Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2018. október 28. | 18:00
6. forduló
Messzi István Sportcsarnok
70 -74
(23-15, 15-18, 20-16, 12-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Menyhárt Ferenc Tamás, Mintál Csaba, Zahorán Kitti Mária (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : - Gratulálok az Óbudának és a saját csapatom harmadik negyedig nyújtott teljesítményéhez. A negyedik játékrészben előjöttek a koncentráltásgbeli hibáink. Tudatosabban, jobban kosárlabdázott a Kaszások. Sok dolog van, amiben javulnunk kell, de megyünk tovább és dolgozunk.

Vendég edző nyilatkozata
Saeed Armaghani : - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. A kecskeméti fiatalok nagyon szervezett kosárlabdát játszanak védekezésben és támadásban is. Ennek hosszú ideig nem találtuk meg az ellenszerét, de a negyedik negyedben egy védekezés váltással sikerült megoldanunk a feladatot. Gratulálok mindkét csapatnak, jó küzdelem volt. Örülök, hogy megvan az első idegenbeli győzelmünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Molnár Dániel : - Gratulálok az Óbudának. Három negyeden keresztül jól játszottunk, a negyedik játékrészben viszont fordított ellenfelünk. Dolgozunk tovább, ki szeretnénk javítani a hibáinkat.

Vendég játékos nyilatkozata
Molnár Levente : - Az első félidőben nem úgy védekeztünk, ahogy megbeszéltünk, rengeteg üres helyzetet hagytunk a Kecskemétnek. A meccs második felében tudtunk változtatni, sok pontot dobtunk az indításokból.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Óbudai Kaszások
KTE-Duna Aszfalt
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Óbudai Kaszások
61%
55%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Óbudai Kaszások
36%
23%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Óbudai Kaszások
35%
50%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Óbudai Kaszások
50%
63%
KTE-Duna Aszfalt Óbudai Kaszások
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 15 12
Lepattanó 34 27
Gólpassz 7 11
Fault 23 21
VAL 85 93
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fülöp

Bence
X 13 4 6 67 1 2 50 0 0 0 5 8 63 3 8 38 4 9 13 0 3 3 5 0 1 0 21 36 -5

Molnár

Dániel
X 8 3 4 75 0 2 0 0 2 0 3 8 38 2 4 50 3 0 3 1 7 1 2 2 0 0 2 33 -13

Vukcevic

Nikola
X 24 3 6 50 1 3 33 5 12 42 9 21 43 1 1 100 2 0 2 1 1 4 8 2 0 0 24 32 -4

Kucsera

Dániel
X 12 2 3 67 1 1 100 1 3 33 4 7 57 3 5 60 5 1 6 3 1 4 4 3 0 0 22 29 3

Orgona

Gergő Milán
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 2 4 2 1 2 0 0 0 0 6 16 4

Gonda

Zsombor Gábor
6 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 4 50 0 0 0 4 0 4 0 1 3 1 0 0 0 8 27 -3

Lukács

Döme
4 1 1 100 1 2 50 0 1 0 2 4 50 0 0 0 1 1 2 0 1 4 0 0 0 0 3 15 3

Plézer

Gábor
1 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 1 2 50 0 0 0 1 0 2 1 0 0 0 -1 12 -5

Huszka

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Popa

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Veszelszki

Ede
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vizi

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 14 23 61 4 11 36 8 23 35 26 57 46 10 20 50 21 13 34 8 15 23 21 7 1 0 85 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Levente
X 21 5 7 71 1 3 33 2 5 40 8 15 53 3 6 50 3 0 3 2 4 2 6 3 0 0 21 35 11

Bencsik

Barnabás Boldizsár
X 6 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 2 4 50 2 0 2 2 0 4 6 3 0 1 13 33 5

Takács

András
X 12 4 6 67 1 3 33 0 1 0 5 10 50 2 3 67 6 5 11 0 1 3 4 0 0 0 20 32 7

Meleg

Károly Richárd
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 2 3 0 0 1 0 0 2 8 -8

Ondima

Olivér
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 1 7 -3

Farkas

Sándor Dániel
13 2 3 67 0 2 0 2 4 50 4 9 44 3 3 100 1 1 2 1 2 4 1 0 0 0 10 23 16

Reiter

Bence
6 0 1 0 0 0 0 2 3 67 2 4 50 0 0 0 3 1 4 0 0 0 0 0 0 0 8 20 -4

Keresztesi

Dávid József
5 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 3 6 50 1 1 2 1 1 3 4 3 0 0 10 15 -8

Jenei

Gergő
2 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 0 0 2 1 0 0 0 1 14 -3

Van Der Meer

Loránd
5 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 2 2 100 0 0 0 1 0 1 1 1 0 0 7 13 7

Schiller

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Baptiszta

Péter Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 16 29 55 3 13 23 7 14 50 26 56 46 15 24 63 17 10 27 9 12 21 23 11 0 1 93 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek