Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Felsőház- 2018/2019
2019. május 15. | 19:00
10. forduló
Bercsényi tornacsarnok
82 -84
(17-29, 31-19, 13-20, 21-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Tőzsér Dénes Kelemen, Rácz Zsolt Róbert (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Lo Elhadji Malick : Gratulálok a Pécsnek. Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk és az is lett. Most a Pécs jött ki jobban a végjátékból, de egy rossz savam sem lehet játékosaimra, mert nagyot küzdöttek. Sok bajunk van, de nem adjuk fel, megyünk tovább és szombaton megpróbáljuk visszavenni a pályaelőnyt. Sok mindent tudnék még mondani erről a mérkőzésről, nagyon szomorú vagyok, hogy nem sikerült nyernünk.

Vendég edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálok csapatomnak és a Jászberénynek is. Ez igazi play off szintű találkozó volt. Jól kezdtünk, s talán korán elhittük, hogy könnyen nyerhetünk. Ötpontos hátránynál fontos triplákat dobtunk és sikerült fordítanunk. Több futásra és passzra lesz szükség a negyeddöntőkben a Jászberény ellen, s akkor sikeresek lehetünk. Szerintem a következő egymás elleni mérkőzéseink is hasonlóak lesznek majd.

Hazai játékos nyilatkozata
Czirbus József : Gratulálok a Pécsnek. Nagyon nehéz mérkőzés volt, melynek a hajrájában többször is volt lehetőségünk pontot, pontokat szereni, de sajnos hibáztunk. Nagyot küzdött a csapat, s szombaton megpróbáljuk visszavenni a pályaelőnyt a Pécstől.

Vendég játékos nyilatkozata
Kameron Taylor : Tudtuk, hogy nagyon kemény mérkőzés vár ránk Jászberényben. Küzdöttünk, harcoltunk és sikerült győznünk. A pályaelőnyt megszereztük, s szeretnénk azt meg is tartani, de tudjuk, hogy ez nem lesz egyszerű, mert a Jászberény erős csapat.


Dobástérkép
JP Auto - JKSE
Pécsi VSK-VEOLIA
JP Auto - JKSE
Pécsi VSK-VEOLIA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
JP Auto - JKSE
Pécsi VSK-VEOLIA
58%
59%
2p ktáv.
JP Auto - JKSE
Pécsi VSK-VEOLIA
60%
22%
3p táv.
JP Auto - JKSE
Pécsi VSK-VEOLIA
36%
53%
1p bünt.
JP Auto - JKSE
Pécsi VSK-VEOLIA
73%
76%
JP Auto - JKSE Pécsi VSK-VEOLIA
Szerzett labda 6 4
Eladott labda 6 16
Lepattanó 25 36
Gólpassz 16 8
Fault 22 25
VAL 108 106
Statisztika
JP Auto - JKSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pantelic

Djordje
X 17 2 5 40 1 1 100 2 5 40 5 11 45 5 8 63 10 1 11 1 0 4 6 7 2 0 35 38 0

Pitts

Damier Erik
X 27 5 9 56 2 4 50 2 6 33 9 19 47 7 8 88 3 0 3 3 3 4 5 2 0 1 26 38 0

Rakic

Miljan
X 15 1 1 100 0 0 0 4 11 36 5 12 42 1 2 50 4 1 5 1 1 3 4 2 0 0 18 36 0

Brbaklic

Aleksa
X 2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 0 2 2 3 0 0 8 29 0

Czirbus

József
X 7 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 3 4 75 1 0 1 0 1 2 3 0 0 0 7 21 0

Kerpel-Fronius

Balázs
4 2 2 100 0 0 0 0 4 0 2 6 33 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0 0 0 0 -1 21 0

Ruják

Bence Menyhért
7 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 2 0 0 12 13 0

Fekete

Viktor Norbert
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 4 0

Mondi

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Novák

Áron Mihály
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szigedi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 15 26 58 3 5 60 10 28 36 28 59 47 16 22 73 23 2 25 6 6 22 20 16 2 1 108 200
Pécsi VSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Taylor

Kameron
X 32 6 8 75 1 6 17 2 3 67 9 17 53 12 13 92 14 2 16 1 4 7 10 4 1 1 51 40 0

Pongó

Máté
X 20 3 6 50 1 2 50 4 4 100 8 12 67 0 0 0 3 1 4 2 3 3 1 2 0 0 22 39 0

Budimir

Veljko
X 10 1 4 25 0 0 0 2 4 50 3 8 38 2 2 100 3 2 5 1 2 2 1 1 0 0 11 35 0

Ciric

Andrija
X 11 3 5 60 0 1 0 0 3 0 3 9 33 5 6 83 2 0 2 0 3 4 7 0 0 1 10 27 0

Horti

Bálint
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 3 0 3 0 1 4 1 1 0 0 5 20 0

Vrajt

Rajan Brejdli
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 2 0 2 3 5 0 2 3 1 0 0 0 5 19 0

Dr. Demeter

Attila
5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 2 0 1 0 1 0 1 2 1 0 0 0 2 19 0

Bíró

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Olasz

Ádám Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dragasevic

Veljko
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 17 29 59 2 9 22 9 17 53 28 55 51 19 25 76 28 8 36 4 16 25 22 8 1 2 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek