Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2018/2019
2019. május 18. | 18:30
230. forduló
Hódtói Sportcsarnok
80 -69
(18-13, 15-14, 21-21, 26-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kovács Nimród, Radnóti Miklós, Borgula György (Faidt Mihály)

Hazai edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Mind a két csapat a szokottnál picit fásultabban és több hibával játszott, de ez teljesen érthető, a mai nekünk már a harmincadik bajnoki mérkőzésünk volt. Igyekeztem jól beosztani a játékperceket, mert messze még a párharc vége. Ma kezdőként Kelemen, míg a padról Perák és Kovács játszott extrát, ettől is eredményes a mi csapatunk. Az egyik kedvenc játékvezetőmnek, Maár Gábornak ez volt az utolsó mérkőzése, szívből gratulálok a pályafutásához!

Vendég edző nyilatkozata
Saeed Armaghani : Gratulálok az ellenfélnek. Nagyon hullámzó volt az egész találkozón a teljesítményünk, bár többször visszajöttünk a meccsbe, nem tudtunk tartósan vezetni. Szerdán, a második mérkőzésen megpróbálunk javítani.


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
46%
59%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
38%
36%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
41%
35%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
69%
73%
Vásárhelyi Kosársuli Óbudai Kaszások
Szerzett labda 18 9
Eladott labda 10 18
Lepattanó 33 37
Gólpassz 15 10
Fault 17 17
VAL 107 94
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vas

Péter
X 12 1 3 33 2 5 40 2 4 50 5 12 42 0 0 0 3 3 6 3 0 2 0 1 0 1 15 32 0

Molnár

Bence
X 5 2 3 67 0 2 0 0 1 0 2 6 33 1 1 100 3 0 3 2 0 0 3 6 0 1 15 25 0

Bálint

Erik
X 6 2 5 40 0 2 0 0 0 0 2 7 29 2 4 50 2 0 2 2 1 2 3 1 0 1 6 23 0

Varga

Zalán Lajos
X 9 1 3 33 2 2 100 1 1 100 4 6 67 0 0 0 4 3 7 1 2 1 2 0 0 0 15 21 0

Kelemen

Balázs
X 14 2 6 33 0 1 0 2 5 40 4 12 33 4 6 67 1 3 4 4 1 2 4 1 0 0 16 20 0

Béres

Nándor András
9 2 4 50 0 0 0 1 5 20 3 9 33 2 3 67 2 2 4 2 1 3 1 1 0 0 9 19 0

Perák

Denis
10 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 2 2 100 0 1 1 2 2 2 2 1 0 0 11 17 0

Pavlovic

Vuk
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 2 0 0 5 10 0

Czégel

András
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 2 0 0 2 9 0

Kovács

József
7 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 6 8 0

Rostás

Imre
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 4 0 4 1 0 1 1 0 0 1 4 8 0

Börcsök

Bence
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 0 0 0 3 8 0
Összesen 5 80 16 35 46 5 13 38 9 22 41 30 70 43 11 16 69 20 13 33 18 10 17 16 15 0 4 107 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

András
X 17 6 9 67 0 1 0 1 2 50 7 12 58 2 5 40 6 4 10 1 2 2 3 0 0 0 21 32 0

Ondima

Olivér
X 10 1 4 25 3 6 50 0 3 0 4 13 31 2 2 100 3 0 3 2 5 0 4 2 0 0 7 30 0

Molnár

Levente
X 18 3 3 100 1 2 50 3 7 43 7 12 58 1 1 100 2 0 2 2 0 1 0 2 1 0 20 29 0

Farkas

Sándor Dániel
X 5 1 1 100 0 1 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 3 2 0 1 0 0 2 25 0

Jenei

Gergő
X 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 1 2 0 0 2 2 1 0 0 4 15 0

Meleg

Károly Richárd
4 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 2 2 100 10 2 12 1 4 1 2 1 3 0 15 29 0

Bencsik

Barnabás Boldizsár
12 3 4 75 0 0 0 1 2 50 4 6 67 3 3 100 2 0 2 2 3 3 4 2 0 0 17 23 0

Reiter

Bence
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 1 4 1 1 4 0 1 0 0 4 12 0

Pintér

Balázs
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 2 1 0 0 0 4 5 0

Dénes

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Baptiszta

Péter Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 16 27 59 4 11 36 6 17 35 26 55 47 11 15 73 28 9 37 9 18 17 16 10 4 0 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek