Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2018/2019
2019. május 21. | 19:00
213. forduló
Bercsényi tornacsarnok
68 -76
(17-18, 14-22, 23-14, 14-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba, Frányó Péter, dr. Mészáros Balázs (Valovics István)

Hazai edző nyilatkozata
Nikola Lazics : A Pécs tulajdonképpen végig vezetve kontrollálta a mérkőzést, ezért megérdemelten nyerte meg a találkozót. Így sem lehet azonban egyetlen rossz szavam sem a játékosaimra, mert a szezon végére már igazán edzeni sem tudunk úgy, mint egy csapat. Sok sérülés sújt bennünket, de nem adjuk fel, megpróbálunk Pécsen javítani.

Vendég edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Ezúttal Budimir lépett elő főszereplővé nálunk, de Csirics védőjátékát is ki kell emelnem. Nagyot védekeztek a fiúk Pittsen is, aki – ha hagyják – akár negyven pontra is képes egy mérkőzésen. Senki ne gondolja, hogy könnyű lesz a pénteki mérkőzés, de nagyon szeretnénk megszerezni a továbbjutást jelentő 3. győzelmet.

Hazai játékos nyilatkozata
Szigedi Bence : Végig nagy küzdelem folyt a pályán és rendre a Pécsnél volt az előny. A felzárkózás nagyon sok erőt kivett csapatunkból, és a végére már nem maradt erőnk semmire. Gratulálok a Pécsnek, megérdemelten győztek, de nem adjuk fel, megpróbálunk pénteken nyerni.

Vendég játékos nyilatkozata
Cameron Taylor : Nagyon kemény, hajtós meccs volt. Tudjuk, hogy a Jászberény nagyon jó csapat, és ezért nagyon figyelnünk kellett az eladott labdákra és a megfelelő védekezésre. Mindkettőt elég jól sikerült megoldanunk, így vezethetünk most 2-0-ra a párharcban.


Dobástérkép
JP Auto - JKSE
PVSK
JP Auto - JKSE
PVSK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
JP Auto - JKSE
PVSK
45%
69%
2p ktáv.
JP Auto - JKSE
PVSK
50%
20%
3p táv.
JP Auto - JKSE
PVSK
27%
33%
1p bünt.
JP Auto - JKSE
PVSK
90%
69%
JP Auto - JKSE PVSK
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 8 10
Lepattanó 25 31
Gólpassz 10 12
Fault 25 24
VAL 88 108
Statisztika
JP Auto - JKSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pitts

Damier Erik
X 29 4 8 50 2 2 100 2 7 29 8 17 47 11 12 92 3 2 5 2 3 3 11 5 0 0 39 38 0

Aleksandrov

Nemanja
X 8 1 4 25 0 1 0 1 2 50 2 7 29 3 3 100 2 1 3 0 0 4 2 0 0 0 8 36 0

Rakic

Miljan
X 7 1 3 33 1 3 33 1 4 25 3 10 30 0 0 0 3 0 3 3 2 4 1 4 0 0 9 36 0

Brbaklic

Aleksa
X 7 2 4 50 0 0 0 0 3 0 2 7 29 3 3 100 3 2 5 0 2 1 3 0 0 0 8 25 0

Pantelic

Djordje
X 8 1 3 33 0 0 0 2 3 67 3 6 50 0 0 0 4 2 6 0 1 5 4 1 0 0 15 21 0

Kerpel-Fronius

Balázs
3 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 1 2 50 0 0 0 0 0 2 1 0 1 1 0 22 0

Czirbus

József
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 0 2 2 0 0 1 5 11 0

Ruják

Bence Menyhért
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 0 4 0 0 0 0 4 11 0

Novák

Áron Mihály
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mondi

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fekete

Viktor Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szigedi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 13 29 45 3 6 50 6 22 27 22 57 39 18 20 90 18 7 25 5 8 25 24 10 1 2 88 200
PVSK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Budimir

Veljko
X 27 7 9 78 0 1 0 3 8 38 10 18 56 4 4 100 6 1 7 1 1 4 3 3 0 1 32 37 0

Taylor

Kameron
X 18 5 7 71 1 4 25 0 2 0 6 13 46 6 11 55 8 0 8 0 2 4 6 2 0 0 20 37 0

Pongó

Máté
X 7 1 3 33 0 0 0 1 1 100 2 4 50 2 2 100 4 0 4 1 1 2 3 4 0 0 16 35 0

Ciric

Andrija
X 4 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 2 100 5 0 5 2 0 5 6 3 1 0 20 33 0

Horti

Bálint
X 13 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 6 10 60 1 3 4 0 3 3 7 0 0 0 16 23 0

Dr. Demeter

Attila
5 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 0 0 3 20 0

Vrajt

Rajan Brejdli
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 2 3 0 0 1 0 2 10 0

Bíró

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 5 0

Dragasevic

Veljko
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Olasz

Ádám Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 18 26 69 1 5 20 6 18 33 25 49 51 20 29 69 25 6 31 5 10 24 25 12 2 1 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek