Férfi NB I. B Piros csoport - Rájátszás a 9-14. helyért- 2018/2019
2019. május 17. | 18:30
3. forduló
BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok
71 -79
(29-14, 13-20, 14-21, 15-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balogh Gyula, Surányi Gábor, Kéri István (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Károly Máté : A két kisember kiválása nagyban befolyásolta a mérkőzést, ellenfelünk sebességelőnybe került, amit a második félidőben nagyon jól ki is használt. Megérdemelten nyert a Miskolc, gratulálok nekik!

Vendég edző nyilatkozata
Drahos Gábor : Ahogy az alapszakaszban, úgy most is örömmel jöttem Budafokra, mert ezt egy igen jó hangulatú pálya. Akkor búsulva távoztunk, hiszen kikaptunk, ma azonban megvalósítottuk azt, amit terveztünk. Lendületesen, negyven percen át küzdve kosaraztunk, mindent megtéve a siker érdekében. Gratulálok a csapatomnak, mert mérkőzés közben is meg tudtak újulni, és az idő előrehaladtával egyre jobb és stabilabb teljesítményt nyújtottak. Külön öröm, hogy Gadus és Marton személyében két újabb saját nevelésű játékos debütálhatott a felnőtt csapatunkban. Hajrá MEAFC!


Dobástérkép
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
53%
82%
2p ktáv.
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
29%
36%
3p táv.
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
24%
18%
1p bünt.
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
50%
64%
BUDAFOK MEAFC-Miskolc
Szerzett labda 12 12
Eladott labda 20 19
Lepattanó 30 34
Gólpassz 14 18
Fault 23 21
VAL 75 110
Statisztika
BUDAFOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Dániel Géza
X 10 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 6 9 67 3 2 5 2 1 2 6 0 1 0 16 32 0

Jilling

László
X 13 0 1 0 0 1 0 4 10 40 4 12 33 1 1 100 3 0 3 4 3 1 0 3 0 1 12 31 0

Horváth

Márton
X 14 6 9 67 0 0 0 0 2 0 6 11 55 2 6 33 7 5 12 1 4 4 3 1 0 0 18 30 0

Lados

Erik Botond
X 12 6 6 100 0 0 0 0 1 0 6 7 86 0 0 0 0 0 0 1 3 2 0 1 0 0 10 13 0

Siklós

Olivér Balázs
8 3 9 33 0 0 0 0 0 0 3 9 33 2 4 50 5 1 6 2 4 4 2 3 0 0 9 19 0

Fehér

Csaba
0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 1 2 3 1 1 0 0 -1 18 0

Puszta

Dávid Csaba
7 1 2 50 1 2 50 1 3 33 3 7 43 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 1 0 0 2 17 0

Nagy

Gergely István
2 0 1 0 1 3 33 0 2 0 1 6 17 0 2 0 0 2 2 0 0 1 2 0 0 0 -1 10 0

Szántó

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Szabolcs Árpád
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 4 66 18 34 53 2 7 29 5 21 24 25 62 40 11 22 50 20 10 30 11 19 19 14 10 1 1 65 170
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

Dániel
X 7 0 1 0 0 3 0 2 6 33 2 10 20 1 2 50 7 0 7 4 6 1 1 5 0 0 9 34 0

Tóth

Bence
X 14 5 6 83 1 2 50 0 0 0 6 8 75 2 2 100 4 0 4 1 3 2 1 4 1 0 20 30 0

Szanyi

Róbert
X 2 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 2 2 100 9 0 9 3 4 0 5 5 0 0 16 28 0

Béres

Dávid
X 15 2 3 67 2 2 100 0 0 0 4 5 80 7 8 88 4 1 5 1 2 4 3 0 0 0 20 28 0

Gonda

Zsombor Gábor
X 10 2 2 100 1 3 33 1 6 17 4 11 36 1 3 33 1 0 1 1 1 3 2 2 0 0 6 22 0

Lippai

Szabolcs
29 13 14 93 1 3 33 0 0 0 14 17 82 1 5 20 2 1 3 0 1 4 7 1 0 0 32 28 0

Orliczki

Bence Barnabás
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 0 0 4 1 0 0 0 5 15 0

Gadus

Fábián Armand
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 2 6 0

Orliczki

Mátyás
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 2 1 2 0 1 0 1 2 4 0

Orliczki

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 4 0

Marton

Domonkos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Szőke

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 23 28 82 5 14 36 3 17 18 31 59 53 14 22 64 30 4 34 12 19 21 21 18 1 1 110 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek