Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2018. december 9. | 18:00
11. forduló
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok
86 -83
(37-15, 13-19, 15-22, 21-27)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Menyhárt Ferenc Tamás, Lengyel Ádám, Földi László (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Ughy Albert : Nagyon extrán kezdtünk, az első nyolc percben az történt a pályán, amit mi szerettünk volna. Sajnos azonban túl korán elhittük, hogy már zsebben van a győzelem, védekezésünk szétesett, ami által támadójátékunk is jóval erőtlenebb lett. Nem gondolom, hogy a szerencsén múlt a győzelmünk, hiszen megdolgoztunk érte, de gratulálok ellenfelünknek is, egy nagyon jó csapat, jó szerkezettel és jó edzővel.

Vendég edző nyilatkozata
Jesus Ramirez Corbacho : Gratulálok ellenfelünknek és a saját csapatomnak is. A rossz kezdés után kijavítottuk a hibáinkat, és sikerült egy jó mérkőzést játszanunk.


Dobástérkép
Salgótarjáni KSE
Alba Fehérvár
Salgótarjáni KSE
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarjáni KSE
Alba Fehérvár
71%
66%
2p ktáv.
Salgótarjáni KSE
Alba Fehérvár
0%
22%
3p táv.
Salgótarjáni KSE
Alba Fehérvár
38%
35%
1p bünt.
Salgótarjáni KSE
Alba Fehérvár
75%
81%
Salgótarjáni KSE Alba Fehérvár
Szerzett labda 13 11
Eladott labda 14 16
Lepattanó 29 31
Gólpassz 25 13
Fault 20 20
VAL 128 108
Statisztika
Salgótarjáni KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Herendic

Dominik
X 12 3 3 100 0 2 0 0 1 0 3 6 50 6 9 67 11 2 13 6 5 1 7 18 1 0 46 38 3

Kovács

Martin
X 17 5 6 83 0 0 0 2 4 50 7 10 70 1 2 50 2 1 3 2 2 3 3 4 0 1 23 37 5

Joó

Tamás
X 22 4 5 80 0 0 0 2 5 40 6 10 60 8 9 89 1 0 1 3 2 4 5 0 0 0 24 34 3

Piukovics

Bálint Branko
X 5 1 3 33 0 1 0 1 2 50 2 6 33 0 0 0 0 0 0 0 0 5 1 0 0 0 2 20 8

Dániel

Péter
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 3 -1

Hajdu

Márton
17 7 11 64 0 0 0 0 1 0 7 12 58 3 4 75 4 4 8 2 4 3 4 2 0 0 23 29 0

Piukovics

Patrik Mirkó
8 1 2 50 0 1 0 2 3 67 3 6 50 0 0 0 3 1 4 0 0 3 0 0 0 1 9 25 -7

Zábó

Dániel
5 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 14 -1

Kovács

Dénes
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Holló

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Póczos

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szőke

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 22 31 71 0 4 0 8 21 38 30 56 54 18 24 75 21 8 29 13 14 20 20 25 1 2 128 200
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Máté
X 6 2 2 100 0 1 0 0 4 0 2 7 29 2 2 100 5 2 7 5 2 3 2 3 1 0 17 33 3

Seyi Awogbemi

Sodiq
X 14 4 6 67 0 2 0 0 0 0 4 8 50 6 8 75 1 5 6 0 1 5 5 0 0 0 18 31 -4

Balsay

Ádám
X 17 3 6 50 1 3 33 2 3 67 6 12 50 3 3 100 2 1 3 1 6 2 5 3 1 1 18 28 -11

Takács

Martin
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 1 3 2 2 4 2 3 0 0 12 23 -4

Peringer

Balázs
X 8 4 4 100 0 0 0 0 0 0 4 4 100 0 0 0 1 1 2 0 1 1 1 0 0 0 10 7 -8

Polster

Attila
23 1 2 50 1 2 50 6 13 46 8 17 47 1 2 50 4 0 4 1 1 1 1 0 0 0 18 32 13

Papp

István
8 2 6 33 0 1 0 0 1 0 2 8 25 4 4 100 4 0 4 1 2 2 3 3 0 0 11 28 5

Lévi

Kevin Dominik
3 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 2 50 1 1 2 0 1 1 1 1 0 0 4 14 -11

Molnár

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 4 2

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 19 29 66 2 9 22 8 23 35 29 61 48 17 21 81 20 11 31 11 16 20 20 13 2 1 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek