Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2019. január 25. | 18:00
17. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gál János, Lengyel Ádám, Sörlei Attila (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Szendrey Zsombor : Nagyon jó első félidő után fejben gyengék lettünk – a harmadik negyed végére és a negyedik negyed végére mindenképpen. Tudtuk, hogy ha az ellenfél az első félidőben nem talált be, a második félidőre fel fog javulni a dobóteljesítménye. Ennek ellenére – bár a védekezésünk továbbra is jó volt – a támadásban elkezdtük átírni az előzetesen megbeszélteket. Elkezdtünk a saját fejünk után menni, elkezdtünk veszekedni, mással foglalkozni. Mindez természetesen megbosszulta magát. Ezen a meccsen mi voltunk a jobbak, de az ellenfél győzött.

Vendég edző nyilatkozata
Kozma Tamás : Egy nagyon jó mérkőzésen a Tiszaújvárosi Sportcsarnokot „jégcsarnokká” változtattuk. Az első félidőben nem találta csapatom a ritmust, nem volt irányító. A második félidőben pedig egy nagyon jó kis irányító játékkal, egy nagyon lelkes „szív diadalával” be tudtuk húzni a mérkőzést. Nagyon fontos győzelem volt ez.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Széchenyi Egyetem Győr
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Széchenyi Egyetem Győr
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Széchenyi Egyetem Győr
79%
56%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Széchenyi Egyetem Győr
33%
38%
3p táv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Széchenyi Egyetem Győr
33%
24%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Széchenyi Egyetem Győr
55%
82%
Tiszaújvárosi Phoenix KK Széchenyi Egyetem Győr
Szerzett labda 14 18
Eladott labda 24 17
Lepattanó 34 33
Gólpassz 23 16
Fault 23 24
VAL 122 116
Statisztika
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hill

Jaywuan Dangelo
X 27 10 12 83 1 2 50 0 1 0 11 15 73 5 7 71 7 2 9 1 7 4 4 2 1 0 31 36 6

Pongrácz

Gergely
X 8 2 5 40 0 1 0 1 4 25 3 10 30 1 2 50 4 2 6 6 2 2 4 5 1 1 20 33 10

Gáspár

Balázs
X 18 3 3 100 1 3 33 3 4 75 7 10 70 1 5 20 4 1 5 2 4 2 7 3 1 0 25 30 -12

Molnár

Bence
X 6 1 1 100 2 2 100 0 2 0 3 5 60 0 0 0 2 0 2 2 2 3 1 4 0 0 11 25 5

Kiss

Balázs
X 8 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 0 0 0 0 1 1 2 6 4 1 3 0 0 6 25 -12

Kovács

Zoltán
11 4 4 100 0 1 0 1 3 33 5 8 63 0 2 0 2 1 3 1 1 0 1 2 1 0 13 16 6

Pöstényi

Zoltán
4 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 4 0 4 4 100 4 0 4 0 1 2 3 1 0 0 7 14 2

Jónás

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 5 2 1 0 0 3 12 -7

Szabó

Norbert
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 0 2 6 -8

Szilasi

Bence
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 0 1 0 0 0 1 2 0 0 4 3 0

Katlan

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 22 28 79 4 12 33 7 21 33 33 61 54 12 22 55 27 7 34 14 24 23 24 23 4 1 122 200
Széchenyi Egyetem Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gáll

Dominik
X 20 3 6 50 2 3 67 1 5 20 6 14 43 7 9 78 4 3 7 1 0 0 7 3 1 1 29 38 2

Geiger

Bálint József
X 13 3 4 75 1 2 50 1 3 33 5 9 56 2 2 100 3 0 3 9 7 2 4 4 0 1 22 27 8

Rátvay

Tamás
X 19 5 7 71 1 1 100 1 3 33 7 11 64 4 4 100 0 0 0 0 1 5 4 2 0 0 20 26 14

Domsitz

Márton
X 12 6 8 75 0 0 0 0 0 0 6 8 75 0 1 0 3 6 9 0 3 5 2 1 0 0 18 25 -11

Csaba

György
X 2 1 3 33 0 1 0 0 3 0 1 7 14 0 0 0 2 0 2 2 2 3 0 1 0 2 -1 19 -3

Horváth

Gergö
10 1 1 100 1 3 33 2 4 50 4 8 50 0 0 0 5 0 5 4 0 4 2 4 0 0 21 28 6

Rátvay

Balázs
11 3 9 33 0 3 0 0 0 0 3 12 25 5 6 83 3 3 6 2 2 5 4 1 0 0 12 19 0

Földesi

Marcell
0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 0 0 0 -5 18 -6

Papp

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Nagy

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kámán

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 22 39 56 5 13 38 5 21 24 32 73 44 18 22 82 21 12 33 18 17 24 23 16 1 4 116 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek