Férfi NB I. B Zöld csoport - Rájátszás a 9-14. helyért- 2018/2019
2019. május 14. | 19:00
3. forduló
Sport Akadémia
55 -67
(10-9, 16-21, 8-21, 21-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nyilas István, Varga Zoltán, Vadász Csaba (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Hosszú szezonon vagyunk túl, amelynek végén egyértelműen látszódik a fejlődés. Volt tartása a csapatnak, újabb akadémisták mutatkoztak be, ami külön büszkeség számunkra. Előttünk a cél, tudjuk, hogy miben kell javulnunk. Köszönöm a srácok egész éves munkáját, azért pedig jár a gratuláció, amiért a rájátszásban előre tudtunk lépni. Az egész csapat nevében kitartást és mielőbbi felépülést kívánok Gereben Líviának!

Vendég edző nyilatkozata
Peresztegi Nagy Ákos : Nagyon lassan és álmosan kezdtük a meccset, nehezen lendültünk játékba. A második félidőt olyan ritmusban kezdtük, amilyenben ez a csapat játszani tud. Örülünk a kilencedik helynek.

Hazai játékos nyilatkozata
Lukács Döme : Kemény mérkőzés volt, eleinte nem tudtunk úgy felpörögni, ahogy kellett volna, továbbá a szerkezetbeli különbségek is kijöttek. Az Alba erősebb volt a gyűrű alatt, mi egy kicsit megijedtünk a letámadásoktól.

Vendég játékos nyilatkozata
Varga Máté : Kemény mérkőzés volt, mindkét csapat megtett mindent. Az első félidőben a Kecskemét egy kicsit jobban játszott, de a második félidőben javultunk. Úgy érzem, a gyorsindításainknak köszönhetjük a győzelmet.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Alba Fehérvár
55%
66%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Alba Fehérvár
17%
40%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Alba Fehérvár
15%
15%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Alba Fehérvár
50%
50%
KTE-Duna Aszfalt Alba Fehérvár
Szerzett labda 10 13
Eladott labda 16 12
Lepattanó 35 36
Gólpassz 6 13
Fault 20 19
VAL 60 99
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kucsera

Dániel
X 17 3 4 75 2 3 67 2 6 33 7 13 54 1 3 33 4 1 5 5 4 4 4 0 0 1 19 38 0

Lukács

Döme
X 13 4 6 67 0 1 0 0 3 0 4 10 40 5 7 71 5 0 5 1 2 2 5 2 0 0 16 38 0

Molnár

Dániel
X 8 3 6 50 0 2 0 0 6 0 3 14 21 2 2 100 2 1 3 3 1 3 7 3 0 0 12 37 0

Orgona

Gergő Milán
X 0 0 0 0 0 3 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 5 2 7 0 5 5 0 0 0 1 -3 31 0

Fülöp

Bence
X 12 5 10 50 0 2 0 0 0 0 5 12 42 2 8 25 6 6 12 1 2 4 3 1 0 0 14 28 0

Ivkovic

Milán
3 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 1 0 19 0

Nagy

Joel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0

Vizi

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Huszka

Dániel
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0

Popa

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Reszegi

Robertó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 0

Cserkó

András
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0
Összesen 5 55 16 29 55 2 12 17 3 20 15 21 61 34 10 20 50 24 11 35 10 16 20 19 6 1 4 60 200
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Seyi Awogbemi

Sodiq
X 10 3 5 60 0 1 0 0 1 0 3 7 43 4 4 100 4 1 5 2 4 4 3 2 3 0 17 34 0

Peringer

Balázs
X 15 6 8 75 1 1 100 0 0 0 7 9 78 1 2 50 9 3 12 2 1 1 3 1 0 0 29 28 0

Lukács

Norbert
X 20 8 10 80 1 3 33 0 1 0 9 14 64 2 3 67 8 0 8 5 1 1 2 3 0 1 31 25 0

Varga

Máté
X 2 0 1 0 1 1 100 0 3 0 1 5 20 0 0 0 1 0 1 1 0 1 1 2 0 0 3 20 0

Takács

Milán
X 2 1 4 25 0 2 0 0 2 0 1 8 13 0 0 0 1 0 1 2 1 3 3 1 0 0 1 18 0

Takács

Martin
4 2 2 100 0 1 0 0 2 0 2 5 40 0 3 0 2 2 4 1 2 4 3 4 0 0 8 25 0

Kass

Balázs
8 0 0 0 1 1 100 2 6 33 3 7 43 0 0 0 2 0 2 0 3 0 2 0 1 0 6 22 0

Polster

Attila
3 0 0 0 0 0 0 1 5 20 1 5 20 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 0 0 0 1 14 0

Kuttor

Gergő
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 2 0 0 1 1 0 0 1 2 0 0 0 2 6 0

Takács

Erik
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 5 0

Góbi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0
Összesen 5 67 21 32 66 4 10 40 3 20 15 28 62 45 8 16 50 28 8 36 13 12 19 20 13 4 1 99 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek