Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2018. december 15. | 17:00
12. forduló
Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja
94 -87
(24-23, 25-16, 24-23, 21-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gelencsér György, Reisz Péter, Szalóki Bence (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Cservék Csaba : Küzdelmes mérkőzésen tudtunk nyerni. Néha jó ritmusban játszottunk, főleg a jó védekezésből át tudtuk vinni a ritmust a támadásba. Abban a pillanatban, amikor döcögőssé vált a támadójátékunk és megakadt a folyamatos játék már nehezen estek a kosarak. Gratulálok az ellenfélnek!

Vendég edző nyilatkozata
Ughy Albert : Az elején a szokásunkhoz híven viszonylag jól kezdtünk, de szinte az egész meccsen nagyon puhák voltunk a palánk alatt. Nagyon sok támadó lepattanót engedtünk a hazai csapatnak, ebből nagyon könnyű kosarakat szereztek. Viszonylag sikerült levenni a bajaiak hárompontos kísérleteit, erre készültünk is. Fejlődőképes a csapat, ennek nagyon örülök. Hétről hétre jól teljesítünk, de meg kellene tanulni idegenben is nyerni. Az akarattal nem volt baj, de a hitet hiányoltam a játékban. Gratulálok a hazai csapatnak!


Dobástérkép
Bajai Bácska FKE
Salgótarjáni KSE
Bajai Bácska FKE
Salgótarjáni KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Bajai Bácska FKE
Salgótarjáni KSE
69%
72%
2p ktáv.
Bajai Bácska FKE
Salgótarjáni KSE
14%
43%
3p táv.
Bajai Bácska FKE
Salgótarjáni KSE
28%
30%
1p bünt.
Bajai Bácska FKE
Salgótarjáni KSE
70%
100%
Bajai Bácska FKE Salgótarjáni KSE
Szerzett labda 9 5
Eladott labda 9 15
Lepattanó 31 27
Gólpassz 16 11
Fault 21 20
VAL 122 111
Statisztika
Bajai Bácska FKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pongó

Martin
X 16 4 7 57 0 2 0 1 5 20 5 14 36 5 7 71 5 2 7 4 2 4 5 8 0 1 27 40 7

Vukicevic

Milos
X 18 9 12 75 0 1 0 0 1 0 9 14 64 0 3 0 7 4 11 1 1 2 2 3 0 0 26 32 0

Jakab

Péter
X 30 9 12 75 1 1 100 1 3 33 11 16 69 7 9 78 2 3 5 0 1 2 6 1 0 0 34 31 0

Pálkerti

Tamás
X 2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 3 67 1 0 1 0 0 5 1 2 0 0 2 23 11

Nagy

Dániel
X 7 2 5 40 0 2 0 1 1 100 3 8 38 0 0 0 0 0 0 1 3 0 1 0 1 0 2 21 0

Dr. Ágfalvi

Bálint
12 3 3 100 0 1 0 1 2 50 4 6 67 3 3 100 1 1 2 2 0 2 4 0 0 0 18 17 -11

Kovács

Barnabás
7 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 2 2 100 0 0 0 1 0 2 1 0 0 0 7 12 6

Goldring

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 1 0 0 3 10 -3

Kővágó-Laska

Márk
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 0 2 2 0 1 0 0 3 7 5

Forgács

Gábor Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 7 -1

Kollár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bor

Sándor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 29 42 69 1 7 14 5 18 28 35 67 52 19 27 70 20 11 31 9 9 21 20 16 1 1 122 200
Salgótarjáni KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Herendic

Dominik
X 27 4 5 80 3 4 75 1 1 100 8 10 80 10 10 100 5 2 7 1 3 4 11 6 1 0 48 40 -7

Joó

Tamás
X 17 5 6 83 0 1 0 1 4 25 6 11 55 4 4 100 6 0 6 1 5 3 4 1 0 0 19 35 -4

Piukovics

Bálint Branko
X 16 2 3 67 0 1 0 2 6 33 4 10 40 6 6 100 1 0 1 1 2 4 3 0 0 0 13 34 5

Hajdu

Márton
X 19 9 12 75 0 0 0 0 1 0 9 13 69 1 1 100 3 3 6 1 0 2 1 0 0 0 23 33 0

Kovács

Martin
X 5 1 3 33 0 0 0 1 5 20 2 8 25 0 0 0 5 0 5 0 3 3 2 3 0 1 6 31 -11

Piukovics

Patrik Mirkó
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 1 0 0 2 15 -8

Zábó

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 0 0 0 0 12 -11

Kovács

Dénes
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Holló

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szőke

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 21 29 72 3 7 43 6 20 30 30 56 54 21 21 100 21 6 27 5 15 20 21 11 1 1 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek