Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2018/2019
2019. május 18. | 18:00
212. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
77 -73
(23-24, 22-16, 20-16, 12-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Győrffy Pál Attila, Fodor Attila (Bernáth András)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálok a csapatomnak és köszönöm a szurkolóink támogatását! 1-0, kedden folytatjuk...

Vendég edző nyilatkozata
Lo Elhadzsi Malik : Mindent megtettük, hogy elvegyük a Pécs pályaelőnyét, de nem sikerült. Ez a párharc is három győzelemig tart, keddig próbálunk regenerálódni és kijavítani az itteni hibáinkat.

Hazai játékos nyilatkozata
Veljko Budimir : Ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt. Az első félidőben keményen játszott a Jászberény és jól is támadtak, a 40 kapott pont az sok volt. A nagyszünet után ezen tudtunk javítani és folyamatosan vezettünk. A végén elveszettük a kontrollt és visszajöttek a vendégek a meccsbe, de kis szerencsével mégis győztünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Rulják Bence : Egy nagyon kemény meccs volt a mai. A második félidőben hiába fogtuk meg a pécsi támadásokat, nekünk nem nagyon sikerült betalálnunk kintről. A végjáték nem úgy jött össze, ahogy mi akartuk, pedig ha kicsit jobban koncentrálunk talán nyerhettünk volna.


Dobástérkép
PVSK
JP Auto - JKSE
PVSK
JP Auto - JKSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK
JP Auto - JKSE
57%
59%
2p ktáv.
PVSK
JP Auto - JKSE
38%
11%
3p táv.
PVSK
JP Auto - JKSE
32%
22%
1p bünt.
PVSK
JP Auto - JKSE
78%
91%
PVSK JP Auto - JKSE
Szerzett labda 4 7
Eladott labda 14 10
Lepattanó 28 34
Gólpassz 10 17
Fault 20 26
VAL 92 100
Statisztika
PVSK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pongó

Máté
X 10 2 4 50 1 4 25 1 7 14 4 15 27 1 2 50 4 0 4 0 1 3 3 5 0 0 9 40 0

Taylor

Kameron
X 29 4 7 57 2 2 100 2 4 50 8 13 62 11 12 92 5 1 6 2 5 3 9 4 0 0 39 37 0

Ciric

Andrija
X 10 1 1 100 0 0 0 2 5 40 3 6 50 2 2 100 5 2 7 0 1 4 1 1 0 0 15 33 0

Budimir

Veljko
X 9 2 5 40 0 0 0 0 3 0 2 8 25 5 9 56 4 1 5 1 5 2 9 0 0 0 9 31 0

Horti

Bálint
X 19 4 6 67 0 2 0 3 5 60 7 13 54 2 2 100 2 1 3 0 1 5 2 0 1 1 18 27 0

Dr. Demeter

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 1 19 0

Vrajt

Rajan Brejdli
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 1 0 0 0 0 1 13 0

Olasz

Ádám Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dragasevic

Veljko
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bíró

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Berkics

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 13 23 57 3 8 38 8 25 32 24 56 43 21 27 78 21 7 28 4 14 20 24 10 1 1 92 200
JP Auto - JKSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pitts

Damier Erik
X 21 2 4 50 1 6 17 2 9 22 5 19 26 9 10 90 2 1 3 2 5 4 9 7 0 1 22 39 0

Pantelic

Djordje
X 21 8 10 80 0 1 0 0 1 0 8 12 67 5 5 100 9 6 15 0 1 5 3 3 0 0 37 37 0

Rakic

Miljan
X 8 1 3 33 0 1 0 2 7 29 3 11 27 0 0 0 2 1 3 0 0 3 2 5 0 0 10 33 0

Aleksandrov

Nemanja
X 8 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 4 4 100 2 0 2 0 3 2 3 0 0 0 8 23 0

Brbaklic

Aleksa
X 6 1 4 25 0 0 0 1 1 100 2 5 40 1 2 50 3 2 5 3 1 2 2 0 1 0 12 21 0

Kerpel-Fronius

Balázs
3 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 1 1 2 0 0 5 0 1 0 0 2 22 0

Ruják

Bence Menyhért
2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 1 0 0 1 14 0

Czirbus

József
4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 2 0 2 2 0 2 1 0 0 0 8 11 0

Novák

Áron Mihály
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fekete

Viktor Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mondi

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 16 27 59 1 9 11 6 27 22 23 63 37 21 23 91 22 12 34 7 10 26 20 17 1 1 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek