Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2019. március 2. | 18:30
22. forduló
Hódtói Sportcsarnok
70 -67
(17-9, 16-8, 19-25, 18-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gál János, Vadász Csaba, Borgula György (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Az első félidőben maximálisan működött, amit elterveztünk, főleg védekezésben. A félidő után megmutatta az Óbuda, miért is nyert tízből kilencet az elmúlt fordulókban. A végjátékban volt egy kis szerencsénk is, de ezért vért izzadtunk, úgy érzem, megérdemelten nyertünk. Gratulálok mindkét csapatnak és köszönöm a közönség fantasztikus szurkolását!

Vendég edző nyilatkozata
Saeed Armaghani : Sajnos az első két negyedben nem megfelelően játszottunk és túlságosan nagy előnyt adtunk a hazai csapatnak. Utána képesek voltunk szinte a sírból visszahozni a mérkőzést. Igazi ki-ki meccs lett a végén, amiben most nem nekünk volt szerencsénk. Gratulálunk a hazai csapatnak a győzelemhez.


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
62%
52%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
42%
0%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
14%
25%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
Óbudai Kaszások
75%
88%
Vásárhelyi Kosársuli Óbudai Kaszások
Szerzett labda 11 10
Eladott labda 12 12
Lepattanó 41 35
Gólpassz 11 8
Fault 20 18
VAL 100 92
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vas

Péter
X 15 0 0 0 2 5 40 3 10 30 5 15 33 2 2 100 5 0 5 3 1 4 5 0 0 0 17 40 3

Molnár

Bence
X 23 8 10 80 0 1 0 0 5 0 8 16 50 7 8 88 2 0 2 2 5 1 5 3 1 0 22 37 5

Bálint

Erik
X 5 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 1 3 33 3 4 7 1 0 4 1 1 0 0 12 29 -11

Varga

Zalán Lajos
X 11 4 5 80 0 0 0 0 2 0 4 7 57 3 5 60 3 0 3 2 1 1 3 0 0 0 13 22 -1

Kovács

József
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 5 0 5 0 3 2 0 1 0 0 2 12 4

Pavlovic

Vuk
4 1 5 20 1 3 33 0 0 0 2 8 25 0 0 0 5 4 9 0 1 2 1 4 0 0 11 16 8

Perák

Denis
8 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 2 2 100 4 1 5 0 0 0 1 0 0 0 12 14 7

Börcsök

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 1 1 4 0 1 0 0 4 11 14

Béres

Nándor András
2 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 2 0 2 0 0 1 1 4 10 -7

Kelemen

Balázs
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 0 2 1 0 1 3 9 -7

Rostás

Imre
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czégel

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 18 29 62 5 12 42 3 21 14 26 62 42 15 20 75 31 10 41 11 12 20 18 11 2 2 100 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

András
X 7 3 5 60 0 0 0 0 3 0 3 8 38 1 3 33 10 2 12 1 1 2 3 2 0 0 17 38 -2

Ondima

Olivér
X 6 1 5 20 0 0 0 0 2 0 1 7 14 4 4 100 3 0 3 1 3 0 2 2 0 1 5 28 2

Farkas

Sándor Dániel
X 2 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 2 1 3 2 1 2 1 0 0 0 4 20 -6

Molnár

Levente
X 10 4 5 80 0 2 0 0 1 0 4 8 50 2 3 67 3 1 4 0 2 2 2 1 0 1 10 20 -9

Reiter

Bence
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 8 -2

Meleg

Károly Richárd
9 2 4 50 0 3 0 1 2 50 3 9 33 2 2 100 8 1 9 0 0 3 2 1 1 0 16 31 4

Rosemond

Steve
16 3 5 60 0 0 0 2 7 29 5 12 42 4 4 100 3 0 3 5 1 3 3 0 1 0 20 27 0

Bencsik

Barnabás Boldizsár
14 2 4 50 0 0 0 1 2 50 3 6 50 7 7 100 0 0 0 1 2 4 6 2 0 0 18 22 3

Jenei

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 0 0 0 1 3 -6

Pintér

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 3 -2

Dénes

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Schiller

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 67 15 29 52 0 6 0 5 20 25 20 55 36 22 25 88 30 5 35 10 12 18 20 8 2 2 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek