Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2019. január 19. | 18:30
15. forduló
Hódtói Sportcsarnok
104 -87
(28-18, 23-19, 28-32, 25-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Radnóti Miklós, Reisz Péter, Szalóki Bence (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Kiválóan kezdtük a mérkőzést, öt perc után már 21-8 volt ide. Ezek után kissé visszaestünk támadásban és védekezésben, ugyanakkor sikerült szinte végig kontrollálnunk a játékot, a hajrában pedig jó teljesítménnyel őriztük meg az előnyünket. A hibákat ki kell javítanunk, de jó úton járunk!

Vendég edző nyilatkozata
Szendrey Zsombor : Gratulálok a Vásárhelynek! Sajnos nem sikerült azt végrehajtanunk védekezésben, amit megbeszéltünk és amit szerettünk volna, ez pedig rányomta a bélyegét az egész találkozóra. Ilyen játékkal nem lehet idegenben mérkőzést nyerni a bajnokságban.


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
Tiszaújvárosi Phoenix KK
63%
56%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
Tiszaújvárosi Phoenix KK
54%
47%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
Tiszaújvárosi Phoenix KK
35%
35%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
Tiszaújvárosi Phoenix KK
60%
79%
Vásárhelyi Kosársuli Tiszaújvárosi Phoenix KK
Szerzett labda 16 6
Eladott labda 9 17
Lepattanó 39 34
Gólpassz 28 13
Fault 21 19
VAL 153 106
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vas

Péter
X 23 4 4 100 1 2 50 3 7 43 8 13 62 4 4 100 3 2 5 3 0 3 3 3 0 0 32 37 19

Bálint

Erik
X 10 3 7 43 2 4 50 0 0 0 5 11 45 0 2 0 3 1 4 3 0 3 2 4 0 0 15 32 19

Molnár

Bence
X 18 6 9 67 0 0 0 1 1 100 7 10 70 3 4 75 4 3 7 0 2 0 2 11 0 1 32 26 27

Béres

Nándor András
X 6 2 2 100 1 2 50 0 0 0 3 4 75 0 0 0 3 0 3 0 0 3 1 0 0 0 9 15 9

Perák

Denis
X 8 4 4 100 0 0 0 0 0 0 4 4 100 0 2 0 1 1 2 3 1 4 2 0 0 0 12 14 17

Pavlovic

Vuk
11 5 10 50 0 1 0 0 0 0 5 11 45 1 1 100 1 2 3 2 1 2 2 6 0 0 17 19 -2

Varga

Zalán Lajos
7 2 2 100 0 1 0 1 5 20 3 8 38 0 0 0 5 2 7 1 1 2 4 2 0 0 15 18 -11

Kovács

József
5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 2 0 2 2 1 1 0 2 0 0 8 14 0

Rostás

Imre
8 1 5 20 3 3 100 0 1 0 4 9 44 0 0 0 2 2 4 1 0 0 0 0 0 0 8 11 9

Börcsök

Bence
3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 1 1 1 0 0 0 2 7 0

Kelemen

Balázs
5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 0 1 0 4 6 0

Czégel

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 -2
Összesen 5 104 30 48 63 7 13 54 7 20 35 44 81 54 9 15 60 25 14 39 16 9 21 17 28 1 1 153 200
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hill

Jaywuan Dangelo
X 21 3 5 60 3 6 50 1 5 20 7 16 44 6 6 100 5 4 9 1 3 3 4 2 0 0 25 38 -16

Gáspár

Balázs
X 7 2 3 67 0 2 0 0 1 0 2 6 33 3 6 50 10 0 10 1 4 2 4 2 0 0 13 33 -18

Kiss

Balázs
X 21 5 7 71 1 2 50 1 2 50 7 11 64 6 6 100 2 2 4 0 1 2 3 3 0 0 26 29 -13

Jónás

Bence
X 6 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 1 1 0 1 4 2 0 0 0 8 14 -16

Szabó

Norbert
X 2 0 2 0 1 1 100 0 2 0 1 5 20 0 0 0 0 2 2 0 2 1 0 0 0 0 -2 12 -23

Pongrácz

Gergely
19 1 2 50 0 0 0 5 7 71 6 9 67 2 2 100 3 0 3 1 0 3 2 3 1 0 26 22 10

Molnár

Bence
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 1 15 9

Szabó

Dániel
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 2 2 2 2 0 4 1 0 0 5 13 -2

Kovács

Zoltán
4 1 3 33 1 4 25 0 1 0 2 8 25 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 2 0 0 2 12 -9

Szilasi

Bence
2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 1 0 1 0 2 1 1 0 0 0 0 11 -9

Dorvekinger

Richárd
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 1 2 1 2

Taskó

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 14 25 56 8 17 47 7 20 35 29 62 47 22 28 79 23 11 34 6 17 19 21 13 1 1 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek