Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. február 8. | 19:30
19. forduló
BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok
80 -81
(19-14, 15-28, 23-14, 23-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Válé Flórián, Szilágyi Bálint, Nepp László Oszkár (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Károly Máté : Megérdemelte a Pécs a győzelmet teljes mértékben, az első negyedet leszámítva gyakorlatilag végig ők vezettek. Egyszerűen nem értem, hogy lehet az, hogy nagy energiákat mozgósítva többször visszajövünk a mérkőzésbe, majd rögtön ezt követően leolvadunk úgy, hogy taktikai értelemben semmi változás nem történik a pályán. És ez sajnos nem először fordult már elő idén. Ez a kétszer tíz pont előny, amit adtunk az ellenfélnek megpecsételte a sorsunkat – az, hogy a végén tudtunk támadni a győzelemért, az csak és kizárólag a szerencsének volt köszönhető.

Vendég edző nyilatkozata
Juhász Olivér : Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, az első öt percben semmit sem sikerült megvalósítanunk abból, amit megbeszéltünk az öltözőben. Aztán visszajöttünk a mérkőzésbe, bár a centerünk hiányával végig küzdöttünk, a palánk alatt eléggé sebezhetőek voltunk. Két hullámzó teljesítményű csapatot láttam ma a pályán, amelyek közül mi voltunk a szerencsésebbek a végjátékban. Gratulálok a Budafoknak is, mert ugyanennyi erővel ők is megnyerhették volna a meccset.


Dobástérkép
BUDAFOK
PVSK-Kronosz
BUDAFOK
PVSK-Kronosz
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
BUDAFOK
PVSK-Kronosz
62%
62%
2p ktáv.
BUDAFOK
PVSK-Kronosz
33%
43%
3p táv.
BUDAFOK
PVSK-Kronosz
32%
16%
1p bünt.
BUDAFOK
PVSK-Kronosz
75%
71%
BUDAFOK PVSK-Kronosz
Szerzett labda 2 14
Eladott labda 20 7
Lepattanó 38 25
Gólpassz 18 18
Fault 20 22
VAL 109 106
Statisztika
BUDAFOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Dániel Géza
X 26 11 16 69 0 0 0 0 0 0 11 16 69 4 7 57 8 3 11 0 2 3 10 3 0 0 40 40 -1

Tursics

Krisztián
X 19 2 4 50 0 0 0 4 11 36 6 15 40 3 4 75 2 0 2 0 3 1 4 5 0 1 17 37 -9

Kiss

Mihály
X 5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 3 0 3 1 4 5 1 2 0 0 6 37 0

Puszta

Dávid Csaba
X 8 3 6 50 1 3 33 0 3 0 4 12 33 0 0 0 4 0 4 0 3 2 0 1 0 0 2 32 7

Horváth

Márton
X 13 6 9 67 0 0 0 0 0 0 6 9 67 1 1 100 8 6 14 0 6 4 5 3 3 0 29 26 -2

Mészáros

Csaba
9 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 4 4 100 0 1 1 0 1 3 2 4 0 0 13 17 4

Siklós

Olivér Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 1 0 2 0 0 0 0 3 8 -3

Nagy

Gergely István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 3 -1

Körömi

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szántó

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Szabolcs Árpád
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balogh

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 24 39 62 1 3 33 6 19 32 31 61 51 12 16 75 28 10 38 2 20 20 22 18 3 1 109 200
PVSK-Kronosz
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dr. Demeter

Attila
X 9 2 6 33 1 1 100 1 7 14 4 14 29 0 0 0 3 0 3 4 2 3 2 4 1 1 11 34 4

Dragasevic

Veljko
X 22 5 6 83 1 2 50 1 5 20 7 13 54 7 8 88 3 0 3 1 2 3 4 1 0 0 22 33 0

Bíró

Levente
X 9 2 6 33 0 3 0 1 5 20 3 14 21 2 4 50 3 1 4 4 1 2 4 5 0 1 12 30 7

Berkics

Bence
X 9 2 4 50 1 1 100 1 5 20 4 10 40 0 0 0 3 0 3 2 0 2 0 3 0 1 11 25 5

Futó

Balázs
X 8 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 2 4 50 3 1 4 0 0 2 4 0 0 0 12 16 -3

Riskó

Dávid
17 8 10 80 0 0 0 0 0 0 8 10 80 1 1 100 0 2 2 1 2 4 2 0 0 0 18 22 0

Popgyákunik

Balázs
3 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 1 2 50 1 4 5 0 0 3 3 2 0 0 10 15 -2

Benke

Krisztián
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 1 0 1 2 0 3 1 0 0 0 8 15 -6

Fülöp

Zsombor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 2 10 -6

Popadic

Miljan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Erdei

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 24 39 62 3 7 43 4 25 16 31 71 44 15 21 71 17 8 25 14 7 22 20 18 1 3 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek