Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2018/2019
2019. május 18. | 18:00
209. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
104 -72
(27-23, 29-21, 34-16, 14-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás, Goda László, Pozsonyi László (Dr. Gencsev Plámen)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Gratulálok a csapatunknak, különösen, azért ahogy a mérkőzés második felében játszott. Úgy gondolom, hogy tőlük elvárható módon olyan teljesítményt nyújtottak. Nekünk most a legfontosabb, hogy a következő mérkőzésre fókuszáljunk, mert ebből a mérkőzésből nem tudunk messzemenő következtetést levonni. Ez továbbra is a legszebb sportunk és a play offban nem számít a mérkőzés vége. Kedden készen kell lennünk Sopronban és meg kell próbálnunk győzni.

Vendég edző nyilatkozata
Sabáli Balázs : Először is gratulálok a körmendi csapatnak, abszolút megérdemelt a győzelmük. Úgy érzem, hogy a csapatunk kicsit megijedt a lehetőségtől. Ilyen a play-off, a pontkülönbség nem számít, innentől kezdve az a legfontosabb, hogy a hazai pályán próbáljunk szépíteni. Természetesen nem lehet ilyen enerváltan játszani. Fault nélküli védekezéssel rengeteg kosarat kaptunk, de ennél sokkal jobban tudunk játszani. Szeretnénk ezt bizonyítani mind a saját közönségünknek mind pedig a körmendi publikumnak, úgyhogy bízom benne, hogy a keddi mérkőzésen, hazai pályán egy teljesen más arculatú Sopront fog látni a szurkolótábor.

Hazai játékos nyilatkozata
Desonte Bradford : Megpróbáltunk keménynek lenni az elejétől, de ők elég szívós csapat. Megpróbáltunk ellenálhatatlanul játszani és megnehezíteni a dolgukat.

Vendég játékos nyilatkozata
Buzsáki Bence : Nyilván tudtuk, hogy nagyon nehéz feladat előtt állunk, ugyanis Körmend idén egy nagyon jó csapatot rakott össze és a hazai pályájuk talán az egyik, ha nem a legjobb Magyarországon. Nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy azt mi elterveztük, de kedden bizonyítani szeretnénk, hogy tudunk ennél sokkal jobban is játszani.


Dobástérkép
Egis Körmend
Sopron KC
Egis Körmend
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Sopron KC
60%
58%
2p ktáv.
Egis Körmend
Sopron KC
67%
29%
3p táv.
Egis Körmend
Sopron KC
53%
38%
1p bünt.
Egis Körmend
Sopron KC
77%
67%
Egis Körmend Sopron KC
Szerzett labda 10 3
Eladott labda 9 13
Lepattanó 37 23
Gólpassz 23 12
Fault 14 11
VAL 146 79
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bradford

Desonta
X 12 3 3 100 0 0 0 2 4 50 5 7 71 0 0 0 6 1 7 2 0 2 0 8 1 0 28 24 0

Price

Timothy Terell
X 23 1 3 33 1 1 100 5 6 83 7 10 70 4 4 100 0 0 0 1 0 3 2 4 0 1 27 23 0

Hammonds

Leyton
X 17 4 7 57 0 0 0 3 4 75 7 11 64 0 0 0 3 1 4 3 1 1 1 1 1 1 22 22 0

Ferencz

Csaba
X 13 0 1 0 0 0 0 4 4 100 4 5 80 1 1 100 3 0 3 0 0 2 0 1 0 0 16 20 0

DELAS

MARIO
X 8 4 5 80 0 0 0 0 1 0 4 6 67 0 0 0 2 2 4 1 1 2 0 1 0 0 11 19 0

Thames

Xavier Raynard
8 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 4 4 100 2 0 2 1 2 2 3 5 0 0 14 24 0

Csorvási

Milán
11 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 1 2 50 5 3 8 1 0 0 2 1 0 0 19 18 0

Takács

Kristóf
3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 1 0 1 0 15 0

Lajsz

Gergely
4 1 4 25 1 1 100 0 0 0 2 5 40 0 0 0 2 4 6 0 2 1 0 0 0 0 5 15 0

Kiss

Mátyás
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 2 0 1 0 1 1 1 1 2 1 0 0 3 10 0

Kiss

Benedek
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 5 0

Oroszi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0
Összesen 5 104 21 35 60 2 3 67 16 30 53 39 68 57 10 13 77 25 12 37 10 9 14 11 23 2 3 146 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Warner

Angelo Curtis
X 18 6 8 75 1 3 33 1 3 33 8 14 57 1 1 100 2 1 3 1 5 1 4 4 0 0 19 31 0

Supola

Zoltán
X 14 3 5 60 0 0 0 2 5 40 5 10 50 2 2 100 1 0 1 0 2 2 2 1 0 0 11 31 0

Lemar

Brynton Jevon
X 11 0 5 0 0 0 0 3 5 60 3 10 30 2 2 100 1 1 2 0 2 2 2 4 0 2 10 30 0

Gordon

Wesley Jamaal
X 12 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 2 4 50 7 1 8 0 1 0 3 1 3 0 23 27 0

Wiggins

Alan Antony
X 8 2 3 67 0 2 0 1 2 50 3 7 43 1 1 100 3 2 5 1 1 0 1 1 0 0 11 25 0

Molnár

Marcell József
6 2 2 100 1 2 50 0 3 0 3 7 43 0 0 0 0 0 0 0 2 4 0 0 0 0 0 18 0

Dénes

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 1 0 0 0 15 0

Werner

Viktor
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 0 0 0 1 0 0 0 3 10 0

Buzsáki

Bence
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 8 0

Élő

Bálint
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0
Összesen 5 72 18 31 58 2 7 29 8 21 38 28 59 47 8 12 67 16 7 23 3 13 11 14 12 3 2 79 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek