Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2018/2019
2019. május 21. | 19:00
210. forduló
NOVOMATIC Aréna
89 -90
(31-14, 11-23, 16-30, 31-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Győrffy Pál Attila, Balogh Gyula (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Sabáli Balázs : - Gratulálok a Körmendnek! Remekül kezdtünk, a mai játékunk összehasonlíthatatlanul jobb volt a párharc első meccsén nyújtott teljesítményünknél. Sajnos a két középső negyedben sem támadásban, sem védekezésben nem tudtunk olyan intenzitással játszani, hogy metartsuk az előnyt. A negyedk negyedben nagy hajrát nyitottunk, remek volt a hangulat, de a végén nem nekünk volt szerencsénk. Null-kettő után nehéz bármit is mondani, de szeretnénk megismételni a mai játékunkat Körmenden, ahová nem feltartott kezekkel megyünk.

Vendég edző nyilatkozata
Matthias Zollner : - Tudtam, és jeleztem is játékosaimnak, hogy az első, hazai környezetben simán megnyert mérkőzés után nehéz dolgunk lesz, ennek ellenére nagy előnyt adtunk ellenfelünknek. A folytatásban magunkra találtunk, fordítottunk, de az utolsó pillanatig és leheletéig küzdő Sopron nagyon megnehezítette a dolgunkat. Vezetünk kettő-nullra, de még nem nyertük meg a párharcot, gratulálok mindkét csapat szurkolótáborának a fantasztikus légkörhöz, amit a csarnokban teremtettek.

Hazai játékos nyilatkozata
Angelo Curtis Warner : - Remek hangulatú, fordulatos, nagyon hullámzó mérkőzés volt, amelyért azt gondolom, mind a két csapatot elismerés illeti. A végén mindent megtettünk, ellenfelünk kicsit szerencsésebb volt.

Vendég játékos nyilatkozata
Ferencz Csaba : - Gratulálok mind a két csapatnak, remek hangulatú igazi playoff-meccs volt. Szörnyű rosszul kezdtünk, nagy előnyt adtunk ellenfelünknek. Szerencsére sikerült rendezni a sorokat, fordítottunk és elhúztunk, majd talán túl korán elhittük, hogy megvan a meccs, és ezt kihasználva a Sopron feljött, sőt fordítani is tudott. A végén kis szerencse is kellett a győzelmünkhöz, még egyszer gratulálok mind a két csapatnak!


Dobástérkép
Sopron KC
Egis Körmend
Sopron KC
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Egis Körmend
61%
58%
2p ktáv.
Sopron KC
Egis Körmend
50%
33%
3p táv.
Sopron KC
Egis Körmend
42%
38%
1p bünt.
Sopron KC
Egis Körmend
62%
85%
Sopron KC Egis Körmend
Szerzett labda 6 5
Eladott labda 8 10
Lepattanó 26 31
Gólpassz 18 19
Fault 17 21
VAL 120 117
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lemar

Brynton Jevon
X 19 5 8 63 1 2 50 2 7 29 8 17 47 1 3 33 3 1 4 1 1 1 3 4 0 0 19 39 0

Warner

Angelo Curtis
X 33 5 12 42 0 0 0 7 10 70 12 22 55 2 2 100 5 0 5 1 3 2 8 6 1 2 41 38 0

Gordon

Wesley Jamaal
X 18 7 8 88 0 0 0 0 0 0 7 8 88 4 7 57 6 4 10 2 0 3 5 1 2 0 34 35 0

Supola

Zoltán
X 7 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 0 0 0 2 1 3 0 3 3 2 3 0 0 9 21 0

Wiggins

Alan Antony
X 6 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 6 33 1 1 100 1 0 1 0 1 3 2 0 0 0 4 18 0

Molnár

Marcell József
4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 2 0 2 1 0 3 1 4 0 0 10 23 0

Dénes

Gábor
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 0 1 0 3 16 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 10 0

Élő

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Buzsáki

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 23 38 61 1 2 50 11 26 42 35 66 53 8 13 62 20 6 26 6 8 17 21 18 4 2 120 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bradford

Desonta
X 18 5 8 63 0 0 0 0 2 0 5 10 50 8 9 89 7 3 10 0 1 0 5 3 1 2 30 40 0

Ferencz

Csaba
X 19 1 1 100 1 1 100 5 8 63 7 10 70 0 0 0 2 1 3 3 0 3 1 0 0 0 23 33 0

Price

Timothy Terell
X 9 2 5 40 0 1 0 1 6 17 3 12 25 2 2 100 4 0 4 1 3 4 1 6 0 0 9 28 0

Hammonds

Leyton
X 21 4 6 67 1 2 50 3 6 50 8 14 57 2 2 100 5 2 7 0 1 5 2 1 1 0 25 24 0

DELAS

MARIO
X 6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 2 1 3 1 2 5 1 1 0 0 9 18 0

Thames

Xavier Raynard
5 1 3 33 0 1 0 0 2 0 1 6 17 3 4 75 0 0 0 0 1 1 3 7 0 1 8 33 0

Csorvási

Milán
12 5 9 56 0 1 0 0 0 0 5 10 50 2 3 67 3 1 4 0 2 3 3 1 0 1 12 22 0

Takács

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 2 0

Kiss

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Lajsz

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Oroszi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 21 36 58 2 6 33 9 24 38 32 66 48 17 20 85 23 8 31 5 10 21 17 19 2 4 117 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek