Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2019. március 31. | 18:00
26. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
93 -89
(29-23, 24-19, 20-19, 20-28)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Fodor Attila, Nyilas István (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : A huszonnyolcadik percig kontrolláltuk a mérkőzést, utána padlóra kerültünk Csirics és Pongó faultproblémái miatt, ami nagymértékben kihatott a rotációnkra. A sok közel azonos mutató mellett az billentette a javunkra az eredményt, hogy mi jobban büntetőztünk. Zalaegerszegen mindent megteszünk a győzelemért, de nem biztos, hogy ez elég lesz a felsőházhoz. A mai sikerrel még versenyben vagyunk... Köszönjük a szurkolók támogatását, ma is szenzációs volt hangulat.

Vendég edző nyilatkozata
Berényi Sándor : Azért kaptunk ki, mert az első félidőben dupla annyi lepattanót szedett a Pécs, mint mi. Innentől óriási energiákat kellett mozgósítanunk, hogy újra meccsben legyünk. Ha nyerni akarunk idegenben, negyven százalék alatt nem lehet büntetőzni.

Hazai játékos nyilatkozata
Demeter Attila : Azt kaptuk, amire számítottunk, a bajnokság egyik legerősebb támadócsapata ellen játszottunk. Ez azon is látszik, hogy 89 pontot kaptunk hazai pályán, ami nagyon sok. Ennek ellenére egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, 93 pontot dobtunk, ami azt jelenti, hogy mi is nagyon eredményesen támadtunk. Ma nem a védekezésünkkel nyertünk, hanem a jó támadójátékunkkal.

Vendég játékos nyilatkozata
Omenaka Godwin Ekene : Rengeteg támadólepattanót engedélyeztünk a hazaiaknak, akik ezt kihasználva uralták a mérkőzést. Az utolsó negyedben felzárkóztunk és nyerési esélyünk is volt, de nem sikerült átvennünk a vezetést.


Dobástérkép
PVSK
DEAC
PVSK
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK
DEAC
61%
56%
2p ktáv.
PVSK
DEAC
55%
100%
3p táv.
PVSK
DEAC
42%
46%
1p bünt.
PVSK
DEAC
68%
38%
PVSK DEAC
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 10 11
Lepattanó 33 30
Gólpassz 11 15
Fault 26 26
VAL 120 114
Statisztika
PVSK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Taylor

Kameron
X 24 5 8 63 4 5 80 0 2 0 9 15 60 6 9 67 7 1 8 2 4 3 7 2 1 0 31 36 8

Budimir

Veljko
X 14 3 3 100 1 2 50 2 5 40 6 10 60 0 2 0 4 1 5 1 1 2 4 2 0 1 19 32 8

Pongó

Máté
X 13 1 4 25 1 2 50 3 8 38 5 14 36 0 1 0 1 2 3 2 2 5 1 2 0 2 9 31 12

Ciric

Andrija
X 19 4 7 57 0 0 0 2 3 67 6 10 60 5 7 71 2 3 5 0 1 4 7 1 0 0 25 31 1

Horti

Bálint
X 15 3 5 60 0 2 0 1 1 100 4 8 50 6 6 100 5 0 5 0 1 2 4 2 0 1 21 29 8

Dr. Demeter

Attila
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 2 1 3 0 1 3 0 0 0 0 8 15 -3

Vrajt

Rajan Brejdli
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 1 0 0 2 11 -3

Antoni

Csanád Zoltán
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 1 0 0 2 10 -4

Bíró

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 3 1 0 0 0 3 5 -7

Berkics

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Popgyákunik

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Benke

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 17 28 61 6 11 55 10 24 42 33 63 52 17 25 68 23 10 33 6 10 26 24 11 1 4 120 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dugat

Henry
X 20 6 10 60 0 0 0 1 3 33 7 13 54 5 10 50 5 2 7 1 2 4 11 6 2 0 34 38 -3

Borisov

Milos
X 8 0 1 0 1 1 100 2 5 40 3 7 43 0 0 0 5 1 6 0 2 2 2 1 0 0 11 34 -10

Ivosev

Tamás
X 10 2 5 40 0 0 0 1 4 25 3 9 33 3 9 33 5 1 6 1 1 3 7 4 2 0 17 31 -4

Amigo

Daniel
X 19 8 9 89 1 1 100 0 1 0 9 11 82 1 4 25 2 3 5 3 3 4 3 0 0 1 22 27 -1

Manigat

Jahenns-Ley
X 19 0 1 0 0 0 0 6 8 75 6 9 67 1 2 50 0 0 0 0 1 6 2 3 0 0 19 27 2

Polyák

László
6 0 2 0 0 0 0 2 4 50 2 6 33 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 0 0 0 4 18 10

Omenaka

Godwin Ekene
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 1 0 2 1 3 0 1 1 1 0 0 0 5 8 0

Velkey

János
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 6 -2

Bognár

Kristóf
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 -2 6 -9

Kósa

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 0 0 2 5 -3

Tóth

Bence Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kozák

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 18 32 56 2 2 100 13 28 46 33 62 53 10 26 38 21 9 30 6 11 26 26 15 4 1 114 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek