Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2019. március 8. | 18:00
23. forduló
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok
92 -64
(25-13, 27-17, 26-13, 14-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vida József, Györfy Rúben, Gaál István (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Ughy Albert : Gratulálok a fiúknak a győzelemhez!

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Adrián : A mérkőzés előtt azt kértem a fiúktól, hogy intenzíven, agresszíven védekezzünk, sok kommunikációval, ám ebből az első negyedben szinte semmit sem láttam viszont. A második játékrészben ellenben már volt egy kimondottan jó időszakunk, amikor nem csak védekezésben, hanem támadásban is korrekt teljesítményt nyújtottunk. A szünet után sajnos megint nagyon rossz mentalitással léptünk pályára és rengeteg lerohanásos gólhoz, könnyű ziccerhez segítettük hozzá ellenfelünket. Szerencsére a záró tíz percben ezeket a hibákat tudtuk orvosolni, így a végére sikerült a különbséget is csökkenteni. Gratulálok és további sok sikert kívánok a salgótarjániaknak!


Dobástérkép
Salgótarjáni KSE
DEAC U23
Salgótarjáni KSE
DEAC U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarjáni KSE
DEAC U23
58%
37%
2p ktáv.
Salgótarjáni KSE
DEAC U23
29%
0%
3p táv.
Salgótarjáni KSE
DEAC U23
28%
21%
1p bünt.
Salgótarjáni KSE
DEAC U23
79%
56%
Salgótarjáni KSE DEAC U23
Szerzett labda 14 7
Eladott labda 17 20
Lepattanó 52 48
Gólpassz 25 12
Fault 19 19
VAL 145 62
Statisztika
Salgótarjáni KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Herendic

Dominik
X 18 5 13 38 0 0 0 0 0 0 5 13 38 8 9 89 11 3 14 3 2 2 4 8 0 0 36 27 44

Joó

Tamás
X 13 4 6 67 0 2 0 1 3 33 5 11 45 2 2 100 6 2 8 1 4 2 2 3 2 0 19 27 27

Piukovics

Bálint Branko
X 11 1 1 100 0 1 0 2 5 40 3 7 43 3 3 100 1 0 1 4 2 3 3 5 0 0 18 24 42

Kovács

Martin
X 11 5 9 56 0 0 0 0 3 0 5 12 42 1 1 100 7 0 7 1 2 1 3 2 0 0 15 22 14

Hajdu

Márton
X 12 6 6 100 0 0 0 0 0 0 6 6 100 0 0 0 2 2 4 2 0 0 0 1 2 0 21 19 19

Csabák

Balázs
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 3 0 3 2 2 3 4 4 0 0 14 21 -8

Boinitzer

Dávid
12 3 5 60 1 2 50 1 3 33 5 10 50 1 2 50 5 2 7 1 1 1 1 1 0 1 15 17 22

Zábó

Dániel
4 1 1 100 1 1 100 0 1 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 4 13 -9

Kovács

Dénes
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 0 0 0 10 3

Piukovics

Patrik Mirkó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 1 0 0 3 8 -1

Póczos

Mátyás
4 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 0 0 0 2 1 3 0 2 1 0 0 0 0 1 7 -8

Szőke

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 1 0 1 1 1 0 0 0 -1 5 -5
Összesen 5 92 29 50 58 2 7 29 5 18 28 36 75 48 15 19 79 42 10 52 14 17 19 18 25 4 1 145 200
DEAC U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sólyom

Bence
X 6 2 7 29 0 2 0 0 2 0 2 11 18 2 7 29 8 3 11 2 5 3 9 7 0 0 16 37 -33

Zsuga

Tamás
X 10 1 1 100 0 0 0 2 11 18 3 12 25 2 2 100 1 0 1 2 2 3 1 0 0 0 3 36 -24

Asszú

Ádám
X 14 4 12 33 0 0 0 1 10 10 5 22 23 3 3 100 6 1 7 1 2 1 6 2 0 3 11 35 -29

Fábián

Szabolcs
X 12 5 11 45 0 0 0 0 0 0 5 11 45 2 4 50 8 7 15 1 3 3 2 0 0 0 19 30 -11

Gáspár

Mátyás
X 3 0 5 0 0 1 0 1 5 20 1 11 9 0 0 0 0 5 5 0 1 4 1 0 0 1 -2 18 -28

Szekeres

Ferenc
15 0 0 0 0 2 0 5 12 42 5 14 36 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 1 1 0 9 23 -14

Nemes

Dániel
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 1 3 1 0 2 0 0 4 9 -3

Orosz

Dominik
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 2 6 -2

Jurák

Csongor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 0 0 0 -1 3 5

Berzi

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 1 0 0 0 0 0 1 3 -1
Összesen 5 64 14 38 37 0 5 0 9 42 21 23 85 27 9 16 56 28 20 48 7 20 19 19 12 1 4 62 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek