Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. március 3. | 18:00
22. forduló
BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok
104 -82
(24-18, 30-25, 20-24, 30-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Alajos, Szalai Zsolt, Stánicz Péter (Nagy József)

Hazai edző nyilatkozata
Károly Máté : Az elmúlt mérkőzéseken már próbáltunk gyorsabb kosárlabdát játszani, ez a gyors játék pedig ma kulcsszerepet kapott – már csak azért is, mert a BKG csütörtökön játszotta a hétközi fordulóját, így egy nappal kevesebbet tudtak pihenni, mint mi. Emellett Jilling Laci érkezésével a triplamutatónk is javult, a korábbinál több és veszélyesebb kinti dobással pedig a centereink is több lehetőséghez jutnak. Gratulálok a csapatomnak, nagyon fontos győzelmet szereztünk.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : A mai napon a Budafok motivációban és hárompontosokban, illetve apró taktikai nüanszokban is felülmúlt minket, azt hiszem hogy mindenkinek ébresztőt fújva ezzel. Van még miben fejlődnünk és van még mit javítanunk a bajnokság hátralévő részében. Ez után a vereség után fokozottan fontossá vált minden további meccsünk.


Dobástérkép
BUDAFOK
BKG-Príma SE
BUDAFOK
BKG-Príma SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
BUDAFOK
BKG-Príma SE
88%
59%
2p ktáv.
BUDAFOK
BKG-Príma SE
53%
50%
3p táv.
BUDAFOK
BKG-Príma SE
48%
23%
1p bünt.
BUDAFOK
BKG-Príma SE
69%
67%
BUDAFOK BKG-Príma SE
Szerzett labda 6 8
Eladott labda 14 11
Lepattanó 31 30
Gólpassz 31 17
Fault 20 20
VAL 150 99
Statisztika
BUDAFOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tursics

Krisztián
X 16 1 1 100 1 2 50 3 5 60 5 8 63 3 3 100 1 0 1 1 4 2 2 5 0 0 18 35 20

Puszta

Dávid Csaba
X 20 5 6 83 2 3 67 2 7 29 9 16 56 0 0 0 2 2 4 2 1 2 2 7 0 0 27 32 10

Lados

Erik Botond
X 11 1 2 50 2 2 100 0 1 0 3 5 60 5 6 83 4 0 4 0 3 3 5 6 0 0 20 31 18

Horváth

Márton
X 14 7 7 100 0 2 0 0 0 0 7 9 78 0 3 0 6 2 8 1 2 5 2 7 0 0 25 30 10

Varga

Dániel Géza
X 4 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 4 1 5 0 1 5 0 0 0 0 6 19 17

Mészáros

Csaba
17 2 2 100 2 3 67 3 4 75 7 9 78 0 0 0 1 1 2 1 0 0 3 4 0 0 25 25 25

Nagy

Gergely István
4 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 0 0 0 5 0 5 0 1 1 2 1 0 0 10 13 -4

Tóth

Szabolcs Árpád
9 4 4 100 0 0 0 0 0 0 4 4 100 1 1 100 2 0 2 1 2 1 1 0 0 0 11 8 10

Jilling

László
9 0 0 0 0 0 0 3 5 60 3 5 60 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 8 5 0

Kiss

Mihály
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 2 1

Siklós

Olivér Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szántó

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 104 23 26 88 8 15 53 11 23 48 42 64 66 9 13 69 25 6 31 6 14 20 18 31 0 0 150 200
BKG-Príma SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 15 0 2 0 1 1 100 3 8 38 4 11 36 4 5 80 1 0 1 1 2 1 2 7 0 0 16 40 -22

Nagy

Botond Ágoston
X 11 3 3 100 1 1 100 1 10 10 5 14 36 0 0 0 2 0 2 3 0 2 4 4 0 0 15 35 -24

Halász

Ákos
X 4 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 4 50 0 0 0 3 0 3 1 0 3 1 0 0 0 7 26 -11

Berger

Seth Kenan
X 26 8 12 67 2 4 50 0 1 0 10 17 59 6 10 60 6 4 10 1 4 4 8 2 0 0 32 24 -9

Tanács

Attila
X 14 6 9 67 1 2 50 0 2 0 7 13 54 0 0 0 2 3 5 0 0 2 1 1 0 0 15 22 1

Kaluha

Csaba
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 2 0 2 1 2 2 1 2 0 0 5 16 -6

Kovács

Gergely Soma
7 0 1 0 2 4 50 1 2 50 3 7 43 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0 0 0 0 0 14 -20

Ben-Kane

Dávid
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 0 0 8 -3

Fekete

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 0 0 1 6 0

Szeleczki

István
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 0 0 1 1 0 0 0 3 5 -2

Reizer

Roland
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 2 2 0 0 3 1 0 0 0 5 4 -6

Püspök

Bertalan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 19 32 59 8 16 50 6 26 23 33 74 45 10 15 67 17 13 30 8 11 20 19 17 0 0 99 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek