Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2019. március 10. | 17:00
23. forduló
Eszterházy Csarnok
75 -72
(13-20, 15-15, 21-19, 26-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Józsa András Junior, Horváth Csongor Béla, Szilágyi Bálint (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Váczi Péter : Ebben a pillanatban még kapaszkodunk a 8-ba jutásért azt gondolom, hogy ha ez nem ad lökést, hogy a listavezetőt legyőztük akkor semmi sem. Nagyon bízok a csapatba, hogy a következő 3 meccsen megcsináljuk azt, hogy a felsőházba kerüljünk a rájátszásban.

Vendég edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Az első negyedben sikerült a megbeszélteket megvalósítani, de a második negyedben már nem a saját ritmusunkat játszottuk. Kétszer is elléptünk 10 ponttal és aki alapszakasz győztes szeretne lenni be kell húzni idegenben is.A végjátékban már szerencsénk sem volt és nem használtuk okosan a faultokat sem.


Dobástérkép
EKE Eger KOK
Vásárhelyi Kosársuli
EKE Eger KOK
Vásárhelyi Kosársuli
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
EKE Eger KOK
Vásárhelyi Kosársuli
60%
50%
2p ktáv.
EKE Eger KOK
Vásárhelyi Kosársuli
33%
44%
3p táv.
EKE Eger KOK
Vásárhelyi Kosársuli
34%
30%
1p bünt.
EKE Eger KOK
Vásárhelyi Kosársuli
42%
61%
EKE Eger KOK Vásárhelyi Kosársuli
Szerzett labda 3 7
Eladott labda 9 9
Lepattanó 40 33
Gólpassz 14 13
Fault 23 17
VAL 93 95
Statisztika
EKE Eger KOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mészáros

Bence
X 22 1 2 50 1 4 25 6 11 55 8 17 47 0 0 0 4 0 4 0 2 0 6 3 0 0 24 35 3

Máté

Balázs
X 10 0 2 0 2 3 67 1 5 20 3 10 30 3 4 75 6 1 7 0 0 3 3 2 0 0 14 28 6

Kiss

Bálint
X 3 0 3 0 0 1 0 1 6 17 1 10 10 0 0 0 3 0 3 0 0 3 0 3 0 3 0 26 7

Illés

Balázs
X 13 6 7 86 0 2 0 0 0 0 6 9 67 1 3 33 5 2 7 1 3 3 3 1 0 0 17 25 7

Varga

Imre
X 11 5 5 100 0 0 0 0 0 0 5 5 100 1 5 20 7 1 8 1 1 4 2 1 0 0 18 18 3

Horváth

Róbert
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 5 7 0 1 3 2 1 0 0 10 23 0

Ungi

Keve
7 0 0 0 2 4 50 1 1 100 3 5 60 0 0 0 2 0 2 1 0 3 0 1 0 0 9 11 -4

Szatmári

Roland
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 1 9 2

Papp

Bendegúz
2 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 8 2

Veres

Dávid
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 2 0 0 3 8 -5

Szicsák

Bence
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 5 -6

Megyes

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0
Összesen 5 75 15 25 60 5 15 33 10 29 34 30 69 43 5 12 42 30 10 40 3 9 23 16 14 0 3 93 200
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Bence
X 14 4 5 80 0 0 0 0 3 0 4 8 50 6 9 67 4 1 5 2 4 1 5 3 1 0 19 32 2

Vas

Péter
X 9 0 2 0 1 2 50 2 5 40 3 9 33 1 3 33 3 2 5 1 1 2 2 1 0 0 9 30 5

Varga

Zalán Lajos
X 15 2 4 50 2 2 100 2 8 25 6 14 43 1 2 50 4 1 5 1 1 1 2 1 1 0 15 28 5

Bálint

Erik
X 4 1 2 50 1 4 25 0 1 0 2 7 29 0 0 0 1 0 1 1 2 5 1 1 0 0 1 27 -6

Kovács

József
X 16 1 2 50 0 0 0 4 4 100 5 6 83 2 2 100 6 2 8 1 0 1 1 2 0 0 27 27 -2

Pavlovic

Vuk
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 1 2 0 1 1 2 1 1 0 7 14 -1

Béres

Nándor András
6 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 4 7 57 1 0 1 0 0 0 4 2 0 0 7 13 -8

Perák

Denis
4 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 2 4 50 1 2 3 0 0 2 4 1 0 0 8 9 0

Börcsök

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 1 9 3

Kelemen

Balázs
2 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 1 0 1 0 0 2 1 0 0 0 2 4 -4

Czégel

András
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 -1 4 0

Rostás

Imre
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 3 -5
Összesen 5 72 10 20 50 4 9 44 8 27 30 22 56 39 20 33 61 23 10 33 7 9 17 23 13 3 0 95 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek