Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2019. március 20. | 18:00
23. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
104 -72
(33-17, 24-23, 26-16, 21-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Tőzsér Dénes Kelemen, Boros Tamás (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Úgy gondolom, hogy a mérkőzés nagy részében úgy játszottunk, ahogy szeretnénk játszani. Nagyon agresszíven védekeztünk. Tudjuk, hogy Magyarországon a vendégcsapat egy kicsit hátrányban van a hosszú utazási idő miatt. És úgy gondolom, hogy a mai napon egy kicsit sikerült ezt az előnyünkre fordítani. Nagyon tüzesen érkeztünk a mérkőzésbe. A Szolnoknak pedig nem sikerült sohasem közelebb kerülni, mégha meg is találták a ritmusukat. Sikerült az előnyünket megfelelően kezelni a 3. negyedig. A végén persze mindkét csapatban a fiatalok játszottak, de ez már nem igazán változtatott a mérkőzés végkimenetelén. Végül szeretnék Alekszics kollégámnak mielőbbi felépülést kívánni és remélem, hogy minél hamarabb visszatér.

Vendég edző nyilatkozata
Jakab Máté : Sajnálom, hogy nem tudtunk felnőni a rangadónak a színvonalához. Természetesen nem így készültünk. Sajnos a problémáink erre a mérkőzésre begyűrüsödtek. A mérkőzés kulcsa az volt, hogy az első félidőben megijedtünk ettől az agresszív védekezéstől és nem tudtunk ez ellen játszani. Rengeteg ki nem kényszerített hibánk volt, rengeteg buta eladott labdánk volt a mérkőzés elején. Kellett 10-12 perc mire egyáltalán felébredtünk és a saját játékunkat megtaláltuk. A Körmend azt gondolom, hogy rászolgált a győzelemre, nagyon jó napot fogott ki és rengeteg szerencsés dobás is volt, de rászolgáltak a győzelemre. Gratulálok a csapatnak és sok sikert kívánok nekik a jövőben.

Hazai játékos nyilatkozata
Németh Ákos : Úgy gondolom, hogy a mérkőzés kulcsa az volt, hogy át tudtuk vinni azt a védekezést, amit a Falco ellen is csináltunk a második félidőben. Ez volt a mérkőzés kulcsa és ebből tudtunk könnyű kosarakat szerezni. Az első negyedben el tudtunk menni már 20 ponttal és az előnyt sikerült megtartani. A szolnoki sérült játékosoknak és az edzőnek mielőbbi felépülést kívánok.

Vendég játékos nyilatkozata
Milosevic Nemanja : Először is szeretnék gratulálni a hazai csapatnak a győzelemért. Nagyon agresszívan kezdték a mérkőzést és mi erre nem tudtunk azonos intenzítással válaszolni védekezésben és támadásban sem. Sok könnyű kosarat értek el lepattanókból és tranzíciós játékból, ami nem elfogadható ezen a szinten. Megérdemelték a győzelmet. Többet kell küzdenünk ennél és remélem, hogy kijavítjuk ezeket a hibákat a jövőben.


Dobástérkép
Egis Körmend
Szolnoki Olaj KK
Egis Körmend
Szolnoki Olaj KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Szolnoki Olaj KK
70%
87%
2p ktáv.
Egis Körmend
Szolnoki Olaj KK
44%
43%
3p táv.
Egis Körmend
Szolnoki Olaj KK
50%
23%
1p bünt.
Egis Körmend
Szolnoki Olaj KK
71%
67%
Egis Körmend Szolnoki Olaj KK
Szerzett labda 12 4
Eladott labda 6 17
Lepattanó 26 25
Gólpassz 17 13
Fault 19 17
VAL 137 87
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Price

Timothy Terell
X 20 1 4 25 2 3 67 4 4 100 7 11 64 2 2 100 5 0 5 1 1 3 2 6 0 0 29 27 25

Németh

Ákos
X 2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 6 33 1 0 1 2 0 3 4 3 0 0 6 24 20

Bradford

Desonta
X 19 5 5 100 0 0 0 1 3 33 6 8 75 6 7 86 3 1 4 3 2 3 4 2 0 0 27 22 16

Hammonds

Leyton
X 10 2 3 67 0 1 0 2 3 67 4 7 57 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 1 7 21 9

DELAS

MARIO
X 8 4 5 80 0 1 0 0 0 0 4 6 67 0 0 0 1 2 3 0 0 2 1 1 0 0 11 17 28

Csorvási

Milán
8 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 0 0 0 4 1 5 1 1 2 1 2 0 1 15 24 19

Thames

Xavier Raynard
23 1 3 33 1 1 100 5 6 83 7 10 70 4 4 100 2 2 4 3 0 0 4 2 0 0 33 23 19

Ferencz

Csaba
9 3 3 100 0 2 0 1 7 14 4 12 33 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 0 0 0 2 23 19

Takács

Kristóf
5 1 1 100 1 1 100 0 2 0 2 4 50 1 2 50 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 4 7 -1

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 1 0 0 3 4 1

Oroszi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 4 4

Lajsz

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 4 1
Összesen 5 104 21 30 70 4 9 44 13 26 50 38 65 58 15 21 71 20 6 26 12 6 19 17 17 0 2 137 200
Szolnoki Olaj KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vojvoda

Dávid
X 19 4 6 67 1 1 100 3 9 33 8 16 50 0 0 0 5 0 5 0 2 1 5 2 0 0 21 34 -30

Benke

Szilárd
X 17 5 5 100 1 2 50 1 4 25 7 11 64 2 3 67 3 0 3 1 4 4 3 3 1 0 19 34 -22

Milosevic

Nemanja
X 11 4 4 100 0 0 0 0 2 0 4 6 67 3 3 100 4 2 6 1 1 2 4 1 1 0 21 32 -27

Rowsey

Andrew Crist
X 8 1 1 100 0 1 0 2 6 33 3 8 38 0 0 0 0 0 0 0 5 4 1 1 0 0 0 18 -27

Andric

Luksa
X 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 1 0 0 2 15 -18

Tóth

Ádám
7 2 2 100 1 1 100 0 0 0 3 3 100 1 2 50 6 1 7 1 1 0 3 2 0 0 18 22 -13

Malesevic

Nikola
7 3 4 75 0 0 0 0 3 0 3 7 43 1 2 50 1 1 2 0 2 1 1 1 0 0 4 20 -15

Rudner

Gábor
3 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 2 15 0

Frank

Áron
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 -1 4 -4

Csák

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 -4

Frikker

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 1 2 0

Taiwo

Samuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 20 23 87 3 7 43 6 26 23 29 56 52 8 12 67 20 5 25 4 17 17 19 13 2 0 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek