Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2019. február 1. | 17:30
18. forduló
Miskolci Egyetem, Körcsarnok
83 -79
(24-18, 17-21, 14-18, 28-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Fodor Attila, Balogh Gyula, Domán István (Bernáth András)

Hazai edző nyilatkozata
Drahos Gábor : A szezon idei legkomolyabb koncentrációját mutatta a csapat. Ez a számok nyelvén 38 percet jelentett, ami ismerve a korábbi mérkőzéseinket brutálisan jó szám. Mondhatnám, hogy ez lenne az alap, de természetes, hogy ez a 21 éves átlag életkorú csapattól ez nem megy egyik napról a másikra. Örülök és büszke vagyok, hogy ilyen szépen helytálltak egy komoly csapat ellen. Ezt a győzelmet Galló Homoki, Szepesi és Tóth Viktor lábának a gyógyulásának ajánljuk. Ez a mai győzelem értékes, de csak akkor ér igazán sokat, ha a jövő héten az MTK elleni rangadón minden idegszálunkkal erre törekszünk, hogy igazi csapatként tudjunk dolgozni.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Az első félidei védekezési hibákat igyekeztünk kijavítani a második félidőben. A harmadik negyedben úgy nézett ki, hogy ez sikerült is. Támadásban nem találtunk saját magunkra, az a rengeteg kihagyott belső helyzet egy picit megbosszulta magát, így kívülről is elbizonytalanodtunk. Nagyon jól védekezett a Miskolc, úgy gondolom, hogy abszolút megérdemelték a győzelmet. Sajnálom, hogy nem tudtunk partnerek lenni a második félidőben úgy, ahogy szerettünk volna.


Dobástérkép
MEAFC-Miskolc
BKG-Príma SE
MEAFC-Miskolc
BKG-Príma SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MEAFC-Miskolc
BKG-Príma SE
60%
56%
2p ktáv.
MEAFC-Miskolc
BKG-Príma SE
30%
38%
3p táv.
MEAFC-Miskolc
BKG-Príma SE
43%
28%
1p bünt.
MEAFC-Miskolc
BKG-Príma SE
78%
78%
MEAFC-Miskolc BKG-Príma SE
Szerzett labda 4 7
Eladott labda 9 9
Lepattanó 27 35
Gólpassz 23 15
Fault 18 21
VAL 113 108
Statisztika
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

Dániel
X 13 0 2 0 1 6 17 2 5 40 3 13 23 5 5 100 0 1 1 0 3 1 4 8 0 1 13 36 6

Montai

Márton
X 13 3 6 50 0 0 0 2 4 50 5 10 50 1 2 50 3 2 5 0 3 4 3 4 0 0 16 32 9

Tóth

Bence
X 16 4 5 80 1 2 50 0 1 0 5 8 63 6 7 86 5 0 5 0 0 4 8 5 0 0 30 28 -1

Béres

Dávid
X 10 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 0 0 0 4 0 4 0 1 3 2 1 0 0 15 26 6

Gonda

Zsombor Gábor
X 6 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 6 33 0 0 0 1 0 1 2 1 1 0 1 0 0 5 24 0

Szanyi

Róbert
11 0 1 0 1 1 100 3 5 60 4 7 57 0 0 0 6 0 6 2 0 0 1 3 0 0 20 29 2

Lippai

Szabolcs
14 6 10 60 0 0 0 0 0 0 6 10 60 2 2 100 2 3 5 0 1 3 2 1 0 1 17 15 -5

Orliczki

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -3 8 5

Orliczki

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 -4

Hartman

Ákos Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szőke

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 18 30 60 3 10 30 9 21 43 30 61 49 14 18 78 21 6 27 4 9 18 20 23 0 2 113 200
BKG-Príma SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 10 2 4 50 0 0 0 2 6 33 4 10 40 0 0 0 5 0 5 2 1 2 0 6 0 0 16 40 -4

Nagy

Botond Ágoston
X 10 3 5 60 0 3 0 0 7 0 3 15 20 4 6 67 4 2 6 0 2 4 7 7 0 0 14 36 -4

Berger

Seth Kenan
X 28 10 15 67 0 0 0 0 1 0 10 16 63 8 10 80 8 3 11 3 1 4 6 1 1 0 41 28 -1

Halász

Ákos
X 5 0 1 0 1 1 100 1 1 100 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 2 5 0 0 0 0 3 21 -4

Czakó

Tamás
X 8 3 3 100 1 2 50 0 0 0 4 5 80 0 0 0 0 1 1 0 1 1 1 0 1 0 9 16 -12

Fekete

Bálint
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 -1 19 0

Kovács

Gergely Soma
7 2 6 33 0 1 0 1 2 50 3 9 33 0 0 0 5 2 7 0 0 2 3 0 0 0 11 19 0

Kaluha

Csaba
9 1 2 50 1 1 100 1 1 100 3 4 75 2 2 100 0 1 1 1 2 2 1 1 0 0 10 15 5

Reizer

Roland
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 1 3 0 0 0 0 0 0 0 5 6 0

Dévényi

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Püspök

Bertalan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 22 39 56 3 8 38 5 18 28 30 65 46 14 18 78 25 10 35 7 9 21 18 15 2 0 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek