Milán
9 4 6 67 0 1 0 0 0 0 4 7 57 1 1 100 4 1 5 1 0 3 2 3 3 1 20 20 0

Takács

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 0 10 0

Lajsz

Gergely
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 3 0

Kiss

Mátyás
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 3 0

Kiss

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Oroszi

Bence
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0
Összesen 5 78 17 33 52 3 13 23 9 23 39 29 69 42 11 13 85 30 13 43 6 9 13 16 20 4 4 116 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Supola

Zoltán
X 12 5 5 100 0 0 0 0 3 0 5 8 63 2 4 50 6 0 6 1 3 2 5 2 1 0 19 36 0

Gordon

Wesley Jamaal
X 3 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 2 50 5 3 8 0 1 1 2 4 1 2 13 34 0

Lemar

Brynton Jevon
X 15 6 8 75 1 1 100 0 5 0 7 14 50 1 1 100 3 0 3 0 3 4 2 0 0 2 10 34 0

Warner

Angelo Curtis
X 8 1 2 50 0 0 0 2 7 29 3 9 33 0 0 0 0 1 1 4 3 3 2 6 0 0 12 30 0

Wiggins

Alan Antony
X 12 1 3 33 2 4 50 2 6 33 5 13 38 0 0 0 8 0 8 1 1 3 0 1 0 0 13 25 0

Dénes

Gábor
4 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 6 0 4 4 100 5 0 5 1 0 2 2 0 2 0 8 23 0

Molnár

Marcell József
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 2 2 0 1 1 0 1 0 0 3 10 0

Werner

Viktor
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 4 0

Élő

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Buzsáki

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0
Összesen 5 56 15 24 63 3 7 43 4 27 15 22 58 38 8 11 73 27 6 33 7 12 16 13 14 4 4 76 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek