Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. október 6. | 18:00
2. forduló
Kaposvári Városi Sportcsarnok
63 -82
(21-27, 13-22, 18-10, 11-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás, Balog György Attila, Györfy Rúben (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Fekete Ádám : Elismerésen a Szegednek, mert jól játszottak és megérdemelt győzelmet arattak. Elnézést kérünk a szurkolóinktól a mutatott teljesítményünk miatt. Az első félidőben a kilenc játékosunkból egy volt olyan agresszivitással a pályán, ahogy kellett volna játszani a kezdetektől. Tizennégy hárompontost kaptunk, ezért elsősorban magamat kell szégyellnem, mert nem tudtam elérni, hogy játékosaim kitegyék a szívüket-lelküket a pályára. A szünet után aztán volt egy olyan ötösünk, amely megtette ezt, de akkor újabb demoralizáló hármasokat kaptunk. Spica teljesítménye nem véletlen, mert fájdalomcsillapítókkal játszott. Vele és nélküle sem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, amit korábban.

Vendég edző nyilatkozata
Andjelko Mandics : Jó meccset játszottunk, azt láttam viszont a pályán, amit korábban elterveztünk. Hatvanhárom pontot kaptunk, ami nagyon kemény, komoly munka eredménye volt. Támadásban türelmesek voltunk, így jó helyzetekből eredményesen fejeztük be akcióinkat. Ugyanakkor a győzelmünk kulcsa egyértelműen a védekezésünk volt, amely lehetővé tette, hogy így támadhassunk. Sajnálom, hogy Ádámnak nem jött össze a háromszázadik mérkőzésén a győzelem, de ilyen a sport. Sok sikert kívánok a Kaposvárnak a folytatásban!


Dobástérkép
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
55%
56%
2p ktáv.
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
31%
33%
3p táv.
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
35%
61%
1p bünt.
Kaposvári KK
Naturtex-SZTE-Szedeák
45%
50%
Kaposvári KK Naturtex-SZTE-Szedeák
Szerzett labda 4 7
Eladott labda 10 9
Lepattanó 24 28
Gólpassz 13 21
Fault 17 15
VAL 72 117
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Johnson Jr.

Reginald
X 16 5 9 56 1 4 25 1 3 33 7 16 44 1 2 50 4 0 4 1 3 3 4 3 0 1 15 34 -9

Lilov

Ivan
X 11 2 4 50 0 0 0 2 4 50 4 8 50 1 3 33 2 0 2 0 2 3 3 2 0 0 10 33 -8

Hendlein

Roland
X 11 3 4 75 0 0 0 1 3 33 4 7 57 2 2 100 6 3 9 1 1 2 1 3 1 0 22 33 -10

Mc Cray Ii

Toney Mikel
X 9 1 5 20 3 4 75 0 1 0 4 10 40 1 2 50 0 1 1 0 0 0 1 0 1 0 5 20 -16

Spica

Marko
X 6 3 4 75 0 4 0 0 0 0 3 8 38 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 3 0 1 5 18 -16

Markovic

Luka
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 2 0 2 1 3 0 0 0 2 1 0 0 7 21 -11

Baki

Gergely
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 1 1 2 0 0 0 3 20 -6

Halász

Ákos
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 2 0 2 2 3 3 2 0 0 0 4 14 -13

Harazin

Tamás Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 1 0 0 1 5 -4

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 -2

Kocsis

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hock

Gergő János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 16 29 55 4 13 31 6 17 35 26 59 44 5 11 45 18 6 24 4 10 17 15 13 2 2 72 200
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sulovic

Nenad
X 14 4 6 67 1 2 50 1 2 50 6 10 60 1 4 25 8 2 10 1 1 4 4 8 0 1 29 40 19

Boltic

Marko
X 14 4 8 50 0 0 0 1 2 50 5 10 50 3 4 75 3 1 4 2 4 3 5 8 0 0 23 40 19

Juhos

Levente
X 11 3 6 50 0 2 0 1 2 50 4 10 40 2 4 50 6 1 7 1 1 4 3 3 1 0 17 36 16

Davis

Darell
X 8 1 3 33 0 0 0 2 3 67 3 6 50 0 0 0 1 0 1 0 1 0 3 1 1 0 10 24 2

Wirth

Ádám
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 0 20 -1

Green

Tyrell
27 2 2 100 1 2 50 7 9 78 10 13 77 0 0 0 5 0 5 2 1 0 0 0 0 0 30 26 25

Vágvölgyi

Ákos
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 1 0 1 1 0 2 2 1 0 1 8 14 15

Kerpel-Fronius

Gáspár
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Révész

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bonifert

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 15 27 56 2 6 33 14 23 61 31 56 55 6 12 50 24 4 28 7 9 15 17 21 2 2 117 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek