Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Középház- 2018/2019
2019. május 3. | 18:00
7. forduló
Messzi István Sportcsarnok
98 -95
(33-18, 24-23, 21-34, 20-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Frányó Péter, Balog György Attila (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Forray Gábor : A KTE hozzá fog csatlakozni valami kunsági hagyományőrző csapathoz, hiszen bárhogy játszunk mindig egy labdás meccs lesz a végére. Lement az egész alapszakasz, a középszakasz fele és most fordult először elő, hogy 20 ponttal mentünk az első félidőben. A szünetben fel is hívtam a figyelmet, hogy egy ilyen kaliberű csapat mint a ZETE vissza tud jönni, a mai kosárlabdában a 16-18 pont előnyt be lehet már hozni. A csapat álmosan kezdte nagyon a második félidőt. Bedobtak három triplát, felvették a ritmust, mi megtorpantunk és nyílt lett a mérkőzés a végére. Büszke vagyok a csapatomra és a szurkolókra, tetemes előnyből tudott visszajönni az ellenfél, és reagálni tudtunk rá, talpra tudtunk állni többször is, és ez mentálisan nagy dolog. A kritikus pillanatokban mindig jött egy extra védekezés vagy extra dobás. A ZTE második félidői játéka alapján akár nyerhettek is volna, de az egész meccset tekintve azért szerintem megérdemelten nyertünk. Édesanyámnak szeretném küldeni anyák napja alkalmából ezt a győzelmet, mivel ritkán jutok haza.

Vendég edző nyilatkozata
Bencze Tamás : Gratulálok a Kecskemétnek, megérdemelten győztek. Nagyon jól játszottak az első félidőben, amihez az is hozzájátszott, hogy mi nagyon gyámoltalanul védekeztünk. A 2-2 elleni védekezésünk nem volt jó, a labdás védő gyengén védte a labdát, az üres elzárásoknál is mindig mögöttük voltunk, ehhez még egy 80%-os extra dobás is társult. Második félidőben változtattunk, azt csináltuk, amit megbeszéltünk, nagyon sok energiát tettünk abba, hogy visszajöjjünk, de sikerült, mert kollektívan játszottunk. Aztán gyermeteg hibákat vétettünk, 8 méterről faltoltunk, és hasonlóak, és Wittmann Krisztián pedig jött és 3 extra 3 pontossal betalált. Döntően befolyásolta a mérkőzést a büntetőarány 43 – 16. Kemény mérkőzés volt nagyon, de én nem érzem úgy, hogy ekkora különbség lett volna a két csapat között, ezt a büntetőarány túlzottnak érzem. Nem vélem szándékosnak, de akár ez is befolyásolhat egy ilyen mérkőzést. Sok palánk alatti játékunk volt, de mi nem tudtunk annyi büntetőt kiharcolni. Sok sikert a Kecskemétnek a playoffra, remélem, hogy mi is odajutunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Molnár Márton : Végre úgy kezdtük, ahogy mindig kellene. Jellemzően szinte mindig rosszul kezdünk és majd vissza kell jönnünk a mérkőzésbe, most az ellenkezője történt végre. A második negyedben is tudtuk tartani a jó kezdés lendületét. Volt pár kihagyott büntetőnk, de szereztünk támadó lepattanókat is és volt pár labdaszerzésünk is. A harmadik negyedben ugyanilyen energiával jöttünk ki, de nem úgy sikerült, feljött a Zalaegerszeg, az utolsó pillanatokban is küzdöttünk még, szerencsére meg tudtuk tartani az előnyt ami nagyon kellett a playoff-ba kerüléshez.

Vendég játékos nyilatkozata
Szabó Zsolt : Sajnos egy félidőnyi előnyt adtunk, nagyon rosszul védekeztünk az első félidőben. Hagytuk a Kecskemétet játszani, ahogy tudnak, és ahogy akarnak, üres dobásokat alakítottak ki, és be is dobták őket. Ez nem volt pozitívum nem szabad így elkezdeni egy mérkőzést. Javítottunk a második félidőben, úgy érzem jobban játszottunk védekezésben és támadásban is. Erre kell támaszkodni a későbbiekben, így kell tovább menni, így van esélyünk a rájátszásba jutni.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
82%
63%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
20%
50%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
52%
34%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
63%
81%
KTE-Duna Aszfalt Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 5 11
Eladott labda 13 8
Lepattanó 32 28
Gólpassz 17 19
Fault 21 30
VAL 131 127
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wittmann

Krisztián
X 20 0 0 0 1 3 33 6 8 75 7 11 64 0 0 0 3 1 4 1 4 4 1 4 0 1 22 33 0

Dramicanin

Rastko
X 25 3 3 100 0 0 0 4 8 50 7 11 64 7 7 100 4 0 4 0 0 2 5 0 0 0 30 33 0

Derasimovic

Marko
X 18 4 4 100 1 1 100 2 3 67 7 8 88 2 4 50 2 0 2 0 3 1 4 1 0 0 19 32 0

Green

Juan'a Lanier
X 11 1 2 50 0 2 0 1 4 25 2 8 25 6 10 60 2 0 2 1 2 2 6 6 0 0 14 32 0

Karahodzic

Kemal
X 10 4 4 100 0 1 0 0 0 0 4 5 80 2 3 67 5 2 7 1 2 4 3 1 0 0 18 22 0

Dimic

Milos
13 2 2 100 0 2 0 0 2 0 2 6 33 9 17 53 3 1 4 2 1 3 10 4 1 0 21 17 0

Molnár

Márton
1 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 1 2 50 4 2 6 0 0 3 1 1 0 0 5 17 0

Mészáros

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 0 1 2 0 0 0 0 2 14 0

Fülöp

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Molnár

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Plézer

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kucsera

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 98 14 17 82 2 10 20 13 25 52 29 52 56 27 43 63 26 6 32 5 13 21 30 17 1 1 131 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ware

Dustin Benison
X 16 0 2 0 3 5 60 2 7 29 5 14 36 4 4 100 1 2 3 3 4 2 7 7 0 0 23 37 0

Thompson

James Bernard
X 22 8 12 67 0 1 0 2 7 29 10 20 50 0 0 0 5 3 8 2 1 4 2 5 0 0 28 36 0

Szabó

Zsolt András
X 19 3 5 60 1 2 50 3 6 50 7 13 54 2 3 67 3 0 3 4 0 5 4 0 0 0 23 32 0

Agafonov

Andriy
X 16 5 6 83 1 1 100 0 0 0 6 7 86 4 5 80 4 4 8 0 1 1 4 3 0 0 28 31 0

Green

Tyrell
X 10 1 1 100 1 2 50 1 3 33 3 6 50 3 4 75 3 1 4 0 1 4 4 2 0 1 15 24 0

Doktor

Péter László
2 1 3 33 0 0 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 0 -2 14 0

Gulyás

Milán Róbert
10 2 3 67 0 0 0 2 3 67 4 6 67 0 0 0 1 0 1 2 0 5 0 1 0 0 12 13 0

Bagó

Martin
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 9 0

Durázi

Krisztofer
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 0 0 0 4 0

Farkas

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 95 20 32 63 6 12 50 10 29 34 36 73 49 13 16 81 18 10 28 11 8 30 21 19 1 1 127 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek